Egy fiatal zsidó nő meséli el, milyen az élet abban az arab faluban, ahonnan a tel-avivi terrortámadás elkövetői érkeztek.

A halálos áldozatokat követelő terrortámadást követően az arab településeken zajló ünnepségekről szóló hírek sokakat megdöbbentettek. Az öröm ilyen jellegű megnyilvánulása egy-egy gyilkos merénylet után azonban egyáltalán nem új keletű.

A legismertebb talán az az eset, amikor a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után Jehudában, Somronban, Gázában és Kelet-Jeruzsálemben is filmre vették az elkövetőket ünneplő és cukorkát osztogató arabokat.

Vannak azonban olyanok, akikből e spontán ünnepségek nem egyszerűen undort, vagy zavart váltanak ki, hanem halálos veszélyt is jeleznek számukra.

Szárá arról a négy évről mesélt az Arutz Sheva portálnak, amikor Játában élt, abban az arab faluban, ahol a múlt heti mészárlás elkövetői felnőttek. Az asszony elbeszélése szerint az ott töltött időszakban rendszeresen látta a merényleteket követő vidámságot, illetve azt, hogy milyen széles társadalmi bázisa van a terrorizmusnak. Az egész falu támogatta és lelkesen üdvözölte a gyilkosságokat.

„Nincs még egy olyan örömünnep, mint ha valahol halálos áldozatot követelő merényletet követnek el”- meséli Szárá. „Minden házban erről beszélnek, az egész település erről beszél. Mindenki boldog és örül, férfiak és nők egyaránt.”

Fiatal arab fiú cukorkát osztgat Tulkaremben egy merénylet után
Fiatal arab fiú cukorkát osztgat Tulkaremben egy merénylet után
Amikor a merényletek egyre gyakoribbak lettek, mindenki, még azok is, akik a legközelebb álltak hozzá – beleértve a férje családját is -, ellenségessé váltak Szárával. „Egyfelől furcsán néztek rám, mintha meg akarnának ölni; másfelől dicsértek, amiért ott voltam velük, és közéjük tartozóvá váltam. Sokat szenvedtem a rasszizmustól. Bezárkóztam egy szobába, onnan hallgattam, ahogy a zsidókat átkozzák. Nem válaszolhattam, be kellett fognom a számat.”

Voltak olyan időszakok, amikor az általános gyűlölködés nemcsak ellene, hanem a gyermekei ellen is irányult. „Sokszor megtámadtak minket, sokan meg akartak félemlíteni. Az anyósom átkozódott, kidobott a házból a gyerekeimmel együtt, és azt kiabálta:’Takarodj innen zsidó, takarodj innen!’” Amikor megöltek egy terroristát, a férje családja Szárára öntötte ki dühét, különösen akkor, ha a terroristák Játából származtak. „Az átkozódások egyre durvábbak lettek… bűnösként tekintettek rám. Ha [az anyósom] megtehette volna, fizikailag is bántalmazott volna.”

Szárá ritkán hagyta el a falut, és csak kevesen tudták, hogy zsidó. „Többnyire nem mentem az utcára; ha mégis kitettem a lábam, senki nem tudhatta, hogy zsidó vagyok. Úgy öltöztem, mint ők, így senki nem sejthette zsidó származásomat.”

De, hogyan kerül egy zsidó nő Játába?

“Nem volt könnyű életem,” mondja Szárá. “Valahogyan összekerültem vele [az arab férjével], és ez történt. Nem értettem, mit jelent Játában élni. Nem értettem, hova megyek. Azt hittem, csak egy átlagos faluba… Voltak napok, amikor könyörögtem neki, hogy hagyjon elmenni, vissza az anyámhoz. Nem engedte meg, hogy elmenjek.”

Szárá a Játában töltött idő alatt három gyermeknek adott életet. Második gyermeke születése után azonban már tudta, hogy meg kell találnia a menekülés útját. Végül a férje beadta a derekát, és megengedte, hogy Szárá meglátogassa az anyját. Azt remélte, hogy a nő egy-két napon belül visszatér. Szárá azonban ehelyett minden kapcsolatot megszakított vele. Mivel a férfi nem izraeli állampolgár, és a Palesztin Autonómia területén él, nem mehet az asszony után, hogy visszavigye őt.

Forrás: Arutz7