Valahol a Kárpátok között, egy távoli kis stetlben élt egy Tevje nevű szegény zsidó teherhordó, aki mint oly sokszor a történet idején is a vásártéren strázsált, hátha akad ott valami munka számára. Csütörök volt, de még nem kereste meg a pénzt a sábeszi tyúkhoz, halhoz, borhoz, de még csak a bárheszekhez szükséges liszthez sem.

Igencsak magasan járt már a nap, lassan-lassan már leáldozott, de egy jámbor zsidó nem esik kétségbe, nem adja fel, s reményéhez az Örökkévaló segítségét kéri. Így tett reb Tevje is, aki az égnek emelte a kezeit és azért fohászkodott, hogy sábeszkor ne kelljen feleségének és gyermekeinek éheznie. S reb Tevje alig fejezte be imáját, mikor foltozott kabátját valaki megfogta. Egy vadász volt, ki így szolt hozzá:

„Hallgass ide, Tevje, hét jó esztendő vár reád, hét év telve gazdagsággal, szerencsével és áldással. Ha akarod, még ma kezdetét veszi a hét bő esztendő, akár még naplemente előtt megvásárolhatod az egész várost is. De tudd meg, hogy hét év múlva ismét szegény ember leszel. De ha úgy akarod, akkor a hét bőséges év az életed végén következik be, s mint gazdag ember térhetsz meg a túlvilágba!”

Az idegen, aki a mesébe illő szavakat mondta nem más volt, mint Élijáhu próféta vadászruhában. De mivel a teherhordó azt hitte, hogy egyszerű komédiással van dolga, így felelt neki: 

„Kedves uram, hagyjon békét nekem, szegény ember vagyok én, kinek nincs pénze még a szombati bevásárlásra sem, nemhogy megfizetni uraságod jó tanácsait.”

Az idegen viszont nem hagyta annyiban, s megismételte mondandóját, oly nyomatékot adva szavainak, hogy még Tevje is megbarátkozott a gondolattal, s végül azt mondta neki: 

„Tudja mit, uram, ha tényleg komolyan gondolja a dolgot, akkor el kell mennek a feleségemhez, hogy megbeszéljem vele a döntést, addig nem adhatok választ.”

Az álruhás próféta helyeselte a teherhordó beszédét és meg is sürgette, hogy siessen csak a feleségéhez, kérje ki a tanácsát.

Reb Tevje átvágott a városon, hiszen amellett lakott egy agyagházikóban, ott ahol már az erdő kezdődött. Mikor nyikordult a

Fotó: cottonbro

rozoga ajtó, a feleség örömmel futott elébe, hogy végre nekiállhat a főzésnek, de az férj leintette: „Nem hozok pénzt, mert Isten nem küldött keresetet, de helyette egy különös ember keresett fel.” Azután elmondta az asszonynak az idegen szavait és kérte beszéljék meg, mit válaszoljon neki. Blume asszony pedig hosszas gondolkozás után azt mondta: „Mondd meg az úrnak, hogy még ma kezdődjön meg a hét bő esztendő!”

„De hát hét év múlva megint szegények leszünk, a bőség után még keserűbben fog esni a nélkülözés!” – intette feleségét a hordár, ám ő erre azt felelte:

„Ne csinálj magadnak aggodalmakat! Végy amit adnak és adj hálát érte az Örökkévalónak. Nézd, ma még a gyerekeket is hazaküldték a chéderből, mert a melamednek nem tudtunk fizetni.”

Tevje visszament a piacra és kérte az idegent, hogy a hét jó év még ma kezdődjék el. S bár a kérésének a meggondolására figyelmeztette őt az álruhás próféta, a hordár kitartott felesége mellett, és megismételte annak szavait:

„Az erényes Blume azt mondta, hogy hálát kell adni az Istennek minden jóért, amit ma juttat nekünk és nem szabad azon aggódni hogy mi lesz később. Aztán meg a tanító sem akarja többé oktatni a gyerekeket…”

„Hát ha így áll a dolog, akkor térj haza. Már gazdag ember vagy!” Aztán az idegen a hordár két pillantása között eltűnt a szem elől. 

Reb Tevje szinte futott haza, s bár minden a réginek látszott, a házikó előtt a gyerekek a homokban játszottak, de amint jobban megnézte nem is homok volt az, hanem színarany por!

Így kezdődött meg számukra a hét áldásos év, mely mint általában a jó dolgok, gyorsan elrepült.

Tevje hét évvel később pont ugyan ott állt a vásártéren, munkára várva, mert bizony bár nem kellett volna dolgoznia, ő nem változtatott az életén. Élijáhu próféta pedig vadász képében szintén megjelent, s figyelmeztette a hordárt, hogy estére egész vagyona a múlté lesz. Reb Tevje pedig azt mondta:

„Mondja meg ezt a feleségemnek, mert ő kezelte végig a pénzt.”

Mindketten kimentek a város széli házikóba, ahol Blume asszony egyszerű ruhában, de sugárzó arccal a tűzhely körül serénykedett. A vadász vele is közölte a hírt, ám az asszony meglepő dolgot válaszolt:

„Nálunk bizony el sem kezdődött a hét jó év! A pénzt mi sosem tekintettük tulajdonunknak, hiszen csak az lehet tulajdon, amit az ember saját munkájával keresett meg. Az a gazdagság viszont, ami fáradság nélkül hull az ember ölébe, csak arra való, hogy a szegények nyomorán enyhítsenek vele. Én egy percig nem gondoltam másképpen, így ha a jó Isten talál jobb kezelőt a pénz számára, akkor visszaadjuk, de ha nem, akkor őrizzük tovább.”

Élijáhu próféta eltűnt a szavak hallatára, s előterjesztette az ügyet a Legfelsőbb Bírónak. Az Örökkévaló, – áldassék a neve – pedig nem talált jobb kezelőt a mesés kincsre, így aztán reb Tevje, Blume asszony és a gyermekeik boldogan és nélkülözés nélkül élhettek életük végéig.

A Zsidó Ujság 1926-ban megjelent A vagyon csak letét című története alapján.

Fotó: cottonbro studio