Mendi Glitzenstein rabbi, a Chábád küldötte, és a nyugat-ukrajnai Csernyivci zsidó közösségének rabbija először tért haza azóta, hogy Oroszország megtámadta az országot.

Miután megkezdődött az ukrán városok bombázása, Glitzenstein rabbi több ezer embernek segített evakuálni az országot a közeli román határon keresztül, közöttük volt saját családja is. Sokakat megérintett a fotó, amelyen lányai kisbabákat tartanak a kezükben, és búcsúzóul megcsókolják a bejárati ajtón lévő mezuzát – emlékezik vissza a Neokohn.

 

Most a rabbi visszatért, és felügyeli a szerda este kezdődő purim ünnepét.

 

Ahogy az elmúlt 20 évben tette, Glitzenstein rabbi a Megilát (Eszter könyvének a tekercse Purim történetével) fogja felolvasni a városban, amelyet az elmúlt években „Prut-parti Jeruzsálem”-nek neveztek el jelentős zsidó lakossága miatt.

Emellett arra is összpontosít majd, hogy közösségi szédert szervezzen peszáchra a súljában, és smura maceszt és más szükséges dolgokat biztosítson a városban maradt helyi lakosoknak.

Roman Klicsuk csernovici polgármester szerint a város egyelőre sértetlen maradt az orosz légitámadásoktól. Ukrajna minden részéből mintegy 40 ezer evakuált menekült a városba, Törökország pedig a héten bejelentette, hogy nagykövetségét Kijevből Csernovciba helyezi át.

 

„Igazi példája annak a hamisíthatatlan zsidó elhivatottságnak, melyről Eszter könyvében is olvasunk, a purimi öröm nem lehet teljes közössége helyben maradt tagjai nélkül”

— írta közösségi oldalán Mendy testvére, Sámuel, aki a budapest Zsilip rabbija.

Mendy, üdvözöllek, és kívánom magamnak, hogy a közösségért mutatott elkötelezettségből és áldozatból én is tanuljak! Vigyázz magadra!

— üzente Sámuel rabbi a testvérének.

 

Budapesten élő rabbi testvérének is menekülnie kellett Ukrajnából

Glitsenstein Sámuel a ZSILIP rabbija, Facebookon osztotta meg testvére és családja szívszorító fotóit.

 

Megszakítás