Hoppá, munkáspárti képviselőnő kezdeményezte az eljárást. Vajon mit szól hozzá a pártelnök?
Joan Ryan brit munkáspárti képviselőnő levélben fordult a belügyminisztériumhoz, és kérte, hogy tiltsák meg Dzsibril Rádzsub, a Palesztin Hatóság, és az azt irányító PFSZ (Fatah) terrorszervezet egyik vezetőjének belépését a szigetországba. Ryan indoklásában kifejtette, hogy a palesztin politikus a közelmúltban számos alkalommal dicsérte a különböző terrorcselekmények elkövetőit és újabb támadások végrehajtására bíztatott.
„A belügyminisztérium hatáskörében áll, hogy megakadályozza olyan, más állampolgárságú személyek beutazását az Egyesült Királyságba, akik támogatják, elősegítik és dicsőítik a terrorizmust, illetve másokat terrorcselekmények elkövetésére buzdítanak. Felhívom figyelmüket Dzsibril Rádzsubra, a PFSZ központi bizottságának tagjára, a Palesztin Olimpiai Bizottság vezetőjére. A csatolt dokumentumokból látható, hogy az illető személy hosszú idő óta uszít támadások végrehajtására, és magasztalja az elkövetőket. Meggyőződésem, hogy amennyiben a belügyminisztérium megtiltja Rádzsub beutazását az országba, azzal egyértelműen jelzi, hogy Nagy-Britannia nem tűri meg a terrorizmust.”
„Kijelenthetem, hogy bárki is követ el egy önálló hőstettet [=merényletet], mi a PFSZ-ben áldásunkat adjuk rá és támogatjuk őt. Hősnek tartjuk, a palesztin nép koronájának, mint Muhannad Halabit.”
Halabi 19 éves joghallgató volt, aki két embert késelt halálra Jeruzsálemben, majd a kiérkező rendőrök agyonlőtték. Ezt követően utcát neveztek el róla szülőfalujában és a Palesztin Ügyvédi Kamara tiszteletbeli jogásznak nevezte ki.
„A nemzetközi közösség nem fogadja el, ha felrobban egy autóbusz Tel-Avivban, de azzal nem foglalkozik, hogy mi történik egy telepessel vagy egy katonával a megszállt területeken, ha rossz helyen van rossz időben. Senkit sem érdekel. Ezért tehát úgy kell harcolnunk, hogy a világ közvéleménye továbbra is minket támogasson.”
Ryen meggyőződése, hogy a fenti rendelkezésben foglaltak illenek Dzsibril Rádzsubra, és reméli, hogy hamarosan elmarasztaló döntés születik ügyében, melyet más országok is átvesznek majd.
Forrás: Arutz7