Támuz 11-én van a mártírhalált halt Elchonon Bunim Wasserman rabbi jorcájtja. Az évforduló kapcsán a békebeli Európa egyik legnagyobb rabbijáról emlékezünk meg.
A mai Litvániához tartozó Birzben (Biržai) látta meg a napvilágot reb Náftáli Bénis cipész és felesége, Sejna Ráchel gyermekeként 1874-ben. A környék híres jesivájában, a telziben (Telšiai) tanult a korszak két nagyjától, ráv Eliezer Gordon és ráv Simon Jehuda Skop rabbiktól.
1897 nyarán egy gyógyfürdőben találkozott Chájim Szoloveitchik rabbival, ismertebb nevén a „Briszker Rebbével”, akinek szinte azonnal a hatása alá került, oly annyira, hogy elköltözött Telzből, hogy két évig reb Chájim mellett tanulhasson.
A neves szalanti (Salantai) rabbi, Méir Atlas leányát, Michlát vette feleségül és apósa házába költözött, ahol kizárólag a tóratanulásnak szentelhette mindennapjait. Hiába kapott számos meghívást különböző rabbipozíciókba – közöttük a moszkvai hitközséghez is –, ő tudását nem akarta pénzzé formálni. Idővel aztán Mstislaw-ben egy vallásos felsőbb iskolát („meszivtá”-t) alapított, ám amikor 1907-ben megtudta, hogy más rabbit is érdekel az iskola vezetése, inkább otthagyta a várost, és visszatért apósa házába, hogy elkerüljön bárminemű konfliktust.
Ezt követően a Kolel Kodsimban megismerkedett az intézmény legendás vezetőjével Jiszráél Méir Kagan rabbival, a Choféc Chájim halhatatlan szerzőjével, kinek ösztönzésére 1910-ben elfoglalta a Breszt-litovszki (Brest-Litovsk, Fehéroroszország) ros jesiva székét, ahol az első világháború kitöréséig maradt.
Amikor 1921-ben a szovjet kormány elkezdte megengedni, hogy a vallásos zsidók elhagyhassák az országot, akkor Wasserman rabbi a Második Lengyel Köztársaságba költözött és Baranovicsban (Baranavichy, Fehéroroszország) átvette a Jesiva Ohel Torá vezetését, és munkájának köszönhetően a Talmud-főiskolában hamarosan több mint 300 bócher tanult egyszerre. Előadásainak vázlatai egyhamar keringeni kezdtek egész Európában, így nem is csoda, hogy még életében a nagy „Choféc Chájim” szellemi utódaként kezdtek róla beszélni.
1937-ben másféle éves amerikai körútra ment, mely idő alatt mintegy 10 ezer dollárt gyűjtött össze kelet-európai jesivák fenntartására. Jóllehet, többen figyelmeztették, és kérték, hogy ne térjen vissza az egyre inkább náci eszméket valló Európába, ő képtelen volt tanítványait elhagyni, másfelől pedig túl nagyviláginak ítélte az Egyesült Állomokat.
A második világháború kitörésekor Vilniusba költözött, ám 1941-ben egy utazása során litván náci szimpatizánsok 12 másik rabbival egyetemben letartóztatták, majd hamarosan meggyilkolták. Halála valóságos kidus háSém, az Örökkévaló nevének megszentelése volt, hiszen mielőtt megölték volna, a következőt mondta a körülötte álló zsidóknak:
„Úgy tűnik, a Mennyországban igaznak tartanak minket, mert a testünket a zsidó nép engesztelésére választották ki. Ezért most azonnal bűnbánatot kell tennünk. Nincs sok időnk. Szem előtt kell tartanunk, hogy jobb engesztelése lehetünk a zsidó nemzetnek, ha halálunk előtt teljesen megtérünk. Ne adja Isten, hogy olyan gondolat jusson eszünkbe most, ami alkalmatlanná tenné felajánlásunkat. Most teljesítjük a legnagyobb micvát. Tűzzel pusztult el ő [Jeruzsálem] és tűzzel is építik újjá. A tűz, mely megemészti testünket, egy napon újjáépíti a zsidó népet.”
Emlékéből fakadjon áldás!
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.