Elhunyt Dávid „Dugó” Leitner, adták hírül az izraeli hírportálok tisá beáv reggelén. A sokak által már hagyományként őrzött Dugó-akció alapítója 93 éves volt.
„Nagy fájdalommal értesítünk mindenkit drága férjem, apánk, nagyapánk, az áldott emlékű Dávid (Dugó) Leitner B-1461 haláláról”
– áll a gyászjelentésben, vagyis szokatlan módon Dugó Auschwitzban kapott számát is megjelentették, kiemelve, hogy a férfi számára milyen fontos volt egész életében a holokauszt emlékezetének fenntartása és a nácikon aratott győzelem kifejezése.
Ávráhám Dávid Leitner – eredeti nevén Leitner Dávid – Nyíregyházán született 1930-ban, ortodox zsidó családban. 14 éves volt, amikor a nácik családjával együtt elhurcolták. 1945. január 18-án, a budapesti gettó felszabadításának napján indították útnak halálmenetben az auschwitzi megsemmisítő táborból. A kiéhezett, testileg legyengült, lelkileg összetört rabok közül csak néhányan élték túl a menetelést a mínusz 18 fokban. „Csukott szemmel meneteltem. Az erős havazás miatt nem tudtam kinyitni a szememet. Menetelés közben elaludtam és az édesanyámról álmodtam. Mindig azt mondta, hogy majd Izraelben fogunk élni, és hogy Izraelben bilkelách – kis, kerek zsömlécskék – nőnek a fákon” – mondta egy visszaemlékezésében. A Dugó becenevű ifjú túlélte a menetet és öccsével együtt 1949-ben alijázott és rögtön érkezése után besorozták. Amikor először látogatott el a jeruzsálemi Mácháne Jehuda piacra, végre megtalálta, amit a Birkenauban meggyilkolt édesanyja annyit ígérgetett gyerekkorában, a kis, kerek gombócokat. Vagyis a falafelgolyókat. Dugó más magyarországi zsidókkal együtt részt vett Nir Gálim mosáv megalapításában, majd feleségül vette az iskolájával önkéntesként a mosávba érkező Szárát. Két gyermekük, tíz unokájuk és több mint húsz dédunokájuk született, akik mind Izraelben élnek. Dugó egészen halála napjáig Nir Gálimban lakott.
A gyászjelentésen megjelentetett számot egyébként lánya, Zehává Kor is említi édesapjáról írt biográfiájában. A történetből megtudjuk, hogy a 14 évesen elhurcolt fiú két tetovált számot kapott a haláltáborokban. „Kettő az egyben akció volt” – mesélte viccelődve. Az elsőt megpróbálták eltávolítani, de nem sikerült, így haláláig mindkét számot viselte bal kezének alkarján. „Ha az egyik (B14671) számjegyeit összeadjuk, akkor a „gemátriája” [a héber szavakban a betűk számként is értelmezhetők, és így kiszámolható a számértékük] 19 lesz, ugyanannyi, mint a Dugó és a Zehává szónak. A másik [az elsőként kapott B12042] szám számértéke kilenc. A kettőt összeadva 28-at kapunk, ami megfelel a héber koách – erő szó számértékének.” Dugó soha nem veszítette el sem a hitét, sem az erejét, mely utóbbi abból az elhatározásból származott, hogy teljesíti apja végakaratát: neki túl kellett élnie.
És Dugó túlélt. Nem egyszer menekült meg csodás módon, szó szerint utolsó pillanatban, büszke zsidóként, ajkán a huszadik zsoltár szavaival. Hite, humora, ereje egész életében töretlen maradt, ahogyan az a meggyőződése is, hogy ha az Örökkévaló ennyiszer megmentette az életét, akkor neki kötelessége megszentelni az Ő nevét, és az életét a kidus Hásem – Isten Nevének megszentelése jegyében élte. Akárhova ment, akármilyen összetételű közönség előtt beszélt, mindig ezzel zárta szavait: ám Jiszráél cháj – Izrael népe él!
„Dugó azon zsidók százezreinek a győzelmét jelképezte, akik túlélték a soát, Izraelbe vándoroltak és Izrael államban rendezték be az otthonukat és alapítottak családot. Dugó a szellem győzelmének egyedülálló jelképe volt és a rendkívüli tehetségének és kisugárzásának köszönhetően volt képes arra, hogy egy egész országot egybegyűjtsön rendkívüli akciójához a holokauszt áldozatai és túlélői tiszteletére. Kötelességünk folytatni a Dugó által megkezdett utat és továbbra is minden évben megrendezzük az akciót. Drága Dugó, hiányozni fogsz”
– mondta Ráchel Rosenmann Efer, a Bét Háedut múzeum vezetője.
A temetésre még ma, tisá beáv délutánján kerül sor Nir Gálim temetőjében.
Saját jelmondatával búcsúzunk tőle:
„ám Jiszráel cháj!”
Emléke legyen áldott!
