Állatvédelem a gázai fenyegetés árnyékában

A terrorszervezetek által tűz alatt tartott nyugat-negevi országrészben nemcsak a civil lakosság szenved. Mit tegyen egy lelkiismeretes gazda, ha megszólalnak a légvédelmi szirénák, és pillanatok alatt el kell érnie a biztonsági szobát, vagy a közösségi óvóhelyet?

Dr. Ávi Cárfáti, az Izraeli Állatorvosok Szövetségének elnöke így foglalta össze a tudnivalókat: “Előkészületeket kell tennünk, hogy vész esetén a háziállatokat ne kelljen hátrahagynunk. A háziállatokat a lakosság részének tekintjük, ezért számukra is gondoskodni kell a megfelelő elhelyezésről a biztonsági helyiségekben. Kedvencünk számára ott is legyen egy ételes és egy vizes tál, továbbá gondoskodjunk műanyag zacskókról és papírtörlőről, mert az állatnak a szükségét is el kell végeznie. Ajánlatos 48 órára elegendő táplálékot és 24 órára elegendő vizet tárolni az állatok számára”.

Dr. Cárfáti azt is hangsúlyozta, hogy az állat és a környezetében tartózkodó emberek testi épségének megóvása a gazdák kiemelt feladata.

“Közösségi óvóhely használata esetén nem árt szájkosarat tenni a kutyákra, mert a szirénák keltette pánik hatására barátságtalanok lehetnek az idegenekkel. A kisméretű kutyát tartsuk az utazódobozában, a nagyobbakat pórázzal tartsuk féken. Az állatnak nyilván nem kellemes ilyen korlátok között eltölteni hosszabb időt, ám szabadon engedve önmagukban és másokban is kárt tehetnek, ezért közös érdekünk, hogy betartsuk a fenti ajánlásokat” – tette hozzá.

A légiriadó, a harci cselekmények keltette zaj és az általános riadalom hatására az állatok ugyanolyan stresszt élnek át, mint az emberek. Az állatorvosok szerint ezért nyugtató beszéddel és simogatással kell segíteni az állatok lelki egyensúlyának helyreállítását, éppen úgy, mint embertársaink esetében. A rakétatámadások alatt gyakran előfordul, hogy a megriadt állatok elfutnak, és messze kerülnek gazdáiktól. Emiatt fontos, hogy a nyakörvön feltüntessük a gazda nevét, címét és telefonszámát. Bár Izraelben minden háziállatot kötelező az alapvető információkat tartalmazó mikrocsippel ellátni, annak leolvasása eszközt igényel, mely nem áll mindenki rendelkezésére.

Amennyiben az állat orvosi kezelés alatt áll, úgy érdemes tartani a gyógyszereiből a biztonsági szobában is. Ezzel együtt a szakemberek nem ajánlják, hogy altatót vagy nyugtatót adjanak az állatnak a háborús időszakok alatt.

Amennyiben a család úgy dönt, hogy a támadás ideje alatt elköltözik otthonából, úgy kedvencét vigye magával, vagy amennyiben ez nem lehetséges, úgy adják állatpanzióba.

zsido.com

Forrás: JPost

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

  • Küldés emailben