A művészetek és a transzgenerációs traumák tudatos vagy tudatalatti feldolgozásáról szóló nagyszabású programsorozat folytatódik.
A trauma-írást körbejáró est után május 4-én az Óbudai Zsinagógában a művészet egy másik ágának, a képzőművészetnek a hatását járta körbe Bombera Krisztina vezetésével Muladi Brigitta művészettörténész, Dr. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész, zenész (fő kutatási terület: a művészi alkotófolyamat pszichobiográfiai vizsgálata), Mendy Myers rabbi, a szentendrei Cháj Galéria vezetője és Dr. Preisz Éva Eszter pszichiáter, pszichoterapeuta, majd az est második részében gyakorló képzőművészek: Kovács Johanna grafikusművész, Nagy Gabriella festőművész és Irsai Hortenzia akvarellművész és tervezőgrafikus.
A traumák hatásai
A program bevezetéseként a szakemberektől kaptunk rövid, vetítésekkel egybekötött bemutatókat a traumák hatásairól a művészekre és alkotásaikra, olyan alkotók kapcsán, akik a holokauszt előtt és azt túlélve is alkottak: hogyan mutatkozik meg a világháború és a holokauszt okozta trauma a festészetükben? Muladi Brigitta több példát is hozott: Charlotte Salomon német-zsidó festő; Anna Margit, magyar festőművész, aki Ámos Imre felesége volt és Marc Chagall mellett Frida Kahlo is megjelent az előadásában. Mindannyiuk művészetében megjelent a trauma, mint a festészethez vezető út, az azt feldolgozni segítő tevékenység vagy éppen a művészetet akadályozó probléma.
Dr. Kőváry Zoltán speciálisan Csontváry Kosztka Tivadarról beszélt, akinek művészete, képeinek jelentése még napjainkban is vitatéma pszichológiával foglalkozó szakemberek között. Festészetében fontos inspiráció volt az 1879-es szegedi nagy árvíz idején a mentési munkálatokban való részvétele és alkotásaiban nagy szerepet játszottak az álmok is (az álmok megérnének egy külön beszélgetést). Vele kapcsolatban merült fel a kérdés, hogy vajon a traumái és a betegsége miatt lett művész vagy annak ellenére.
Dr. Preisz Éva Eszter pszichiáter a transzgenerációs öröklésről beszélt bővebben: vajon zsidó és nem zsidó kortárs festők munkásságában fellelhető-e a transzgenerációs trauma tudatos vagy tudatalatti feldolgozása?
Az ima hasonló a művészethez
A bevezető előadásokat követően csatlakozott Mendy Myers rabbi, aki Szentendrén vezeti a Cháj Galériát, és innentől egy interaktív kerekasztal-beszélgetés vette kezdetét, amelyben körbejárták a művészet/művészek és a befogadás kapcsolatát, kölcsönhatását, felvetve azt, hogy releváns-e a szokásos általános iskolai kérdés: „Vajon mire gondolhatott a költő?” – esetünkben a képzőművész. A rabbi nézete szerint az ima hasonló a művészethez: mindenki más módon imádkozik abban a tekintetben, hogy mit szeretne adott pillanatban személyesen elmondani az imádságával.
A közönség izgalmas kérdéseivel egy kifejezetten inspiráló és további gondolatokat ébresztő, egymásra reflektáló, Bombera Kriszta értő kérdéseivel tűzdelt diskurzus alakult ki, ahol sokszor nem is értettek mindenben egyet a résztvevők. Ízlésről nem vitatkozunk, ám érdekes átgondolni, hogy kinek mit jelent a trauma kifejezése, akár személyesen a saját életében. Jó-e, ha arra használjuk az alkotást, hogy a lelkiállapotunkat „kifessük magunkból” vagy ez inkább egy kiegészítő-segítő tevékenység a szakemberrel való feldolgozás mellé. Erről is megoszlanak a vélemények, minden embernek más segít vagy más az inspirációja.
Az este második része előtt a szünetben mindenki fogyaszthatott frissítőket, falatkákat, majd pedig három csodálatos kortárs, ám teljesen más életkorú, indíttatású és különféle technikákkal dolgozó grafikus-festőművésznő beszélgetett a traumafeldolgozás témájáról. Az alkotásaikat megcsodálhattuk a szünetben és a beszélgetés közben a kivetítőn is. Kovács Johanna zsidó származása sokáig saját maga előtt sem volt ismert, majd a művészetén keresztül kifejezett gondolatai kapcsán egyszer csak kiderült, hogy dolgozik a tudatalatti és bizony vannak a családjában holokauszttraumák és így sokminden más értelmet kapott a művészetében.
A traumafestés jótékony hatásai
Irsai Hortenzia az életét végigkísérő bántalmazásokat feldolgozó, szakemberrel végzett terápia kiegészítő tevékenységeként kezdte el az ún. traumafestést, amely számára nagyon fontos az elfogadáshoz és a továbblépéshez. Az utóbbi időben főleg absztrakt festményeket készít és az utóbbi időben igyekszik át is adni a tudását másoknak, erről hosszan mesélt. Nagy Gabriella sokszor megfigyelésen alapuló, ám általában privát történeteket megidéző tájakat, állatokat, természetet ábrázoló képei mély benyomást tesznek a befogadóra. Legújabb alkotásain a fotografikus technikát alkalmazza és elmondta, hogy számára alkotás közben elmúlik minden rossz érzés, minden fájdalom. Ebbe a beszélgetésbe is bekapcsolódtak a szakemberek, új dimenziókat nyitva például arról, hogy jó-e, ha visszatérünk a trauma helyszínére más, kedvezőbb körülmények között, vagy hogy a művészet az alkotás előtt kezdődik-e, vagy az önismeret mennyire nyomozás és jót tesz-e a pszichénknek, ha egy ilyen nyomozás során kiderülnek fájdalmas titkok?
Csak mi vagyunk képesek megváltoztatni az életünket
A transzgenerációs örökléssel összefüggésben pedig azt mindenképpen fontos megjegyezni, hogy saját traumáinkkal mi magunk tudunk csak szembenézni és a feldolgozáshoz is a személyes erőfeszítésünk szükséges. Ám a művészetek sem fakadnak másból, csakis abból, ami személyes – de vajon mit mutat a traumával érintett műalkotás; mit látunk mi, és min megy át az alkotó? Az alkotás maga pedig kiválthat-e belőlünk olyasmit, amit addig nem is tudtunk magunkról?
A programot rögzítette a Neshama TV, a nyár folyamán kerül majd adásba két részben.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.