Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, három ultraortodox zsidó nő, Mirjám Kohén, Cháni Kopolowitz és Juti Neumann fogott össze, hogy a háredi közösség számára is bejárhatóvá tegyék a holokauszt leghírhedtebb koncentrációs táborát, Auschwitz-Birkenaut. A nem egészen egy évvel ezelőtt elkészült VR, vagyis virtuális valóság technológiát alkalmazó, 65 perces filmet nagy érdeklődés kíséri a háredi közösségen belül és azon kívül is.

A virtuális látogatás a krakkói zsidó közösségben kezdődik, innen halad tovább Auschwitz-Birkenauba. A film minden pillanatában a zsidó heroizmusra fókuszál, írja A szellem győzelme – 360 fokban Auschwitzban című virtuális bemutató weboldala. A film megrendelhető, a cég meghívásra a kiszemelt helyszínre szállítja a szükséges felszerelést, melyet gyakorlott személyzet kezel.

A VR szemüvegek és a hozzájuk tartozó fülhallgatók segítségével a nézők szinte a helyszínen érezhetik magukat. A 360 fokos körpanoráma lehetővé teszi, hogy az ember körülnézzen, a drónos felvételeknek köszönhetően pedig akár madártávlatból is megtekinthető a komplexum. Az ember szinte megérintheti a földet, az elgyötört testeknek egykor némi pihenést adó fapriccseket, a barakkok falát. A szakképzett idegenvezető és a holokauszt elismert kutatója, Jiszráel Goldwasser rabbi végigvezeti a nézőket a krematóriumok, a hírhedt zuhanyzók, a barakkok és a vonatsínek fájdalmas emlékű világán.

 

Trailer Triumph of the Spirit

טריילר ניצחה הרוח באנגלית

 

„Szerteágazó kutatást követően határoztuk el, hogy a lehető legmodernebb technológia segítségével lehetőséget biztosítunk azoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak elutazni Lengyelországba, hogy ők is átélhessék a fizikai látogatás által nyújtott, átütő erejű élmény… Úgy érezzük, hogy projektünk életbe vágóan fontos a holokauszttal kapcsolatos tudatosság előmozdítása szempontjából általában a zsidó közösségben és különösen a zsidó ifjúság körében” – olvasható a honlapon az alkotóktól származó idézet.

„Tulajdonképpen nagy szerencsénk volt, mert a teljesen üres táborban tudtunk forgatni, hiszen turisták egyáltalán nem voltak [a koronavírus okozta járvány miatt]. Időbeli megkötés sem volt, reggeltől estig dolgoztunk. Ezzel együtt nem volt könnyű a munkára koncentrálni, mert a néma Auschwitz hangulata nagyon erősen ránk telepedett. Különösen anyaként volt nehéz feldolgozni a látottakat. Az érzelmeinket igyekeztünk beledolgozni a filmbe, de az igazán szörnyű dolgokat nem mutatjuk. Nem az a célunk, hogy depressziót okozzunk a nézőknek. A fájdalom érezhető, de erő és remény is sugárzik a filmből” – nyilatkozta korábban Mirjám Kohén.

Fotó: Auschwitz/Pixabay