Éljünk a lehetőséggel! – interjú Jusztin Ádámmal

„Zsidóság-körkép” sorozatunkban annak járunk utána, hogyan látják a zsidóságot a közösség tagjai, illetve a közélet különböző szereplői. Jusztin Ádámot, Maccabi VAC elnökét kérdeztük.

Mit szólsz ahhoz, hogy – egyelőre legalábbis – nem lesz Budapesten olimpia?

Nehéz kérdés. Alapvetően, mint sportoló, sportot kedvelő ember fontosnak tartom az olimpiát. Bevallom, sajnálom, hogy legalább döntés nem született erről. Nem vagyok szakértő, nem tudom, milyen pozitív vagy negatív hozadékai lettek volna. Egy biztos, az olimpia nagyon klassz dolog. Sok sportoló álma, hogy esetleg mint résztvevő jelen legyen. De mint szurkoló, néző is olimpia-rajongó vagyok.

Mit sportolsz?

Kosárlabdázom gyerekkorom óta. Jónéhány csapatban játszottam itthon is, Izraelben is.

Mi is pontosan a zsidó olimpia?

A Maccabi világjátékok, a Maccabiah. Ezt nevezik köznyelven zsidó olimpiának. Ez a rendezvény az olimpia szellemiségében történik. Világméretű esemény 9-10 ezer zsidó sportolóval. Ez azonban egy közösségi esemény is, kimagasló eredményekkel rendelkező sportolók is indulnak a versenyen, de indulnak amatőrök is. Ráadásul a versenyen össze mérik erejüket a junior, felnőtt, master és parasportolók is. Összetett és különleges élmény, rengeteg zsidó sportoló találkozik egy helyen. Ugyanannyi kulturális és oktatási program zajlik a két hét alatt, amennyi sportesemény. Ez a négy évenkénti esemény összehozza a zsidó közösségeket bárhonnan is érkezzenek Izraelbe.

Mikor kezdődik a Maccabiah?

Július 4-től 18-ig tart idén nyáron Izraelben. 2019 nyarán pedig Budapesten kerül megrendezésre a Maccabi Európa Játékok. Európai országokból és más kontinens meghívott országaiból is jönnek majd hozzánk sportolók. Természetesen a magyar állam is támogatja az eseményt és együttműködünk több szervezettel , így az MTK-val is, így a zsidóság otthonos színekben kezdheti majd meg a játékokat a kék-fehér MTK-stadionban.

Kit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre a minjenbe?

Egy rabbit biztos vinnék. Vinném a családomat, a barátaimat. Valakit, akivel tudok sportolni és egy világi tudóst, akitől tanulhatok. Úgy választanám ki a lakatlan szigetre utazókat, hogy a család ott legyen, tudjak sportolni, tanulni és körül vegyen a zsidóság.

Ha egy névtelen adakozótól kapnál 10 milliárd forintot, hogy azt fordítsd a magyar zsidóság javára, mihez kezdenél?

Először is jól elzárnám valahova… Azt gondolom, hogy nekünk együtt kell kitalálnunk, mi legyen vele. Bevonnék minél több zsidó szervezetet, hogy gondolkozzunk együtt – így csinálom a munkámban is. Nekünk a játékok megrendezésénél a fő motiváció az volt, hogy a zsidó közösség kapjon egy lökést. Visszatérve a névtelen adományhoz, egy zsidó közösségi párbeszédet hoznék létre, hogy együtt döntsük el, mire költsük el helyesen.

A Maccabi együtt tud működni az összes magyarországi zsidó szervezettel?

Igen. Az első perctől kezdve. Amióta része vagyok a rendszernek és vezetem a szervezetet, nem volt ilyen gondom. Igaz, a sport népszerű dolog. Vannak olyan szervezetek, amelyekkel nagyon szoros az együttműködés, van, akivel kevésbé, de mindenkivel szívesen ülünk le egy asztalhoz.

Mit kérnél a Siratófalnál magadnak, illetve a zsidó közösségnek?

A zsidó közösségnek az lenne a legjobb, ha közösen tudnánk célokat meghatározni együtt gondolkodni, fejlődni. Ez egy különleges zsidó közösség, a világon mindenhol ismerik, a zsidó vicceket is csak mi értjük úgy igazán. Sokan pesszimisták, de én nem. Ha csak a rendszerváltás óta eltelt időt nézzük, rengeteget fejlődött a közösség. Ha csak a gyerekeinket látjuk magunk előtt: természetes és jó nekik itt zsidóként élni. Ez egy nagy, virágzó, számos lehetőség előtt álló zsidóság. Azt kívánnám, hogy éljünk ezekkel a lehetőségekkel. Szerintem ez nagyon sokat adhat nemcsak nekünk, hanem a nem zsidó közösségeknek, akikkel együtt élünk, és az országnak, Budapestnek is. A Maccabi VAC-nak is azt kérném, hogy éljünk a lehetőséggel. Legyen jó hangulatú, szívből jövő Maccabi Európa Játékok Budapesten! Sokat adjon a közösségnek, az országnak. Ebbe mindenki tegye bele a szívét-lelkét, mi hagyni fogjuk, megígérem.

Van kedvenc imád?

Amikor a gyerekeimmel együtt imádkozom, az nagyon megindító. Amit sokszor velük, vagy magamban elmormolok, az a Smá. Ezt hordom a szívemben.

Lefkovics Zsófi

A sorozat eddigi részei:

Szántó T. Gábor

Lang Györgyi

Székhelyi József

Lefkovics Péter

Borgula András

Szalai Kálmán

Fritz Zsuzsa

Klopfer Dávid

Rubin Eszter

Köves Mushky

Szilágyi Nóra

Győrfi László

Ambrus Klára

Fűszeres Eszter

Faith Asher

Kovács Gergő

Szerényi Ádám

Raj Ráchel

Szilánk Zsuzsa

Geszti Péter

Bánki Artúr

Somogyi Zoltán

Steiner Zsófi

  • Küldés emailben