Több hete terrorhullám rázza meg Izraelt, a világ azonban nemigen vesz róla tudomást. A mainstream média gyakran kelti azt a látszatot, mintha a terrorista lenne az áldozat.
„Négy palesztin tinédzsert öltek meg az izraeli erőszakban” – ezt a címet adta a Los Angeles Times az elmúlt napokban egyik beszámolójának, és ha valaki nem olvassa el a hírt, világos az üzenet: az izraeliek békés gyerekeket öldösnek, nyilván kedvtelésből, mert ők olyanok. „Palesztin férfit lőttek le Jeruzsálemben” – írja a CNN, mintha a hírnek ez lenne a lényege. Holott mindkét esetben zsidókra támadó terroristákat ártalmatlanítottak az izraeli katonák.
A BBC még messzebb ment, amikor egy késes terrorista lelövése után előbb azt a címet bírta adni hírének, hogy „Lelőttek egy palesztint, miután egy jeruzsálemi támadás megölt két embert”, majd a nem várt felzúdulás után kénytelen volt korrigálni. A talán legdurvább példa egyes médiák cinizmusára és elfogultságára a The Independent hangzatos címe: „Izraeli lázongás: öt palesztint lelőttek és öt izraelit megkéseltek egy napon, ahogy az erőszak spirálja fokozódik”.
Az „erőszak spirálja” a leghamisabb, egyben legmakacsabb toposz, amit az izraeli-palesztin konfliktusra, annak kezdetei óta használnak sokan. A kifejezés azt sugallja, hogy itt két egyenlő mértékben felelős, erőszakos fél eszkalálja folyamatosan a konfliktust, akik ugyanúgy nem válogatnak az eszközökben. A német Rheinische Post még azt is megengedte magának, hogy az izraeli válaszlépések kapcsán „zsidó bosszúról” írjon egyik hírében. Ezzel a média akkor is elmossa a világos morális választóvonalat támadó és áldozat között, ha a zsidó állam önvédelemből időnként kénytelen keményen reagálni. Ilyenkor szokta megkapni az „aránytalanság” vádját a világtól, (lásd a tavalyi gázai konfliktust), mert egyébként buszmegállóban fegyvertelen járókellőt hentesbárddal lemészárolni nem aránytalan.
A jelenség a magyar sajtóban is kimerítően tanulmányozható. Az egyik – antiszemitizmussal egyáltalán nem vádolható – internetes portál arról írt, hogy „Már húsz palesztint megöltek októberben az izraeli katonák”. Mindezt akkor tették címlapra, amikor a késeléses támadások újabb és újabb hullámaival kell megküzdeniük az izraelieknek.
Ez a legújabb palesztin terrorhullám, amit sokan már egy „harmadik intifáda” kezdetének látnak, szeptember közepén kezdődött, egyértelműen Mahmúd Abbász palesztin vezető, az autonóm Palesztin Hatóság (PA) elnökének lázító beszédei nyomán. Az ürügy ezúttal a Templomhegy körüli rendezetlen helyzet (ahol ráadásul zsidók máig nem imádkozhatnak), a palesztin vezetés ugyanis azt kezdte terjeszteni, hogy Izrael le akarja rombolni az al-Aksza mecsetet. Ennek a nyilvánvaló képtelenségnek az égvilágon semmi valóságalapja nincsen, a zsidó állam számtalanszor kinyilvánította, hogy tiszteletben tartja mindhárom monoteista vallás szent helyét.
Mindennek dacára a zsidó újév beköszöntekor nemhogy napok, de órák alatt példa nélküli, hisztérikus politikai és médiakampány kezdődött a palesztinok részéről, a PA hivatalos tévécsatornáin éppúgy, mint az interneten, a közösségi médián. Azóta naponta történnek késeléses merényletek, kő- és szikladarab-dobálások, molotov koktélos, illetve gázolásos támadások, főként a fővárosban, de az ország más területein is.
Az egyéni „mártírakciók” tüzét gyűlöletkeltő Facebook-posztok szítják: a Quds New Network uszító Facebook-oldalnak 3,6 millió követője van, a Sherab News Agencynek 4,1 millió, az Urgent from Gaza-nak 282 ezer. Népszerű hashtag-nek számít a „stab!” (szúrj!), illetve az „al-Aqsa is in danger!” (veszélyben az al-Aksza!).
A nyugati média jelentős része továbbra is az ismert Dávid-Góliát narratívában láttatja a palesztinok és Izrael konfliktusát. A kényszeredett izraeli válaszlépéseket „állami terrorizmusnak” értékelik, amellyel az elnyomó, apartheidet intézményesítő rasszista állam él a kizsigerelt, autonómiáját féltő, békés néppel szemben. A cél egyértelműen a zsidó önvédelem legitimitásának megkérdőjelezése, amely logikus módon vezet magának a zsidó állam legitmitásának megkérdőjelezéséhez, ahogy azt egyébként a BDS nemzetközi bojkott-mozgalom régóta hirdeti.
Partnerek erre a nemzetközi jogvédő szervezetek is, mint a Human Rights Watch (HRW) és az Izraellel szemben különösen elfogult Amnesty International, amelyek modern emberi jogi nyelvezeten értelmezik a konfliktust, természetesen a zsidó állam kárára. A nemzetközi lapok lényegében elhallgatják a terrorhullám kiterjedtségét, meg sem említik vagy bagatellizálják Abbász kirohanásait, a gyűlöletkeltő propaganda működését, amelyek a nap minden órájában azt sulykolják, hogy Izraelt – egy ENSZ-tagállamot – el kell törölni a Föld színéről.
Ugyanakkor mély megértéssel írnak az elkövetők jogos „felháborodásáról”, az elnyomókkal szembeni ellenállásukról, megértést tanúsítva az elkövetők, nem pedig a (zsidó) áldozatok iránt, hamis erkölcsi egyenlőséget sugallva tettes és áldozat között. Joggal állapítja meg az amerikai Frontpage Magazine szerzője: teljes rejtély, miért azonosul a nyugati média az elkövetőkkel, és miért akarja dehumanizálni az izraelieket.
Zsido.com
Képünkön: gyűlöletkeltő palesztin Facebook-poszt. Forrás: Times of Israel