A BDS-mozgalom már egyáltalán nem leplezi, hogy Izrael-ellenessége valójában antiszemitizmust takar. Legutóbb térképen tüntették fel a bostoni zsidó szervezeteket, hogy leleplezzék a „cionista összeesküvést.” A Mapping Project névre hallgató akció célja, hogy bemutassa „Palesztina kolonizációjának intézményi támogatottságát”, illetve a zsidó közösségi háló felszámolását is követeli – írja a Ynet.

A palesztinpárti csoportok olyan „kolonizációs intézményeket” azonosítottak térképükön, mint egy zsidó művészeti csoport, egy zsidó gimnázium, több zsinagóga, egy zsidó jótékonysági egyesület, mely pszichiátriai betegeket gondoz, egy hajléktalanokat támogató szervezet és egy menekültek befogadását segítő csoport. Ez csak néhány példa a sűrűn behálózott, interaktív térképről, mely lerántja a leplet a „cionsita vezetőkről és a nagy hatalommal bíró civil szervezetekről”. A palesztin csoportok nem elégedtek meg a „Palesztina kolonizálását elősegítő szervezetek” leleplezésével, arra is felhívják a figyelmet, hogy meglátásuk szerint ezek a szervezetek milyen egyéb károkat okoznak a társadalomnak.

A térképet készítő aktivisták méltó partnerre leltek: az izraeli termékek és intézmények bojkottját hirdető BDS-mozgalom állt melléjük. 

„Palesztina kolonizációjának intézményi támogatottsága rendszerszerűen fonódik egybe a rendőrséggel és a fehér felsőbbrendűséggel itt, ahol élünk, illetve más országokban jelen lévő amerikai imperialista tevékenységekkel” – jelentették ki a térkép készítői. A bostoni zsidó szervezetek azonban úgy érzik, hogy a zsidók listázásáról és megfélemlítéséről van szó csupán.

„Tulajdonképpen minden elképzelhető gonoszságért a Boston térségében működő zsidó közösségi infrastruktúrát okolják és nem is csinálnak titkot ebből”

– mondta Jeremy Burton, a Boston Térségi Zsidó Kommunikációs Bizottság vezérigazgatója, aki különösen nyugtalanítónak nevezte, hogy a térkép-projektet olyan, komoly politikai befolyással rendelkező, progresszív szervezetek is a támogatásukról biztosították, mint például a Massachusetts Peace Action.

Megkéseltek egy bostoni Chábád rabbit

A támadás egy zsidó iskola mellett történt, ahol nyári napközis tábor folyik. A rabbi állapota stabil.

A térképre felkerült a legtöbb zsidó szervezet és alapítvány címe, beleértve politikai, vallási, jótékonysági, ifjúsági és tudományos szervezeteket is. Egyes esetekben feltüntették a szervezetnek biztosított állami támogatást, illetve a szervezetek közötti kapcsolati hálót is. „Az a célunk, hogy a térkép segítségével felfedjük azokat a helyi csoportokat és hálózatokat, melyek tragédiákat okoznak és így fel tudjuk számolni azokat. Minden csoportnak van címe, minden hálózatot tönkre lehet tenni” – írják a „térképészek”.

A zsidó közösségek felháborodásuknak adtak hangot és elítélték a zsidók démonizálását, valamint a másokkal fenntartott kapcsolataikat ért támadást.

„Itt nem valamilyen burkolt zsidóellenes támadásról van szó. Listák, névsorok készültek és a teljes zsidó közösség felszámolásáról beszélnek. Olyan régi és jól ismert antiszemita vádakat fogalmaznak meg, melyek szerint a zsidó tőke irányít és ural mindent”

– állt a Rágalmazásellenes Liga (ADL) New England-i szervezetének közleményében.

A rendőrség azért került a térképre, mert újabban divatossá vált progresszív körökben azzal vádolni az amerikai rendfenntartókat, hogy zsidó szervezetek által pénzelt izraeli tanulmányi utakon sajátítják el a kisebbségek ellen alkalmazott erőszakos módszereiket.

Az ügyben megszólalt Lior Cháját, az izraeli Külügyminisztérium szóvivője is: „Olyan veszélyes antiszemita eljárásokra emlékeztet ez az dolog, amit jól ismerünk a történelemből. Az ókortól kezdve a XX. századig számtalan erőszakos támadás érte a zsidókat és intézményeiket az efféle tevékenységek miatt”.

A térképet számos amerikai politikus is elítélte, republikánus és demokrata oldalról egyaránt.

Érdekes módon a térkép készítői célba vették a J Street nevű, erősen Izrael-kritikus és a palesztin állam megalapításáért küzdő baloldali szervezetet is, mely szerintük nem tesz eleget az „etnicista és kolonialista alapokon nyugvó cionista állam ellen”.

A térképprojekt ellen egyébként anticionista zsidó szervezetek is felszólaltak. A T’ruah mozgalom alapítója, Jill Jacobs a következőt mondta:

„Az rendben van, ha valaki zsidó csoportok vagy azok álláspontja ellen emeli fel a szavát, de amikor az alapvető zsidó infrastruktúra felszámolását követelik, az már egyértelműen antiszemitizmus”.

Fotó: Graffiti supporting the boycott of Israel/Wikipédia

Megszakítás