A 28 éves Abdullah Qureshi a vád szerint augusztusban két órán keresztül tombolt abban a londoni kerületben, ahol jelentős számú haszid közösség él. A férfit nemrég állították bíróság elé – adta hírül a Times of Israel.

A beszámolók szerint a támadássorozat egyik célpontja egy 64 éves férfi eszméletét vesztette miután Qureshi megütötte. Az áldozatot a Homerton Kórházba vitték, az arcán keletkezett sérüléseket ellátták az orvosok.

A bíró nagyon súlyosnak minősítette a vádakat és előzetes letartóztatásba helyezte Qureshit. A tárgyalást október elsejére tűzték ki. A területileg illetékes bíróságon elhangzott: öt zsidó embert ért támadás az észak-londoni negyedben, a vád egy rendbeli, faji vagy vallási alapon elkövetett súlyos testi sértés, vagy „csak” súlyos testi sértés, négy rendbeli, faji vagy vallási alapon elkövetett testi sértés és egy rendbeli, szintén a fent említett alapon elkövetett rongálás. A bíróságon felolvasták a részleteket is:

Abdullah Qureshi augusztus 18-án 18:40-kor fejen ütötte egyik áldozatát, majd két perccel később egy másik személyt meg arcon ütött egy üveggel. A férfit azzal is vádolják, hogy bántalmazott egy 14 éves fiatalt, illetve egy egyelőre ismeretlen embert london egyik szupermarketében.

 

Újranyit London zsidó múzeuma

Még ebben a hónapban újra megnyitja kapuit a Londoni Zsidó Múzeum.

 

Kép: Wikipédia

Megszakítás