A zsidó esküvők egyik legvidámabb és ikonikus pillanata a menyasszony és a vőlegény székre emelése. De honnan ered ez a különös, mégis mély jelentéssel bíró hagyomány?
Aki járt már zsidó esküvőn, sosem felejti el azt a pillanatot, amikor a friss házasok széken ülve emelkednek a táncoló tömeg fölé, miközben jókedv, taps és zene tölti be a termet. A látvány egyszerre játékos és megható. De ahhoz, hogy megértsük, honnan ered ez a szokás, érdemes visszautaznunk az időben egészen a Talmud bölcseihez, sőt, akár Ádám és Éva történetéig. Ismerje meg a széktánc eredetét Yehuda Shurpin rabbi írásából.
A zsidó esküvő ősi micvája az ifjú pár megörvendeztetése
A zsidó esküvők egyik leglátványosabb mozzanata, amikor a vendégek vállukra kapják. Vagy ma már inkább székre ültetve magasba emelik az ifjú párt. Bár sokan egyszerű jókedvű mulatságnak gondolják, a hagyomány gyökerei messzebb nyúlnak, mint elsőre hinnénk.
A Talmud szerint az esküvő egyik legszentebb kötelessége örömöt szerezni a menyasszonynak és a vőlegénynek.
A nagy bölcsek pedig nem sajnálták az energiát: táncoltak, mutatványokat adtak elő, sőt néha már-már bohókás eszközökhöz is folyamodtak, hogy felvidítsák az ifjú párt.
A híres történet szerint Rabbi Jehuda bár Iláj mirtuszággal táncolt a menyasszony előtt, miközben dicsérte őt. Ráv Smuél pedig három mirtuszággal zsonglőrködött. Rabbi Zeirá ugyan eleinte úgy vélte, hogy ez túlzottan „komolytalan” egy bölcshöz. Ám amikor Ráv Smuél halálakor mennyei tűzoszlop jelent meg, megértette: a túláradó örömszerzés maga is szentség.
A székre emelés mint királyi tiszteletadás
A „széktánc”, ahogy ma ismerjük, valószínűleg ezeknek a vidám, néha merész mutatványoknak a modern folytatása. Egyes magyarázatok szerint a magasba emelés a királyi trónt idézi: a menyasszonyt és vőlegényt az esküvő napján úgy tekintik, mint királynőt és királyt.
Bár a Talmud nem ír konkrétan a székemelésről, feljegyzi, hogy egyes közösségekben a menyasszonyt vállra is emelték, és így táncoltak vele. A lubavicsi iratok között Dov-Ber rabbi is hangsúlyozza: a pár felemelése és hordozása kifejezi, hogy a közösség megtiszteli és ünnepli őket.
A Talmud ugyanakkor óvatosságra int: a menyasszony vagy vőlegény vállon cipelése méltatlanná vagy akár veszélyessé is válhat. A későbbi rabbik ezért javasolták a méltóságteljesebb és biztonságosabb megoldást – a székre ültetést és úgy való felemelést. Így maradt meg a hagyomány, de már modernebb, biztonságosabb formában.
Ádám és Éva volna a zsidó esküvő széktáncának kulcsa?
Érdekes midrási magyarázat kapcsolja a székre ültetést az első emberpárhoz is. A Példabeszédek könyvében olvasható, hogy a bölcsesség „felső helyekre hív”, illetve „ülőhelyet készít”. A Talmud ezt Ádám és Éva történetéhez köti, és egyes értelmezések szerint ez teremtette meg a hagyományát annak, hogy a menyasszony és vőlegény különleges székre üljön.
A Toszafot egyik magyarázata szerint Ádám eredetileg magányos volt, mintegy „a magasban lebegve”, és csak Éva teremtése után kapott helyet, egy „házastársi széket”. Innen eredhet az a szokás, hogy a párt különleges helyre, majd magasba emelik az esküvőn.
A Talmud még egyet ígér. Aki örömöt szerez a menyasszonynak és a vőlegénynek, annak olyan érdeme lesz, mintha Tórát írt volna, vagy mintha Jeruzsálem újjáépítéséhez járult volna hozzá.
Legyen az új párok élete olyan magasba emelkedő és örömteli, mint az a pillanat, amikor a táncoló tömeg fölé emelik őket!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.