A belga Sint-Jozefs Intézmény hírlevele szerint oktatójuk már a zsűri tagjaként fog helyet foglalni a következő holokauszt gúnyoló versenyen Iránban.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, májusban második alkalommal rendeztek holokauszt-karikatúrák számára meghirdetett nemzetközi versenyt Teheránban. A szervezők által különdíjjal kitüntetett Luc Descheemaeker 1000 dollárt kapott a „pályamunkájára”. A hamarosan nyugdíjba vonuló férfi a belga Sint-Jozefs Intézmény tanáraként dolgozik, melynek vezetősége büszke az oktató munkásságára.

Descheemaeker rajzán egy őrállomásokkal felszerelt biztonsági fal látható, melyen az „Arbeit macht frei” („A munka szabaddá tesz”) felirat szerepel. A karikatúra a – Nyugati Partként is említett – Jehuda és Somron vonalán elhelyezkedő izraeli kerítéseket állítja párhuzamba az egykori auschwitzi haláltábor kapujával – olvasható a JTA honlapján.

Az iráni verseny győzteseire hivatkozva a belga Regards nevű zsidó kiadvány májusban felkereste az iskolát és arra a kérdésre, hogy az intézmény büszke-e Descheemaekerre, a Sint-Jozefs egyik tanára, Martine De Zutter azt válaszolta: „Valóban büszkék vagyunk, hogy iskolánk kapcsolatban áll Luc-kal. Tehetsége nagy értéket jelent diákjaink művészeti oktatásában”.

Nemrég Paul Vanthournout, az intézmény igazgatója is megszólalt az ügyben. A férfi szerint az iskola nem kíván álláspontot foglalni a verseny kapcsán és De Zutter nem kifejezetten a teheráni versenyre utalt válaszában. Ugyanakkor megerősítette, hogy büszkék Descheemaeker tehetségére.

„Megértem, hogy kényelmetlen Önök számára, ha Izraelnek a Nyugati Part és Gáza területén tanúsított magatartását kritika éri” – írta szerdán Vanthournout a JTA megkeresésére, „de túlzás, ha ezt antiszemitizmusnak minősítik” – tette hozzá az igazgató.

Az iskola júniusban interjút közölt Descheemaekerrel a közelgő nyugdíjba vonulása kapcsán, és arról tájékoztatta a hallgatókat: tanáruk elfogadta a felkérést, hogy a következő versenyen a zsűri tagjaként vegyen részt Teheránban.

zsido.com

 

Kép forrása: JTA

 

 

Megszakítás