Új zsidó múzeum nyílt Róma és Nápoly között félúton, Fondi városában. Itt már a Római birodalom idején is éltek zsidók, 500 évvel ezelőtt űzték el őket a vidékről.

Ez a második zsidó múzeum, ami a közelmúltban nyílt meg Dél-Olaszországban. Májusban Lecce lett gazdagabb egy ilyen intézménnyel – tudósít a jewish-heritage-europe.eu. A Középkori Zsidó Múzeum hivatalosan július 17-én nyílt meg egy sokáig elhagyatottan álló épületben, amiről úgy vélik, hogy a helyén zsinagóga állt, ez volt ugyanis a zsidó negyed a középkorban.

Az építkezésre az EU, az olasz állam, valamint regionális alapítványok dobták össze a pénzt. A múzeum deklarált célja, hogy felidézzék Fundi történetének ezt a fontos fejezetét és emlékezzenek a zsidó közösségre, amelyik jelentősen hozzájárult a város kulturális és gazdasági fejlődéséhez. A város zsidó lakói egykoron elsősorban takácsok és kereskedők voltak. A szobákban értékes szöveteket, finoman kidolgozott fa bútorokat is találni. Mivel sok eredeti tárgy nem marad meg a városban, máshonnan is érkeztek kiállítási tárgyak, így Marokkóból és Szíriából, valamint más olaszországi tartományokból. A terek kialakításánál középkori illusztrált zsidó dokumentumokat, kéziratokat használtak fel.

Kép: jewish-heritage-europe.eu

 

 

Megszakítás