Izraelben nem lehet úgy a föld mélyére ásni, hogy az ember ne találna valami kincset. Egy 12 éves lány most egy 3200 éves kámeára bukkant a jeruzsálemi Templom-hegyről illegálisan elhordott föld átszitálása során. Az ősi amulettbe III. Tuthmosis, egyiptomi fáraó nevét vésték.

A Templom-hegyi Átszitáló Projekt elnevezésű kezdeményezést azért hívták életre, hogy segítségével az iszlám vallási felügyelet (Waqf) által 1999-ben, illegálisan kitermelt föld tonnáit gondosan átszitálják, és a benne esetleg rejtőző tárgyi emlékeket megtalálják. (A Waqf célja a zsidó jelenlét minden nyomának eltüntetése volt.)

A projekt a Dávid Városa Alapítvány és az Izraeli Természeti és Parkhatóság támogatásával működik. „Mivel a Templom-hegyen sosem folyt régészeti ásatás, az Átszitáló Projekt során megtalált műtárgyak értékes és korábban hozzáférhetetlen információt szolgáltatnak a számunkra. A leletek sokfélesége páratlan a jeruzsálemi leletek történetében. Attól függetlenül, hogy ezeket a tárgyakat kiemelték régészeti kontextusukból, a legtöbb műtárgy azonosítható és datálható más feltárásokon talált leletekkel való összehasonlító vizsgálat alapján”- mondta Cáchi Dvirá, az Átszitáló Projekt társalapítója és igazgatója.

A lelet
A lelet
A régészet történetében példa nélkül álló kezdeményezés 2004-es indulása óta több mint 170 ezer izraeli és külföldi önkéntes vett részt a szitálásban, aktívan részt vállalva így számtalan zsidó műtárgy megőrzésében. A jeruzsálemi Curim-völgyben tartott programok kétórásak, a résztvevőket a szervezet szakképzett munkatársai segítik a mosás, szitálás és válogatás műveleteiben. A több mint egy évtizede tartó leletmentés során ezrével kerültek elő a töredékek, ezeket meghatározzák, feldolgozzák, tanulmányozzák és tudományos publikációkban való megjelenésre készítik elő. Jelenleg mintegy félmillió darab vár feldolgozásra a laboratóriumukban.

Az újdonsült, 12 éves régészpalántával, Nesámá Spielmann-nal barátnője, Deutsch Támár beszélgetett:

Hirtelen híres lettél. Hogyan történt mindez?

A családommal a Curim-völgybe mentem egy programra. A szitálást követő válogatás közben megláttam valamit, ami különbözött minden kavicstól és egyéb dologtól, amit korábban láttam. Azt gondoltam, talán valami különlegest találtam. Megmutattam apukámnak, aki megmutatta a régésznek, és nem sokkal később elmesélték nekünk, hogy mi az.

Hol van ez a program, és mi történik ott?

Jeruzsálemben. Családi kirándulásra mentünk. Mindenki kapott egy vödröt, tele homokkal és kaviccsal. A vödör tartalmát rá kell önteni egy nagy rácsra, és erős vízsugárral átmosni. A homok így kimosódik, és a fennmaradt darabokat át kell válogatni. Amit találunk, egy részekre osztott dobozba kell tenni, külön a csontokat, a fémtárgyakat, kerámiát és így tovább. A régészek is átnézik a maradékot, és csak azután dobják ki, hogy megbizonyosodtak arról, hogy nem maradt semmi értékes a törmelékben. A végén mindent, amit találtunk, a megfelelő kupacba kell tenni. Ha valami furcsa kerül elő, azt külön meg kell mutatni a régészeknek.

Pontosan mit találtál?

Egy kámeát. Egy félbetörött, egyiptomi eredetű kámeát. Azt mondják, nagyon értékes és ritka felfedezés.

Milyen érzés ez?

Nagyon örültem, és meghatódtam, hogy ilyet találtam. Nem mindennapi érzés több ezer éves darabra bukkanni az ókori Egyiptomból itt, Jeruzsálemben! Ez a peszáchom [amikor az Egyiptomból való kivonulásunkat ünnepeljük] különleges jelentőséggel bír majd a számomra.

2-img_3304-adina-graham
Nesámá a kis amulettel
Mit gondolsz az Átszitáló Projektről?

Azt gondolom, ez a történelem szempontjából is fontos. Szeretnék még visszatérni oda, mert nagyon izgalmas ez a program. Jó szívvel ajánlom másoknak is, hiszen ez egy különleges hely, amihez fogható nincs Izraelben.

A 3200 éves, medál jellegű amulettnek csak a felső darabja került elő. Hurkolt felső részébe szálat fűzhettek, így lehetett nyakba akasztani. A domború, körbefutó díszítés egyiptomi hieroglifákat ölel körül – a felirat egy egyiptomi uralkodó, III. Tuthmosis (uralkodott: i.e. 1479 – 1425) nevét adja ki. Az ovális keret fölött szem szimbólum, valamint egy kobra feje és farka láthatóak. Bár ennek az uralkodónak a nevével díszített szkarabeuszok már kerültek elő Jeruzsálemben, ez az első alkalom, hogy neve egy amuletten bukkan fel.

Gabriel Barkay, az Átszitáló Projekt társlapítója és igazgatója szerint a XVIII. dinasztiához tartozó III. Tuthmosis befolyásosságát mutatja, hogy jóval a halála után is készítettek a nevével ellátott tárgyakat: „Ő volt az egyiptomi Új Királyság egyik legfontosabb fáraója. Káanán földjén birodalmi provinciát alapított, 17 hadjáratot vezetett Kánaán és Szíria ellen, és i.e. 1457-ben legyőzte a kánaáni királyokat Megidónál. Magát úgy nevezte: ’aki legyőzött ezer várost’, és tudjuk, hogy Kánaán földje és Jeruzsálem városa a késő bronzkorban több mint 300 éven át volt egyiptomi fennhatóság alatt, ami megmagyarázhatja e kis amulett eredetét is.” „Az amulettet egy 1978-as, észak-izraeli lelet alapján lehet rekonstruálni” – magyarázta Cáchi Dvirá. A vizsgálatot az Izraeli Régészeti Hatóság egyiptológusa, Baruch Brandl végezte el.

„Egy ilyen jellegű felfedezés különösen szimbolikus az évnek ebben a szakaszában, csak napokkal peszách ünnepének beköszönte előtt, és a múlt üzenetét hordozza.” – mondta Ászáf Ávráhám, régész és a Jeruzsálem Falai Nemzeti Park igazgatója. Valóban, a régi egyiptomiaknak már csak tárgyi emlékeivel találkozhatunk, Izrael népe azonban a mai napig él.

Forrás: TempleMount

Megszakítás