A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület gondozásában jelent meg néhány hete Cseh Viktor és Mózes Krisztián könyve, ami Borsod-Abaúj-Zemplén megye kerékpárral bejárható túraútvonalaira fűzi fel a zsidó emlékek bemutatását. 

 

Ez a kötet elsősorban praktikus tanácsokat ad a térségbe látogató túrázóknak. Ennek elengedhetetlen feltétele a jól szerkesztett struktúra, hogy könnyen átlátható legyen, és könnyen lehessen benne keresni. Először tehát a szerkezetéről szeretnék néhány szót szólni.

A könyv négy fejezetre tagolódik, mindegyik egy-egy túrakör leírását tartalmazza, melyek különböző színű fejléccel is elválnak egymástól. Minden fejezet hasonlóképpen épül föl: tartalmazza a túra hosszát térben (hány kilométer) és időben (hány nap alatt teljesíthető), valamint a túra nehézségi fokát. Ezután következik egy kis kedvcsináló és egyben összefoglaló az adott túráról, majd az érintett települések sorrendben történő fölsorolása. Minden fejezet tovább tagolódik az érintett települések alfejezeteire, és ezeken belül is mindig van a zsidó emlékeket érintő útvonal leírás praktikus információkkal, majd az adott település zsidóságának történeti összefoglalója. Az utószót követi a kiemelten hasznos szószedet és a keresést megkönnyítő helynévmutató.

Bicikliúton egy baráttal

Az útleírásokat olvasva rögtön szem-betűnik az eligazítás minden részletre kiterjedő pontossága: „A község központjában, a patak hídja előtt, a Kossuth téren balra kell letérni a földútra, majd később az aszfaltútra jobbra kanyarodni, és onnan még körülbelül 200 méter, és elérjük a zsidó temetőt (jobbra a földúttól; ha a fehér feszületet látjuk, már túljöttünk).4” Elsőre megmosolyogtató lehet ez az aprólékosság, de aki valaha keresett már elhagyatott vidéki zsidó temetőt, az tudja, hogy sokszor elég nagy kihívást jelent megtalálni. Ilyen értelemben rendhagyó a műfaj. Nem egy hagyományos útikönyvről van szó, itt egyfajta nyomkeresésre invitálják az olvasót (túrázót), egy igazi felfedezőút vár rá. Ezt az utat segítik az atyai jó tanácsok, biztatások: „(…) csak óvatosan a kiérdemelt száguldozással, itt azért van forgalom, még ha nem is nagy.5 Nem a Mount Everestről van szó, de lesz kaptató.”6 Ezek a hangok teszik személyessé, életszagúbbá az amúgy rengeteg információval bíró könyvet. Olyan érzése lehet az olvasónak, mintha egy barátja kerekezne mellette, aki már ismeri a járást.

A zsidó tematikájú történeti visszatekintések is egy jól kirajzolódó struktúra mentén haladnak, az olvasóban kialakul egy átfogó kép a régió zsidóságának történetéről. Azonban a szerzők végig szem előtt tartják, hogy mindig beillesszenek egy-két olyan érdekességet, ami megfűszerezi az ismert mintázatot, ami egyedivé, beazonosíthatóvá teszi az adott települést, vigyáznak, hogy ne vesszünk el a nevek és évszámok tengerében. Ilyen érdekességek például a szerencsi orthodox bodega 1929-ből, ami egy korabeli kóser gyorsbüfé lehetett7, a „talizmános zsidó”, az asztalból készült koporsó és még sorolhatnám…

Abaújszántói borospincék (Lissák Tivadar, 1939,)

 

A könyv célkitűzései

Első megközelítésben az ismeretterjesztés, az információátadás tűnik a könyv fő céljának. (Véleményem szerint a valódi, fontosabb küldetése ezen túlmutat, de erről majd később.) Ha csak az informatív részekre szegezzük a figyelmünket, akkor is meg kell állapítanunk: kifejezetten alapos munkával állunk szemben. Először talán furcsának tűnhet, hogy a kötet sokszor több kilométeres kitérővel elvezet egy településre, ahol nem találunk mást, mint a zsidóság hűlt helyét. De tovább olvasva lassan megértjük, hogy inkább a könyv alaposságát és a szerzők elkötelezettségét mutatja, hogy például Hejőszalontára mindössze két sírkőért kell elbicikliznünk. Az tűnik ki, hogy fontosnak tartják, hogy a térséghez kötődő minden zsidó emléket megmutassanak az olvasónak. Annál is inkább, mert ezeket a helyszíneket segítség nélkül soha nem találnánk meg. Hasonló ehhez az adott település összes rabbijának felsorolása. Fölmerül a kérdés, hogy miért nem csak az érdekesebb rabbik szerepelnek, akikhez mondjuk valami könnyen emészthető, bulváros történet is tartozik (mint például a pénzhamisítási gyanúba keveredett olaszliszkai csodarabbi8), miért kell az összeset megemlíteni. A választ itt is ugyanabban látom: a szerzők inkább választották a történelmi, tudományos pontosságot a cukrozott lektűr helyett. Természetesen bőven akadnak könnyebben emészthető történetek is, mint ahogy ezt már említettem, de a koncepció szerint ez nem mehet az alaposság kárára.

Ám nem csak a zsidó vonatkozású dolgokra terjed ki az ismeretterjesztés. Például, hogy milyen kacifántos összefüggés van Tiszavasvári település és a ‘48-as Vasvári Pál neve között (nem olyan egyszerű ám, mint amilyennek látszik!), szó van arról, hogy mitől híres a gönci hordó és hogy miért érdekes vagy hogy hány ablaka van a tiszadobi Andrássy kastélynak.

Láthatjuk tehát, hogy a könyv elég sokfelé és széles perspektívában tekint szét. Egyáltalán nem avítt emlékek belterjes kiadványáról van szó. És itt térnék rá arra, amit a könyv fő missziójának tekintek. Nevezetesen, hogy hidat képez aközött, amit idő, tér és kulturális különbség elválaszt.

Önmagában persze az a tény is hídépítés múlt és jelen között, hogy ősrégi romokat és málló sírköveket kutatunk 2018-ban. Ráadásul ezt olyan módon, ahogyan az a sárospataki Fischer rabbi nekrológjában szerepelt: „Az évezredes hagyomány óborát akarta átönteni új tömlőbe, de úgy, hogy a régi zamat megmaradjon.9 A könyv több pontján kiderül, hogy a szerzők némely információra a helyi lakosokkal beszélgetve tettek szert. (Ilyen például az alsózsolcai anekdota az örökbeadott kislányról.10) Ezek nyilván nem ellenőrizhető források, nem tudományos hivatkozások, azonban életszagú illusztrációk, amelyek segítenek abban, hogy ne csak távolságtartó szemlélőkként legyünk jelen a helyszínen, hanem át tudjuk venni a hely, az időszak hangulatát, és a kövek tényleg elkezdjenek beszélni hozzánk.

Szüret (Nagy Károly, 1928)

Időhíd a helyszín és az olvasó között

Ilyen módon épül híd a fiatalabb és idősebb generációk között is. A biciklitúrázás, mint olyan, (ha nem is kizárólagosan), főleg a fiatalabb korosztály körében népszerű. Kifejezetten üdítő az a szemléletmód, hogy nem szükségszerűen csak a hagyományosan fiatalokat célzó helyszínekre lehet vezetni a biciklitúrákat. És az is üdítő, hogy a szerzők mégis több helyen elszórnak az ifjúságot érintő információkat. (Ki tudta például, hogy a tiszadobi nevelőotthonban nevelkedett a tehetségkutatóból ismert Oláh Ibolya énekesnő vagy hogy a moziban sokszor látott 20th Century Fox alapítója, William Fox Tolcsván látta meg a napvilágot?) Időhidat képez a könyv az adott helyszín aktualitásainak érintésével is. Megemlíti például, hogy 2006-ban kerültek haza az 1945-ben elkobzott sárospataki könyvritkaságok, és kiemelt keretes írásban emlékezik meg az olaszliszkai lincselésről.

De ez a kis könyv nemcsak időbeli, de térbeli kapcsot is teremt, hiszen majdnem akkora szakadék választja el Borsod-Abaúj-Zemplén megyét a fővárostól és a turisztikailag felkapottabb helyektől, mint amekkora szakadék generációkat választ el egymástól. Csodálatos természeti értékei és gazdag kulturális emlékei ellenére még a belföldi turizmusban is elég kevés figyelmet kap a régió, nem beszélve a külföldi turistákról. Minden leírt vagy kimondott szó, amely a térséget méltatja, segítség abban, hogy megőrizhetővé váljanak az értékek, és ne boruljon rá a feledés teljes homálya.

Végül az egyik legszebb gesztus talán az, amikor a más felekezetek-kel ápolt jó viszonyt emeli ki a könyv. Úgy gondolom, napjainkban különösen fontos ez a hozzáállás. Kimondottan nagyvonalúnak és elegánsnak érzem, hogy a jó kapcsolatok felemlegetése és a gördülékeny együttműködésre való emlékezés egy zsidó útikönyvben jelenik meg, hiszen a zsidó vallás volt a legtöbbet támadott más felekezetek által. E kulturális hídépítés gesztusára az egyik legszebb példa a Kornitzer rabbi és Serédi bíboros találkozásáról szóló keretes írás. E találkozás alkalmával a rabbi megkérte a bíborost, „hogy segítsen beteljesíteni Jesaja próféta látomását, hogy »nem mondja többé gyermek a gyermeknek, nektek nincsen részetek az Örökkévalóban.«11 Serédi bíboros be is tartotta ígéretét, „már az első zsidótörvény ellen felszólalt, amikor a legtöbben a csöndbe burkolóztak.” A másik példa, amit szeretnék kiemelni, az a tiszadadai zsinagóga története. Maga az esemény önmagában elég egyszerű, viszont mind a szerzőnek az esethez való hozzáállása, mind ennek megfogalmazása nagyon szép. „A háború után, 1949-ben a megfogyatkozott közösség utolsó tagjai eladták [a zsinagógát] a helyi református egyháznak, akik elbontották, és tégláit felhasználták az újjáépített templomukban így az égetett téglatestek, ha áttételesen is, de továbbra is az Örökkévaló házának falait alkotják.12 

A könyv nem titkolt szándéka, hogy felhívja a figyelmet a hiányra. Ahogyan Cseh Viktor ezt az utószóban ki is emeli: „A történeti részekben próbáltam nem a holokauszt borzalmait ecsetelni, hanem az elpusztítottak hiányára, a hiányérzetre helyezni a hangsúlyt.”13 Ezt a gesztust leginkább az olaszliszkai zsinagóga utóéletéhez tudnám hasonlítani: az épületből egyedül meg-maradt keleti falat 2015-ben konzerválták és visszaépítették hozzá a nyugati falat, „hogy ne csak az idősek emlékezzenek, hanem a következő generációk is érezzék a hiányt14 Ez a könyv éppen azzal tölti föl a szakadékokat, hogy ráirányítja a figyelmet a hiányra, így építve hidat a tátongó űr két partja között. Az űr attól még megmarad, de nem áthatolhatatlan többé.

 

Turai Juli recenziója

 

1 112. old.; 2 Cseh Viktor–Mózes Krisztián: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsidó emlékek nyomában Két keréken Praktikus könyv túrázóknak; Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, 2018 Egy sorozat második kötetét tartja kezében az olvasó. Az első rész: Burgenlandi zsidó emlékek nyomában Két keréken Praktikus könyv túrázóknak Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, 2016. És a jelen kiadványt követi majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét tárgyaló harmadik rész.; 3 78. old.; 4 30. old.; 5 59. old.; 6 92. old.; 7 12. o.; 8 76. old.; 9 85. o.; 10 51. old.; 11 81. old.; 12 114. old.; 13 135. old.; 14 78. old.