Széder éjjelén egy ötödik gyermekre is emlékezünk. Arra, aki nem élte túl a holokausztot és nem kérdezheti meg: „miért különbözött 1943 pészahjának estéje minden más pészah estétől?”. E soha fel nem nőtt gyermek helyett tesszük fel ezt a kérdést és választ is kapunk rá a haggadot.org oldalon olvasható történetből.

A vaihingeni koncentrációs táborban rettenetes körülmények uralkodtak. Minden szörnyűségek között a legborzalmasabb 1944-45 kegyetlen tele volt. A lágerben a lengyelországi radomi gettóból érkezett zsidókat tartottak fogva. Napi 12 órát dolgoztatták őket szünet nélkül: fegyvereket állítottak össze, árkokat ástak, óvóhelyeket építettek és egyéb, rendkívül megterhelő fizikai munkát végeztek a nácik számára, akiknek az volt a célja, hogy fegyverkezésüket a föld alatt folytathassák tovább, a szövetségesek intenzív bombázásai elől védetten.

A rettenetes körülmények és az embertelen bánásmód következtében a vaihingeni lágerben minden náci koncentrációs tábor között a legmagasabbak között volt a halálozási arány. Kezdetben csak zsidókat zártak ide, később francia és német rabokat is őriztek itt. A háború vége felé ez lett az a tábor, ahova a betegeket és a haldoklókat küldték.

Mindezen szenvedések ellenére a zsidók elkötelezettek voltak őseik hite és hagyományai iránt, és annak ellenére megtartották a pészahi szédert, hogy a lágerben ez meglehetősen kockázatos dolog volt. Egy túlélő, Mose Perl így emlékezett vissza:

„A tábor lakói már hozzászoktak a rettenetes helyzethez. Saját szemükkel látták a halált. Mégsem voltak hajlandóak chámecet [kovászost] enni pészahkor”.

A kérdés csak az volt: honnan szereznek krumplit és lisztet és hogyan sütnek maceszt. A megoldásra Perl jött rá:

„Nem sokkal pészah előtt az SS egyik tagja bejött a műhelybe, ahol táblákat festettem. Arra kért, hogy készítsek neki céltáblákat a gyakorláshoz. És akkor egy ötlet nyilallott belém: javasolhatnám neki, hogy nagy céltáblákat csináljunk, fakerettel és takarjuk le őket papírzacskókkal – ezek hegyekben álltak a tábor raktárában. Azt mondtam, hogy lisztre is szükségem lesz, sok lisztre, hogy a katonák képeit a céltáblákra ragaszthassam. Megkérdezte, mennyi liszt kell. Azt mondtam, hogy öt kilóra lesz szükségem. Megtetszett neki a javaslatom és azonnal átadta a szükséges igazolásokat.”

A vaihingeni koncentrációs tábor zsidó rabjai tehát nekifogtak, hogy titokban maceszt készítsenek. Hatalmas kockázatot vállaltak: ha elfogták volna őket, az azonnali halált jelentett volna mindannyiuk számára. Perl így emlékezett vissza az eseményekre:

„A munkához használt eszközeim között találtunk egy kereket, amivel elkészíthettük a maceszt és nagy erőkkel megindult a maceszsütés. Üvegeket gyűjtöttünk, alaposan kimostuk őket, töredékekkel megtisztítottuk a feje tetejére állított asztalt és meggyúrtuk a tésztát. A maceszt annak a műhelynek a kemencéjében sütöttük meg, ahol dolgoztam. Közben az ajtót és az ablakot hermetikusan lezárva tartottuk. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy hol rejtsük el a maceszt, amit ilyen nagy kockázat árán elkészítettünk. Végül erre is találtunk megoldást. A műhely tetejének zsindelyei alá rejtettük.”

Amikor elérkezett a szédereste, a vaihingeni tábor húsz zsidó lakója ült le a széderasztalhoz. A macesz mellett krumplit ettek és vízből és cukorból készített „bort” ittak. Még a hágádát is felolvasták.

Nem sokkal a szövetségek érkezése előtt e rabok közül sokat halálmenetben indítottak el a dachaui koncentrációs tábor felé. Azon rabok közül, akik Vaihingenben érték meg a felszabadulást, 92-en nem sokkal a szövetségesek érkezése után belehaltak a tábor embertelen körülményei között szerzett betegségeikbe. Kétségtelen, hogy a nácik számtalan ember életét vették el vagy törték darabjaira a vaihingeni koncentrációs táborban. A zsidó lélek azonban elpusztíthatatlan, ezt példázzák e hősök tettei is. Mindannyian az életüket tették kockára a pészahi széderért.

Fotó: KZ-Gedenkstätte Vaihingen/Enz

The Last Passover in the Warsaw Ghetto

Survivors and fighters from the Warsaw Ghetto, Zivia Lubetkin, Erna Rosental, Roma Frey, Ruchama Rachel Roth, Roma Frey, Adam Melcer and Natan Tyrkiel, descr…