A ljádi Sneur Zálmán rabbi, a Chábád hászidizmus alapítója ezen a napon, tévét hó 24-én hunyt el 1812 decemberében, életének 68. évében, nem sokkal a szombat kimenetele után.

1812-ben Napóleon seregei bevonultak Oroszországba. Az Álter Rebbe úgy gondolta, hogy bár a zsidóknak fizikailag jobb lenne, ha a felvilágosodást és társadalmi egyenlőséget hirdető Napóleon győzedelmeskedne, ám a lelkük elveszne, így az orosz cárt segítette, többek között úgy, hogy egyik híve, a vilniusi Mose Majzlis rabbi tolmácsként és egyben kémként működve szállította az orosz csapatok számára a híreket. A rebbe attól tartott, hogy a hirtelen jött szabadság és a megnyíló lehetősek hatására a zsidók egy része elhagyná ősei hitét, és az asszimiláció útjára lépne, ahogy ez Poroszországban is történt. Úgy vélte, hogy a gazdasági felemelkedés és a jogegyenlőség jelentette előnyök nem érnek fel a tórahű életmóddal.

Amikor az előretörő francia csapatok Ljádi felé közeledtek, Sneur Zálmán rabbinak kiterjedt családjával és híveivel együtt menekülnie kellett. Hatvan megrakott szekérrel, a cár által kirendelt orosz katonák kíséretében hagyták el a kisvárost. Néhány mérfölddel odébb a rebbe egyszer csak arra kérte a katonákat, hogy adjanak neki egy kocsit, két jó lovat és két fegyveres hajtót, majd néhány emberével együtt visszafelé indult Ljádiba. Visszatérve saját, éppen csak elhagyott otthonába, a rebbe elrendelte, hogy alaposan kutassák át a házat, hátha valami még ott maradt. Egy pár elnyűtt papucsot, egy sodrófát és egy dagasztóteknőt találtak a padláson. A rebbe elrendelte, hogy ezeket tegyék fel a kocsira, a házat pedig gyújtsák fel. Ezek után megáldotta a városka lakóit, és elhajtatott. Éppen ekkor nyomultak be az első francia katonák a város másik vége felől, és nem sokkal utána maga Napóleon is megérkezett. Tábornokaival azonnal a rebbe házához kísértette magát, ám az épületet lángokban találta. Azonnal kihirdette, hogy bárki, aki Sneur Zálmán rabbi egyetlen személyes tárgyát, vagy legalább egy pénzdarabot, melyet tőle kapott, átadja neki, gazdag jutalomban részesül. Azonban semmit nem találtak.

A következő öt hónapban, míg Napóleon seregei előrenyomultak, elfoglalták Moszkvát, majd visszavonultak, az Álter Rebbe faluról falura járt, éppen csak megúszva a franciák mészárlását. A kocsisor elején a rebbe unokája, Náchum rabbi utazott, maga a rebbe a harmadik kocsiban foglalt helyet. Amikor útelágazáshoz értek, az egész menet megállt, Náchum rabbi megkérdezte nagyapját, hogy merre menjenek, és ő döntött. Egy alkalommal azonban Náchum rabbi félreértette nagyapja utasítását, és nem a megfelelő úton hajtottak tovább. Amikor a rebbe ezt felfedezte, úgy határozott, hogy most már azon az úton folytatják az utazást, amire rákanyarodtak, ám hozzátette: „Milyen szerencsés dolog, ha az unoka követi a nagyapát, és milyen szerencsétlen, ha a nagyapának kell követnie az unokát.” Ezt követően sok próbatételben és nyomorúságban volt részük, míg december elején, néhány nappal hanuka után, a legkeményebb tél közepén el nem értek Pienébe. A város lakói bőkezűen és nagylelkűen látták el a rebbét és kíséretét, ám a rebbe megérkezésük után tíz nappal beteg lett, és néhány nappal később, nem sokkal a szombat kimenetelét követően visszaadta lelkét teremtőjének.

Néhány perccel az eltávozása előtt a rebbe még egy rövid értekezést írt „Az alázatos lélek” címmel: „Az igazán alázatos lélek feladata az életben a Tóra gyakorlati részében rejlik, mind abban, hogy az ember tanulja és másoknak elmagyarázza, mind pedig abban, hogy anyagi jócselekedeteket tesz az által, hogy empatikus tanácsokkal nyújt segítséget mindennapi problémákkal kapcsolatban. Annak ellenére, hogy e mindennapos nehézségek közül a legtöbb, vagy talán az összes is, hazug dolgokkal foglalkozik… Mivel bár az igazság isteni attribútuma azt mondta, hogy nem kell megteremteni az embert, mivel telve van hazugsággal, az isteni kedvesség attribútuma viszont azt mondta, hogy igenis meg kell teremteni, mivel telve van jósággal… és a világ jóságra épül.”

Az Álter Rebbe sírja fölé épített ohel Hadicsban

A lubavicsi Rebbe arra kérte haszidjait, hogy tévét hó 24-én, az Álter Rebbe halálozási évfordulóján a mozgalom alapítójának műveit tanulmányozzák. E könyvek közül a leghíresebb a haszid filozófia egyik alapműve, az 1796-ban kiadott, húsz év munkája nyomán született Tánja, a közepesek könyve, illetve a zsidó jogot magyarázó Sulchán Áruch háRáv. Egy ember halálozási napját jiddis szóval jórcájtnak nevezzük, ami annyit tesz, az év ideje,  vagyis évforduló. Szokás, hogy az elhunytról az ő érdemében való tóratanulással emlékezzenek meg.

Emlékezzünk meg az Álter Rebbéről még egy fontos, a mai napig érvényes tanításával a tanulásról: Egyszer, az éjszaka közepén a Mitteler Rebbe, Dovber Sneuri egyik gyermeke kiesett az ágyból, és kétségbeesetten zokogott. A Mitteler Rebbe azonban annyira belemerült a tanulmányaiba, hogy nem hallotta meg fia sírását, ám apja, az Álter Rebbe felfigyelt a hangokra, letette a könyvet, melyet tanulmányozott, és unokája segítségére sietett. Miután a gyermeket megnyugtatta, így szólt a fiához: nem számít, milyen mélyen merültél el a Tóra tanulmányozásában, egy gyermek sírását minden körülmények között meg kell hallani, és félbehagyva bármit, amit az ember csinál, a segítségére kell sietni, és megnyugtatni őt.

Legyen az Álter Rebbe emléke áldott!

zsido.com