Ma van tévét hónap 10., ászárá betévét, melyen böjttel, gyásszal és megtéréssel emlékezünk arra a napra, amikor Nebukádnecár babilóniai uralkodó seregei körülvették Jeruzsálem falait.

Bár a többi, a Szentély lerombolásáról megemlékező böjtnap eseményei ennél tragikusabbak voltak, végső soron ez az ostrom vezetett később az első Szentély pusztulásához, illetve a szétszóratáshoz, így helyénvaló kellő komolysággal megemlékeznünk róla.

Az Örökkévaló prófétái éveken át hiába figyelmeztették a népet, hogy térjenek meg, különben el fog pusztulni Jeruzsálem. Jirmijáhu próféta is sikertelenül próbálta a választott nép tagjait jobb belátásra bírni, és rengetegen hagyták el Isten útjait, ráadásul a prófétát is bebörtönözték. A nép bűneinek következményeként megindult az események azon láncolata, melynek végén az első, majd a második Szentélyt is lerombolták, és a zsidó nép azóta is diaszpórában él.

A nap két másik szomorú eseményről is megemlékezik, melyek dátuma közvetlenül kapcsolódik tévét 10-hez. Az egyik tévét 8-án, a másik 9-én történt. A rabbik eredetileg erre a két napra is böjtöt rendeltek el, később azonban összevonták e három emlék- és böjtnapot. Nemrégiben további jelentésréteggel bővült ászárá betévét: ez az a nap, amikor a holokauszt áldozatainak emlékére általánosan kádist mondanak, mivel igen nagy közöttük azoknak a száma, akiknek pontos halálozási évfordulója nem ismert.

A polgári időszámítás kezdete előtti 266-ban Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó 72 tóratudóst gyűjtött össze, és megparancsolta nekik, hogy külön-külön fordítsák görögre a Tórát. Tévét 8-án Ptolemaiosz 72, teljesen egyforma szöveget kapott kézhez. A fordítók 13 helyen tértek el a szó szerinti fordítástól – mind a 72-en ugyanazon a 13 helyen. Bölcseink ezt a csodákkal átszőtt eseményt mégis negatív előjellel értelmezik, és az aranyborjú bűnéhez hasonlítják a fordítást. Míg ugyanis Mózes, aki a hagyomány szerint 70 nyelvre fordította le a Tórát, isteni parancsra cselekedett, addig itt egy földi uralkodó parancsának engedelmeskedtek. Az idegen nyelv pedig idegen értelmezéseknek adott lehetőséget, és a görög fordítás valóban elősegítette a zsidók hellenizálódását. A Tóra Ptolemaiosz könyvtárában csupán a bölcs könyvek egyikeként szerepelt.

A polgári időszámítás kezdete előtti 313-ban, ezer évvel a Szináj-hegyi tóraadás után, az év tévét havának 9-én hunyt el Ezra, az írnok, aki a babilóniai száműzetés után népét visszavezette ősei földjére és ősei hitére. Ő volt az, akinek sikerült megakadályoznia a vegyesházasságok elterjedését, mely probléma igen nagyfokú volt abban az időszakban. Emellett kanonizálta a Tánách, a zsidó biblia könyveit, és számos jogot, illetve szokást tett kötelező érvényűvé. Ezek közé tartozik például a formalizált ima a zsidóság továbbélésének biztosítására.

Az evés és az ivás tilalma mellett a nap szokásai közé tartozik az, hogy a reggeli imában szlichotot és Ávinu Málkénut mondanak. Más böjtnapokkal ellentétben akkor sem tolják el, ha péntekre esik (vagyis a szombat hamarabb jön be, mint hogy kimenne a böjt). A Rebbe élesztette fel elődeink szokását, mely szerint olyan, inspiráló tóramagyarázatokat tartanak ezen a napon, melyek megtérésre ösztönzik a lelket.

Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a sok negatív konnotáció mellett pozitív dimenziója is van ászárá betévétnek. Bölcseink tanítása szerint a jelenlegi szétszóratás elsődleges kiváltó oka a zsidók egymás iránt érzett és minden indokot nélkülöző, határtalan gyűlölete – héberül szinát chinám – volt, és ugyanígy: ha az első Szentély korában egységben lett volna a zsidó nép, nem került volna sor a Szentély lerombolására. Amikor ugyanis a zsidó nép egységben van, semmiféle ellenség nem képes legyőzni őket.

Egy város ostroma során az adott település lakóinak akár tetszik, akár nem, félre kell tenniük a csatározásaikat és önös érdekeiket, össze kell fogniuk, és egységben kell védeniük otthonukat. Ez, mondja a Rebbe, a megváltás kulcsa. Amikor embertársaink irányában határtalan és feltétlen szeretetet mutatunk – ez a fenti ellentéte, az áhávát chinám – és összefogunk, egységet alkotunk, akkor megszüntetjük a szétszóratás eredeti okát, és ez által megszűnik maga a szétszóratás, elhozva egyben a végső megváltást is. Ilyen módon a napjainkban megtapasztalható egység és szeretet egyaránt szolgál ízelítőként és katalizátorként a megváltás korában majd tapasztalható szeretet és egység viszonyában. Akkor, ahogyan a Rámbám mondja a Misné Torában, eljön az a kor, amikor „nem lesz se éhínség, se háborúskodás, se irigység, se versengés”.

 

zsido.com