A Tóra első szakasza Ádám hálátlanságát és az emberi természetre gyakorolt következményeit tárja elénk.
Az e heti hetiszakasz Ádám történetével kezdődik, aki a tudás fájának gyümölcsét elfogyasztva másra hárítja a felelősséget és hálátlan az Örökkévalóval szemben, aki társat adott neki. A midrások szerint Ádám hálátlansága az emberi természet részévé vált, és később a Bábel tornyát építő emberek viselkedésében is visszaköszön. A „bné ádám” kifejezés itt nem csupán az emberiségre utal, hanem Ádám példáján keresztül a hálátlanság problémájára is. Bölcseink ennek fényében külön áldást fogalmaztak meg a napi imáinkban, hogy kifejezzük hálaadásunkat az életért, lelkünkért és a mindennapjainkat kísérő csodákért.
Ádám, az első ember
Ismét elérkeztünk a Tóra legelső szakaszához, mely a világ teremtését és az emberi történelem kezdeti mozzanatait beszéli el. Ádám, az első ember, miután evett a tudás fájának tiltott gyümölcséből, így felel az őt kérdőre vonó Örökkévalónak:
„A nő, akit mellém adtál, ő adott nekem a gyümölcsből, hogy egyek belőle!”.
A Talmud bölcsei szerint nem elég, hogy Ádám másra hárította a felelősséget, még hálátlan is volt Istennel szemben, aki azért ajándékozta meg társsal, hogy ne legyen egyedül. Ádám azonban köszönet helyett megvádolta a Teremtőt, hogy az általa küldött nő hatására követte el bűnét. Ádám hálátlansága sajnálatos módon beépült az emberi természetbe. Bábel tornyának építőivel kapcsolatban olvassuk majd a jövő héten:
„És leereszkedett Isten, hogy lássa a várost, melyet az emberek építettek”.
Ádám, nem csupán egy név
A Tóra itt a „bné ádám” kifejezést használja az emberiségre, mely szó szerint annyit tesz: az ember fiai. Beráchjá rabbi, a midrás bölcse felteszi a kérdést: „Mire ez a szóhasználat? Talán szamarak vagy tevék fiairól van szó?”. Válaszában elmagyarázza, hogy az idézett mondatban az ádám szó nem egyszerűen embert jelent, hanem Ádámra, az első emberre vonatkozik és az ő hálátlan magatartására utal, mely Bábel tornyának építőit is jellemezte. Ők ugyanis, rövid idővel a pusztító özönvíz után, hálaadás helyett az eget akarták megostromolni, Ádámhoz hasonló hálátlanságról téve tanúbizonyságot. Mivel bölcseink a hálátlanságot tekintették az egyik legalávalóbb emberi tulajdonságnak, a naponta háromszor elmondott főimában külön áldást szerkesztettek, melyben kifejezzük hálánkat az Örökkévalónak „életünkért, melyet kezedben tartasz, lelkünkért, mely nálad van letétbe helyezve, csodáidért, melyek nap mint nap kísérnek minket, minden este, reggel és délben látott csodás és jó tetteidért”.
Naftali Deutsch
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.