A Tel-Aviv mellett fekvő, vallásos zsidók lakta Bnéj-Brákban él Ráchel Piszám, a városi tűzoltóság személyzeti osztályának igazgatója, akit a közelmúltban tűzoltóparancsnok-helyettesnek neveztek ki.

Nő még nem emelkedett ilyen magas rangra az izraeli tűzoltóságnál

– írja az Arutz7.

Az 55 éves, 11 gyermekkel és 18 unokával büszkélkedő Piszám ráadásul a szigorúan ortodox háredi közösség tagja, ahol ritka az ilyen karrier, különösen egy állami szervezetnél.

„Nem hiszem, hogy ez akár egy évtizeddel ezelőtt lehetséges lett volna”

– mondta kinevezéséről Piszám.

„Ez rendkívül fontos és nagy jelentőségű választás volt. Ráchel egy valódi úttörő. Ő az első nő, aki parancsnokhelyettesi rangot kap. Ez egy igazi izraeli sikertörténet”

– mondta Omer Bár-Lév belbiztonsági miniszter.

„Nincs kétségem afelől, hogy Ráchel nemcsak a nők számára lesz példa, hanem azon háredi fiatalok számára is, akik munkát szeretnének vállalni a jövőben”

– tette hozzá.

Piszám elmondta, hogy mind a családja, mind a közössége támogatta karrierje során.

„A gyermekeim azt mondják, hogy nagyon büszkék rám. A férjem és a gyerekek is mindig arra biztattak, hogy valósítsam meg az álmaimat a munka területén. A szomszédok is örömmel látták az új rangjelzést az egyenruhámon és a rabbink is az áldását adta. Egy nő ilyen beosztásban és egyenruhában megnyitja az utat a többi nő és a háredi társadalom tagjai előtt is”

– mondta a tűzoltóparancsnok-helyettes.

Piszám korábban a légierőnél dolgozott őrnagyi rangban és világi képzettségét tekintve is kiemelkedik a háredi társadalomból, mert társadalomtudományi és közigazgatási végzettséget is szerzett a jeruzsálemi Héber Egyetemen.

Megszakítás