Ahogy peszách első (Izraelen kívül első két) napja ünnep, úgy az utolsó is (Izraelen kívül pedig hozzátoldanak egy nyolcadik napot, ami szintén ünnepnap). Ez a svii sel peszách, vagy ácháron sel peszách, peszách ünnepének hetedik, illetve utolsó napja.
Így olvassuk a Tórában:
És mondta Mózes a népnek: Emlékezzetek meg a napról, amelyen kijöttetek Egyiptomból; a szolgák házából, mert erős kézzel vezetett ki az Örökkévaló benneteket onnan; azért ne egyetek kovászost… Hét napon át kovásztalant egyél és a hetedik napon ünnep legyen az Örökkévalónak. (M.II. 13:3,6)
Niszán hónap 15-én a zsidók elhagyták Egyiptomot, ez maga a széder este, illetve peszách első napja. Fáraó ezen a napon egyezett bele, hogy – miután az Örökkévaló tíz csapással sújtotta őt és az egész népét -, a zsidók három napra elhagyják Egyiptomot, hogy a sivatagban szolgálhassák az Örökkévalót. Amikor a kiszabott idő eltelt, és a zsidók még mindig nem érkeztek vissza, Fáraó rájött, hogy már nem is fognak visszatérni, és hadseregével együtt az immár szabaddá lett rabszolgák nyomába eredt. A Nádas-tenger partján érte őket utol, és a zsidóknak nem maradt más választása, mint a tengeren át menekülni. A zsidók eleinte vonakodtak, de Náchson ben Áminádáv bátor példáját követve elindultak. Az Örökkévaló felszólította Mózest, hogy emelje fel a botját, erre a tenger kettévált, és a menekülők száraz lábbal keltek át a mederben, ahol a midrás szerint termő gyümölcsfák nőttek, a víz pedig üvegfalként állt kétoldalt. A nyomukban meginduló egyiptomiakat azonban lovastul, szekerestől nyelte el a visszazúduló víz. Miután átkeltek a tengeren, Mózes diadaléneket énekelt a férfiakkal, Mirjám pedig zenével kísért dallal és tánccal dicsérte az Örökkévaló hatalmas tettét. Erre az eseményre a kivonulástól számított hetedik napon került sor, és – bár a Tóra ezt sehol nem említi, mint okot -, a midrás és bölcseink szerint erre emlékezünk az egyhetes ünnep utolsó napján.
A hetedik (és nyolcadik) nap tehát ünnepnap, vagyis semmi olyan munkát nem végezhetünk, amit más ünnepnapokon sem: nem utazunk, nem kapcsolunk elektromosságot, nem gyújtunk új tüzet, nem írunk, stb. Gyertyát gyújtunk, este és délelőtt ünnepi lakomát fogyasztunk, melyeket kidus, a borra és a maceszra mondott áldás előz meg, és ünnepi imarend szerint imádkozunk az erre összeállított máchzorból, ünnepi imakönyvből.
Emellett egyéb különleges szokások is vannak. Vannak például, akik nem alszanak a peszách hetedik napját megelőző éjszakán, hanem tóratanulással töltik az időt, köszönetképpen azért a nagy csodáért, amit Isten tett az őseinkkel. Ennek emlékére a hetedik napi tóraolvasás tartalmazza a tengeren való átkelést követően énekelt diadaléneket (sirát hájám, Smot 14. és 15. fejezet). Elhangzik az elhunyt hozzátartozókért mondott jizkor, vagy mázkir ima is.
A nyolcadik napon sokan, akik a megelőző hét nap során nagyon ügyeltek arra, nehogy a macesz folyadékkal érintkezzen (arra hivatkozva, hogy ha akár egy sületlen lisztszem is maradt a kovásztalan kenyérben, az erjedésnek indulhatna a folyadék hatására), maceszgombócot, macebrájt (felvert tojásba áztatott, összetört maceszlapok, amit, akárcsak egy rántottát, alaposan kiolajozott serpenyőben sütnek ki), macesztortát és egyéb finomságokat esznek.
A Báál Sém Tov tanítása szerint az ünnep nyolcadik napja már a megváltás ígéretét hordozza magában, ezért ezen a napon, pontosan a nap estébe hajló délutánján tartják meg hászid szokás szerint a messiás lakomáját. Az ötödik lubavicsi rebbe, Sálom DovBer rabbi (rebbe Rásáb) négy pohár bort is adott ezen étkezéshez, ahogy a széderen is négy pohár bort iszunk. Izraelben a hetedik napon tartják meg ezt a lakomát.
zsido.com