Az Oscar-díjas színész elutasította a felkérést, hogy olyan darabban szerepeljen, melynek szerzője egykor náci szimpatizáns volt.

Al Pacino menedzserének közlése szerint az amerikai színész mégsem tesz eleget annak a felkérésnek, hogy Knut Hamsun „Éhség” című művének dán színpadi adaptációjában narrátorként szerepeljen, mert képtelen volt megemészteni a norvég drámaíró elkötelezettségét a nácik iránt – írta az Ynetnews.

A mű szerzője, Knut Hamsun egykor nyilvánosan fejezte ki szimpátiáját Norvégia német megszállása kapcsán, továbbá Adolf Hitlert „az igazság evangéliumának prédikátorának” nevezte. És miközben munkásságával az irodalom olyan nagy alakjaira gyakorolt hatást, mint Franz Kafka, valamint Ernest Hemingway, Hamsun a 80-as éveiben elkötelezett támogatójává vált a náci hatalomnak; továbbá olyan magas rangú náci tisztekkel kötött barátságot idős korában, mint Joseph Goebbels.

A Keresztapa” című filmben Micheal Corleone-t alkotó világhírű színészt pár héttel korábban még Koppenhágában várták, hogy részt vegyen a feldolgozott darab elkészítésében, melynek premierjére várhatóan a Bergeni Nemzetközi Fesztiválon kerül sor 2017 májusában – mostanra azonban kihátrált a szerep alól végleges döntésével.

zsido.com

Megszakítás