A zsidó vezetéknevek gyakran ősi papi vagy levita származásra, földrajzi eredetre, foglalkozásra vagy egy héber szó jelentésére utalnak. Bár egy vezetéknév önmagában nem bizonyítja a családi származást, sok esetben évszázados hagyományokat őriz.
A zsidók évszázadokon át nem használtak örökletes vezetékneveket. A közösségben mindenkit az édesapja utónevével azonosítottak (például „Jichák, Ávráhám fia”.) Az állandó családnevek csak a 18–19. században, főként állami rendeletek nyomán terjedtek el Európában. Sokan ekkor olyan vezetéknevet választottak, vagy kaptak, amely vallási szerepükre, származási helyükre vagy valamely családi hagyományra utalt.
A zsidó családnevek rejtett történetei
Ma természetesnek vesszük, hogy minden embernek van vezetékneve, ám ez korántsem volt mindig így. A zsidó közösségekben évszázadokon át elegendő volt valakit az apja vagy éppen az anyja neve alapján azonosítani. Az „Ávrahám ben Mose” – vagyis Ábrahám, Mózes fia – és a „Diná bát Jicchák” – Diná, Izsák leánya – típusú megnevezések nemcsak személyazonosításra szolgáltak, hanem a családi kötelékeket is hangsúlyozták.
A fordulat a 18. század végén érkezett el. II. József 1787-es rendelete előírta a Habsburg Birodalomban élő zsidók számára az örökletes vezetéknevek felvételét. A gyakorlat hamar elterjedt Európa más részein is, és néhány évtized alatt a zsidó családok többsége már hivatalos családnévvel rendelkezett.
1. Kohn (Kohen)
A legismertebb zsidó vezetéknevek egyike. A héber kohen szó jelentése, pap. Hagyományosan Áron főpap leszármazottait jelöli, akik a jeruzsálemi Szentélyben teljesítettek szolgálatot.
Magyarországon a Kohn írásmód a leggyakoribb, míg angol nyelvterületen inkább a Cohen, Izraelben pedig a Kohen alak terjedt el. Ide tartoznak olyan változatok is, mint a Kahn, Kahane, Kagan vagy Kogan. Fontos azonban tudni, hogy a vezetéknév önmagában nem bizonyítja a kohanita származást, bár gyakran arra utal.
2. Levi – Lévi
A Levi név Lévi törzsére utal. A leviták segítették a kohaniták munkáját a jeruzsálemi Szentélyben. Őrizték a Szentélyt, énekeltek a szolgálatok során és számos egyéb vallási feladatot láttak el.
A Levi mellett gyakori változat a Levy, Levine, Levin vagy Levitt is.
3. Katz
Kevesen tudják, hogy a Katz valójában nem egy önálló szó, hanem egy héber mozaikszó. A Kohen Cedek („igaz pap”) kifejezés kezdőbetűiből alakult ki, ezért hagyományosan szintén a kohanita családokhoz kapcsolódik. A név már évszázadok óta ismert, és a legismertebb zsidó vezetéknevek közé tartozik.
4. Dáján
A héber dáján szó jelentése, bíró. Az ilyen vezetéknevet viselő családok ősei gyakran rabbinikus bíróságokon (bét din) szolgáltak bíróként vagy vallási jogtudósként. A név így nem földrajzi eredetre, hanem egy fontos vallási tisztségre utal.
5. Mizrahi
A mizrahi héberül azt jelenti, hogy keleti. Eredetileg olyan zsidó családokat jelöltek vele, amelyek a Közel-Keletről vagy más keleti országokból származtak. Napjainkban Izrael egyik leggyakoribb vezetékneve.
6. Horovitz (Horowitz)
Ez a név a mai Csehországban található Hořovice város nevéből ered. A középkorban jelentős zsidó közösség élt itt, innen származtak a Horovitz család ősei. A név számos híres rabbit adott a zsidó világnak, köztük a Slá HáKádos néven ismert Jesája Horovitz rabbit. A hagyomány szerint sok Horovitz család lévita eredetű.
7. Sasson – Szászon
A héber szászon szó jelentése, öröm, vidámság. Elsősorban szefárd és közel-keleti zsidó családok körében terjedt el. Azok közé a vezetéknevek közé tartozik, amelyek egyszerűen egy pozitív héber szót őriztek meg családnévként.
Emlékeznek a Sassoon márkára?A név nem csupán egy világhírű hajápolási márka része, hanem egy ősi zsidó családnév is. A héber szászon (ששון) szó jelentése öröm vagy vidámság, és elsősorban szefárd zsidó családok körében terjedt el. A név legismertebb viselője Vidal Sassoon, a modern fodrászat egyik úttörője, aki 1928-ban Londonban született szefárd zsidó családban. Az általa alapított hajápolási márka világszerte ismertté tette a családnevet, amely így mára sokak számára ismerősebben cseng, mint zsidó eredete. Érdekesség, hogy a nemzetközi írásmód többnyire Sassoon, míg a héber eredetű név Sasson. |
8. Mit mond el valójában egy vezetéknév?
Bár sok zsidó vezetéknév utal papi, lévita vagy földrajzi eredetre, önmagában egyik sem tekinthető bizonyítéknak. A történelem során családnevek változtak, eltorzultak, házasság vagy örökbefogadás révén új családokhoz kerültek, sőt sokszor az adott ország nyelvéhez is alkalmazkodtak.
Ezért lehet valaki kohanita anélkül, hogy Kohn lenne a vezetékneve, és fordítva, nem minden Kohn vagy Katz rendelkezik papi státusszal. A zsidó hagyományban ezt elsősorban a családi hagyomány őrizte meg nemzedékről nemzedékre.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.