A Tázriá szakaszt sokszor együtt olvassák fel az ezt követő és tematikájában nagyon hasonló Mecorával. A fő téma mindkettőben a rituális tisztátalanság, illetve az abból való megtisztulás.
A Tázriá szakasz két nem tiszta állapotról beszél, arról, mely szülésből ered, illetve a magyarra poklosságnak fordított, csak a Szentély idejében létezett, spirituális eredetű betegségről, a cáráátról.
A Tóra harmadik könyve, a Vájikrá elsősorban arról beszél, hogy hogyan kell az embernek Istent szolgálnia. Rengeteg parancsolatot, szabályt, felszólítást és tiltást tartalmaz, és számos fejezetet szentel a rituális tisztaság kérdésének. De vajon miért az állatokkal kapcsolatos rituális tisztátalanságról szól előbb a szöveg, ahogyan az előző, Smini hetiszakaszban láttuk, és az emberek miért csak ez után következnek?
Azt mondja erre a középkori tóramagyarázó, Rási: „A talmudbeli bölcs, Szimláj rabbi mondta: ahogyan az ember megalkotása a lábasjószág, a vadállatok és a szárnyasok után következett a teremtés történetének elbeszélésében, ugyanúgy az emberre vonatkozó törvényeket is a lábasjószág, a vadállatok és a szárnyasok törvényei után mondja el a Tóránk.”
Arra a kérdésre, hogy miért teremtette az Isten az állatokat az ember előtt, a Talmud (Szanhedrin 38a) két lehetséges magyarázatot ajánl. Az egyik szerint az embert azért teremtette Isten utoljára, hogy ha arrogánsan viselkedne, akkor azt lehessen neki mondani – utalva arra, hogy az ember a teremtés többi élőlényéhez képest alacsonyabb rendű -, hogy „még a szúnyogot is előbb teremtette az Örökkévaló, mint téged”. A másik magyarázat éppen ellenkezőleg, azt mondja, hogy az embert csak akkor hívták meg a mulatságba, amikor már minden készen állt. Vagyis Isten először elkészítette az egész világot, és amikor már minden csak arra várt, hogy az ember használatba vegye, akkor hívta őt életre. E magyarázat értelmében éppen hogy az ember a felsőbbrendű élőlény.
Csodálkozhatunk azon, hogy hogyan lehetséges két, homlokegyenest ellentétes magyarázatot adni egy kérdésre. Az ember az egyetlen olyan élőlény, mely szabad akaratánál fogva képes ellentmondani Teremtője akaratának, minden más élőlény csak az Istentől kapott természetének megfelelően tud viselkedni. Ebből a szempontból az ember valóban alacsonyabb rendű az állatoknál, ahogyan az Álter Rebbe írja a Tánjában (29. fejezet): „Mert állati lelkének élvhajhászó vágya arra is képes, hogy tiltott, az Örökkévaló akaratával ellentétes dolgok után fusson… ebben alacsonyabb rendű, szörnyűségesebb és utálatosabb a nem tiszta állatoknál, rovaroknál és hüllőknél.”
Az ember azonban, éppen szabad akaratánál fogva, más utat is választhat, felülemelkedhet az Isten elleni vétkekbe vivő vágyain és ösztönein. Intellektuális erejét és spirituális szabadságát felhasználva túlléphet azokon, és cselekedetei által a legalacsonyabb spirituális szinten levő anyagot a lehető legmagasabb szintre emelheti. Az ember az egyetlen élőlény, mely tetteivel képes a világot olyan hellyé változtatni, mely képes az isteni szentség befogadására.
Vagyis – mondja a Rebbe: az ember alacsonyabb- és felsőbbrendűsége ugyanarról a tőről, a szabad akaratból fakad. Ha a megfelelő utat választjuk, képesek vagyunk alacsonyabb rendű mivoltunkat magasabb rendűvé alakítani.
Az előző hetiszakasz (Smini) végén olvassuk:
Mert én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek, szenteljétek meg magatokat, hogy szentek legyetek, mert, szent vagyok én! Meg ne tisztátalanítsátok lelkeiteket… (3Mózes 11:44)
Bölcseink azt mondják, hogy ha az ember nem viselkedik az elvárásoknak megfelelően, és bizonyos bűnöket követ el, annak a következménye a hetiszakaszunkban részletezett cáráát – „poklosság”. Olyan állapotról van tehát szó, melyet semmiféle orvosi praktika nem képes meggyógyítani, ugyanis a gyógyuláshoz az illető fizikai elkülönítésén kívül, áldozatok bemutatására, bizonyos rituálék elvégzésére, valamint megtérésre és bűnbánatra volt szükség. Jelei: duzzanat, pirosas-fehéres területek a bőrön, szőrszálak elszíneződése, és különlegesen komoly esetekben a cáráát a ruhára és az érintett illető otthonára is kiterjedhetett.
A Talmud hét okot sorol fel, amitől az ember megbetegedhetett: pletykálkodás, gyilkosság, hamis eskü, tiltott szexuális kapcsolatok, arrogancia, lopás és irigység. A midrás és a későbbi magyarázók ezek közül elsősorban a pletykálkodás, a rossz nyelvet emelik ki az okok közül. A pletykálkodás három embert öl meg, mondja a hagyomány: azt, aki mondja, aki hallgatja, és akiről mondják.
A Rámbán szerint a cáráát az az állapot, amikor az ember által elkövetett bűnök hatására Isten visszavonja magát a világból. Feladatunk, hogy a világot olyan hellyé változtassuk, ahol Isten lakozhat, ám ha az ember bűnt követ el, akkor nem teljesíti ezt, vagyis bűnének természetes következményeként Isten visszavonul a világból.
„És óvjátok Izrael fiait tisztátalanságuktól, hogy meg ne haljanak tisztátalanságukban” (3Mózes 15:31), összegzi a követező hetiszakasz szövege e törvények okát. Az Örökkévalótól kapott törvények ezt a célt szolgálják, hogy éljünk és élhessünk általuk.