Büszke zsidók Ráckevén

Milyen nyelv az arámi? Mükce-e az e-book? Kik hamisították a Talmudot? Ez csak néhány azokból a kérdésekből, amelyekre a tavaszi ráckevei sábátonon, keresték a választ a résztvevők.

A ráckevei Kék Duna Wellness Hotel adott otthont az EMIH által szervezett közösségi hétvégének. A szálloda ilyenkor két napra nem csak testi, de lelki, szellemi felüdülést is kínál izgalmas előadásokkal, interaktív beszélgetésekkel és valódi sábeszi hangulattal.

Az előadók, Oberlander Báruch rabbi, Faith Aser, Nógrádi Bálint, Megyeri Jonatán, Oberlander Batsheva rebbecen és Nógrádi Sarah voltak. Ezeken a hétvégéken a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az ember válasszon a párhuzamosan futó előadások közül, hiszen nem könnyű eldönteni, hogy inkább arról tanulna, lehet-e pénzt szerezni szombaton, vagy a zsidó házasélet kihívásaiba tekintene-e be.

20150510_101843

A testi felüdülésre a kertben, vagy a Duna-parton tett séták mellett a sábát előtt és után megnyitott uszoda adott lehetőséget. A tökéletes kikapcsolódáshoz a kiváló ételek, valamint a gyümölcsök és sütemények széles választéka is hozzájárult.

Minden eddiginél több gyerek vett részt a programon, amelyet többek között az AlefKids mádrichképzősei vezettek le Hurwitz Dworah Leah rebbecen irányításával. Igazán nem mindennapi élményt jelentett, amikor szombat délután a szálloda gyönyörű kertjében harmincnál is több gyerek énekelte felszabadultan, hogy „Büszke zsidó vagyok”.

 

  • Küldés emailben