A Sorsok Háza a magyar közélet egyik legélesebb vitapontjává vált az elmúlt hetekben: a Mazsihisz rendkívül élesen támadja az EMIH-et a múzeummal kapcsolatos szerepvállalása okán. Vajon van-e ennek a vitának feloldása?

 
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija és Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija vitázott csütörtökön a Bálint Zsidó Közösségi Házban a Sorsok Házáról. Érdekes módon, a beszélgetés egyik központi szereplője és témája Schmidt Mária volt, aki – sokak meglepetésére – Orbán Viktor miniszterelnökkel a Chelsea-Vidi meccset nézte Londonban, nagyjából épp a vitával egyidőben. A két órán át tartó vita alatt azonban kiderült: személye annyira megosztó, hogy nehéz lesz érdemi párbeszédet folytatni a Sorsok Háza kiállítás tartalmi elemeiről. Holott Köves Slomó egyértelműsítette: igenis, közös alkotó folyamatnak tekinti a Sorsok Háza kiállítás koncepcióját.

„Nagyon szeretném, ha mindenki eljönne, aki hisz abban, hogy a dolgok javíthatók értelmes párbeszéddel” – így harangozta be a Facebook-on Rangos Katalin újságíró az eseményt. Úgy tűnik, sokan hittek a párbeszédben, mert a Bálint Ház tele volt csütörtök este.

Frölich Róbert rögtön a vita elején leszögezte, hogy nem képviseli a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz).

– Én mindig ugyanazt képviselem rabbinikus életutam során. A meggyőződésemet, hitemet, a tradicionális neológiát. Amikor megkérdezték, vállalom-e ezt a beszélgetést, az futott át az agyamon, hogy ha egy rabbit felkérnek, hogy üljön le egy másik rabbival beszélgetni, egyszerűen nem mondhat nemet, ha csak nincs égbekiáltó különbség köztük – szögezte le, hangsúlyozva azt, hogy a beszélgetésre már csak azért is szükség van, mert a Mazsihisz és az EMIH vitája mára annyira elmérgesedett, hogy az már veszélyes. – Ha ez háborúba fordul át, annak nem lesznek nyertesei – jelentette ki, hozzátéve: ő azokat képviseli, akik a békére vágynak.

Az a tény, hogy a Mazsihisz elnöke, Heisler András nem vállalta a vitát Köves Slomóval, még inkább súlyt adott Frölich Róbert szavainak.

Köves Slomó nagyra értékelte Frölich Róbert bevezetőjét, és hangsúlyozta: minden alkotómunka alapja a diskurzus.

– Az nem vezet sehová, ha bojkottáljuk egymást – jelentette ki.

Köves személyes emlékeket is megosztott: felidézte, hogy egy időben hetente találkozott Frölich rabbival. 11 éves volt, amikor az újpesti körzetben Frölich Talmud-Tóra tanítást indított, Köves számára pedig ez volt az első lépés egy hosszú tanulási folyamatban, amiért most személyesen is köszönetet mondott. Reagált ugyanakkor a Mazsihisz és az EMIH közötti konfliktusra is. – A bojkott nem jó, különösen nem az testvérek között. A családon belüli konfliktus a legnehezebb – mondta, hozzátéve: elnökké választásáig, 2014-ig kifejezetten jó viszonyban volt Heisler Andrással, aki korábban a Mazsihisz belső, építő ellenzéke volt, s fontosnak tartotta a Mazsihisz-EMIH ellentét oldását. Az antiszemitizmus elleni közdelem jegyében a Tett és Védelem Alapítványt is közösen hozták létre. Köves úgy vélte, Heisler András az elnökké választása után váltott az EMIH-hel kapcsolatban keményebb, kritikusabb hangvételre.

Köves Slomó Fotó: Kökényesi Gábor

Ami a Sorsok Házát illeti, Köves Slomó személyes történeteket idézett föl. Elmondta, hogy tipikus pesti, szekuláris zsidó család sarjaként, négy holokauszt-túlélő nagyszülővel 10-12 évesen kezdett el a zsidó gyökerei felé fordulni. Így jutott ki kamaszkorában Izraelbe, ahol a Jad Vasem Múzeumban tett látogatása katartikus élményt váltott ki belőle. Idén tavasszal az EMIH fenntartásában működő gimnázium tanulóival nézte végig Izraelben a holokauszt emlékkiállítást, és arra számított, a fiatalok ugyanezt érzik majd. De nem, az egész érdektelenségbe fulladt.

– Ezt drámai volt megtapasztalni. Másképp viszonyulnak a negyedik-ötödik generációs túlélők a holokauszthoz, mint én, aki harmadik generációs vagyok – mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt években több tucat magyarországi középiskolában beszélt a zsidóságról, és ezeken a beszélgetéseken is kiderült, mekkora a tudáshiány, mennyire kevés szó esik az iskolákban a holokausztról, milyen érdektelenség kíséri ezt a témát.

– Ha a Sorsok Háza koncepcióról beszélünk, az EMIH-nek három fontos feladata van. Mindenek előtt össztársadalmi szintre kell emelnünk a témát. Minden, a múzeumba látogató fiatalnak lehetőséget kell kapnia az érzelmi bevonódásra. Ezt személyes történetek elmesélésével lehet elérni, amelyet aztán tovább kell csatornázni azért, hogy egyre több rétegét felfejthessük e tragédiának. Végül: ennek a folyamatnak, amelyben a Sorsok Háza oktatási központ létrejön, inkluzívnak kell lennie. A holokauszt-diskurzus olyan rétegeit is ki kell bontani, amelyeket eddig össztársadalmi szinten nem sikerült kibeszélni – mondta Köves Slomó, hangsúlyozva: olyan fiatalokat kell a kiállításnak megszólítania, akiknek semmilyen személyes kötődésük nincs a témához, nem tudják, mi a háború, mi a jogfosztottság. Ráadásul e generáció átlagos figyelmi képessége lerövidült. Maga ezért tartja első, de fontos lépésnek a gyerektörténetek elmesélését a holokauszt megismerési folyamatában. Ha a gyermektúlélők személyes elbeszéléseivel sikerült megszólítani a múzeumba belépő fiatalt, onnan lehet továbbcsatornázni az érdeklődését, amelyhez legalább öt rétegben lehet kapcsolódni.

– Az első réteg az antiszemitizmus egyetemes történetének elmesélése. Nem lehet a holokauszt drámáját kiemelni ebből a 3000 éves kontextusból. A második réteg Magyarország modernkori történelme lehet, részben a kiegyezés utáni történetre gondolok, de főleg a két világháború közötti korszakra, megmutatva, hogy az antiszemitizmus politikai eszközként milyen szerepet játszott. A harmadik réteg maga a zsidóság. Mi az a zsidó? Kik azok a zsidók? Sokan a zsidóságról csak a holokauszt vagy rosszabb esetben, a Kurucinfó kapcsán hallanak. Ezért fontos, hogy vallási-kulturális-közösségi, illetve történelmi és jelenkori értelemben is beszéljünk róla. Épp az lenne a cél ugyanis, hogy a holokauszt ne belterjes zsidó ügy legyen. A negyedik réteg az ezeréves magyar-zsidó együttélés, a közös történelem kulturális, építészeti, gazdasági lenyomata. Fontos beszélni arról, mit jelentett a magyarországi zsidóknak a magyarság, a Magyarországhoz tartozás. És az ötödik réteg, a legfontosabb, a hétköznapi ember szenvedéstörténetének és a morális dilemmáinak kontextusa. Ezek a történetek tele vannak komplex, de mégis borzasztó egyszerű morális dilemmákkal, amelyekből az is kiderül, hogy a tetteseknek és a tétlenül maradó többségnek egészen egyszerű élethelyzetekben kellett a jót vagy a rosszat választaniuk – fogalmazott Köves Slomó, hangsúlyozva azt is, hogy ezeket a morális dilemmákat megmutatva lesz képes a hétköznapi ember a legtöbbet tanulni a holokauszt tragédiájából.

Köves azért nem beszélt további részletekről, mert – hangsúlyozta – mindössze ennyi van meg jelenleg a koncepcióból.

Rangos Katalin e ponton rákérdezett: az a színes koncepció, amit Köves elmondott, eltér-e a Schmidt Mária-féle történelemértelmezéstől. A rabbi kifejtette: ami eddig a nyilvánosságban megjelent a koncepcióról, nem kötelező az EMIH-re nézve, de azt is hozzátette, hogy a Schmidt-féle koncepció, azaz a gyerek túlélők elbeszélései, szerinte valóban jó lehetőséget nyújt az érzelmi bevonódásra. De ez – szögezte le – messze nem elég, e bevonódás után a kiállításnak meg kell adnia a holokauszt értelmezésének mélységét.

Frölich Róbert azt kifogásolta, hogy Köves nem beszélt a forgatókönyvről.

– Végig koncepcióról beszélünk, és nem beszélünk a forgatókönyvről. A forgatókönyv nagyon fontos, mert a koncepció ugyan gyönyörű szép, de csak gumi. Így húzom, úgy húzom, sok minden belefér. A forgatókönyv viszont konkrét. Élek azzal a példával, amit Heisler Andrástól kaptam. A koncepció nagy fehér volt: két diktatúra szimbóluma, vörös csillag, horogkereszt. Tökéletes, igaz? A forgatókönyv az már leírja, hol, milyen színű, mekkora és hol helyezkedik el. Tíz méteres vörös csillag, és lent a bal alsó sarokban egy pár centis horogkereszt a konnektor mellett – mondta.

Frölich a gyerekek történeteivel kapcsolatos elképzelést is bírálta. Pozitív példaként idézte fel, hogy az izraeli Jad Vasem múzeumban is van a gyerekeknek emlékhelyük. Az oda belépőt koromsötét fogadja, mindössze három gyertya ég. A gyertyák fényét tükrök szórják a plafonra, ami milliárdnyi kis csillagra emlékeztet. A teremben egy végtelenített szalagról mondja egy hang a megölt gyerekek nevét, „Kohn Samu 3 éves, Krausz Izidor 18 éves”, megrázó. De szerinte az, hogy gyerekek visszaemlékezéseiből induljon ki a kiállítás, téves, méghozzá azért, mert a gyerekek emlékezete speciális. – Amikor strasshofi élményeiről beszélt anyám, nem emlékezhetett rá, mert ő három éves volt akkor, nyilván az ő anyja elbeszéléseire támaszkodott – mondta, utalva arra, hogy a még élő tanúk vallomásai pótolhatatlan kincsek ugyan, de azokat forráskritikával kell kezelni. Szerinte félrevezető, hogy 50 gyerek vallomásából 40 olyan történetet hallunk, hogy elbújtatták őket, öt olyat, hogy szerencséjük volt és öt olyan vallomást, amely a gettó tragédiájáról szól. Ez a koncepció szerinte – tévesen – azt sugallja, mintha az lett volna a jellemző, hogy bújtatták volna a zsidó gyerekeket, segítették a zsidókat, ami tényszerűen nem igaz. Emlékeztetett arra is, hogy Schmidt Máriával kapcsolatos bizalmatlanság a Terror Háza múzeum kiállítási anyaga miatt alakult ki.

Frölich Róbert Fotó: Kökényesi Gábor

– Schmidt Mária személye a véleményem szerint nem garancia arra, hogy a Sorosok Háza a holokauszt történetét hitelesen mutatja be – hangsúlyozta le Frölich Róbert, mire a teremben többen tapsolni kezdtek. – Utalnék itt arra, hogy Schmidt Mária 1999-ben azt mondta: tulajdonképpen a holokauszt a második világháborúnak marginális kérdése volt, egyetlen hadviselő fél programjában sem szerepelt. Ez tényszerűen nem igaz. Schmidt Mária történelemfelfogásában a Horthy-Magyarország áldozat, a Horthy-Magyarország felelősségét igyekszik áttolni a náci Németországra. Ez sem igaz tényszerűen. A Horthy-Magyarországnak a holokausztban és a holokauszt előkészítésében igen komoly szerepe van – fejtette ki, és itt rátért a következő vitapontra. Frölich szerint ugyanis 1938 nem jó kezdési dátum. 1938-ban ugyanis nem az első, hanem a második zsidótörvény született meg, az első a Numerus clausus volt. – A törvény főszövegében nem nevesítik ugyan a zsidókat, de a másnap kiadott végrehajtási rendeletben már igen. Kifejezett aljassága ennek a végrehajtási rendeletnek, hogy a magyarországi zsidókat felekezet helyett már nemzetiségként nevezi meg – magyarázta.

Frölich szerint az 1938-as kezdés az 1920 és 1938 közötti adminisztratív előkészítést teljesen felmenti. Pedig a zsidók jogkorlátozottak voltak ebben az időszakban, az 1920 és 1938 közötti időszak megágyazott a holokausztnak. Emlékeztetett arra, hogy zsidók jogkövetőek voltak, azt remélték, ha tisztelik a törvényeket, nem esik bántódásuk, hiszen magyarok. A rendeleti úton történő jogkorlátozás és jogfosztás aztán odáig vezetett, hogy a magyarországi zsidók bőröndjeikkel felszálljanak az Auschwitzba tartó vonatra.

Frölich kritikával illette az 1948-as záródátumot is. Ugyan ehhez a dátumhoz köthető Izrael állam megalakulása, de ez szerinte a magyar holokauszt története felől irreleváns.

– De mint tudjuk, 1948 a sztálinista rezsim kezdete, és éppen Schmidt Mária történelemszemlélete miatt nem lehet jóindulattal tekinteni a ’48-as végpontra sem – tette hozzá.

Köves Slomó vitatkozott azzal, hogy a gyerekek visszaemlékezése pontos-e vagy sem, hiszen bármilyen és bármilyen életkorban tett visszaemlékezésbe beleszövődik az adott személy percepciója. Ő úgy véli, a gyerekek visszaemlékezései egyszerűek, érzelmileg telítettek, ezért fontos első lépés ahhoz, hogy a kiállítást megtekintő átlagemberek átérezzék a történtek drámaiságát, és ezek után megpróbáljanak minél többet megtudni a holokausztról. Köves hangsúlyozta azt is, hogy az embermentés témájának emberközelbe hozását mennyire fontosnak tarja.

– Nem volt egyszerű elismerni a cselekvés óráját – mutatott rá arra, hogy hétköznapi emberek morális döntéseit milyen felelősség terhelte. Az 1938-as kezdést ő a gyerekvisszaemlékezők szemszögéből magyarázta: a gyerekek nem tudnak 1920-ig visszaemlékezni, hiszen akkor még nem születtek meg. Leszögezte: a Horthy-rendszer felelősségéhez nem férhet semmilyen kétség.

– A magyar zsidók rekordsebességű, hatvan nap alatt történő deportálása nem történhetett volna meg az állami intézmények aktív felkészülése és közreműködése nélkül. Maga a társadalmi tudat, társadalmi közhangulat sem juthatott volna olyan morális állapotba, hogy ez egyáltalán megtörténhessen, ha az antiszemitizmus nem olyan aktív része a magyar közpolitikának az első világháború után, mint amennyire az volt – jelentette ki, hangsúlyozva: ennek bemutatása nélkül semmilyen holokauszt múzeum sem lehet hiteles. Hozzátette, hogy a holokauszt tragédiája nem csak a fizikai pusztulás miatt borzasztó, hanem a mérhetetlen csalódottság miatt is, amit a magyarországi zsidóság megélt a kiegyezés utáni fénykorszak után.

A moderátor azon felvetésére, hogy a kiállítás koncepcióját rangos holokauszt-kutatók – köztük a Jad Vasem Intézet is – bírálta, Köves Slomó úgy reagált: az EMIH elsődleges feladata az, hogy abba az alkotómunkába, ami most indul, minél többeket bevonjon. – Ezért az alkotómunkáért felelősséget vállalok – jelentette ki, utalva arra, hogy az EMIH a Mazsihisz felé is nyitott, bár megnehezíti a párbeszédet, ha a kinyíló ajtóra a másik fél a „történelemhamisítás” vádjával reagál.

A befejezés drámaira sikerült. – Hogy ha az EMIH tulajdonába került ez az intézmény, akkor mi lesz a hivatalos szerepe Schmidt Máriának, amíg be nem tér a zsidóságba? – szólt az utolsó kérdés, ami a vita legutolsó percében hangzott el egy résztvevőtől, a közönség soraiból.

– Semmi – felelte Köves Slomó rabbi. 

Forrás