A zsidó hagyományban a tánc nemcsak örömforrás, hanem a közösségi élet, a párválasztás és az isteni kapcsolódás fontos eszköze is.
A tánc érzelmeket fejez ki
A tánc jóval több puszta mozgásnál. Érzelmek, hála, öröm, győzelem és az Örökkévalóval való kapcsolat kifejeződése. A Tóra és a rabbinikus irodalom számos példát őriz arra, hogy a tánc kiemelt szerepet töltött be a közösségi és vallási életben, sőt bizonyos korszakokban a párválasztás eszközeként is szolgált.
Tánc a zsidó jog tükrében
Éppen erőteljes hatása miatt a tánc a zsidó jog figyelmét is felkeltette. Természeténél fogva figyelemfelkeltő és vonzó, ezért alakult ki az a szabályrendszer, amely tiltja a férfiak és nők közös táncát, illetve azt is, hogy férfiak nők táncát figyeljék. A források ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy ez a szigor nem volt minden korban és minden körülmények között egyformán érvényes.
Erre jó példa a Bírák könyvében olvasható történet Binjámin törzséről. Egy súlyos bűn következtében a törzs majdnem eltűnt Izrael népei közül. Bár a többi törzs esküt tett, hogy nem adja hozzá lányaikat a binjámini férfiakhoz, végül a fennmaradás érdekében különös megoldást találtak. Siló városának ünnepi táncai során a binjámini férfiak a szőlők közül előlépve „elragadhatták” jövendőbeli feleségüket a táncoló lányok közül. Ez a mai szemmel szokatlan gyakorlat akkoriban elfogadott, sőt legitim párválasztási formának számított.
Fehér ruhában táncoltak a nők
A későbbi korokban a tánc és a házasság kapcsolata megmaradt, de sokkal rendezettebb keretek között. A Misna leírása szerint Jeruzsálem lányai évente egyszer, áv hó 15-én, tu beávkor fehér ruhába öltözve mentek ki a szőlőskertekbe táncolni. A ruhákat egymástól kölcsönözték, hogy senki ne kerüljön szégyenbe anyagi helyzete miatt. A tánc itt egyértelmű jelzés volt: a lányok készen álltak a házasságra, a nőtlen férfiak pedig odamehettek és választhattak közülük.
Ezt a gyakorlatot mély spirituális keret övezte. A fiatal lányok a tánc előtt megmerültek a mikvében és együtt jelentek meg a helyszínen. Mindez Jeruzsálemben, a Szentély közelében zajlott, egy olyan korban, amikor a szentség és a csodák a mindennapi élet részét képezték. Ez tette lehetővé, hogy olyan viselkedésformák is elfogadottak legyenek, amelyek más körülmények között tiltottak lettek volna.
Nem véletlen, hogy a hagyomány szerint Izraelnek nem volt nagyobb ünnepe tu beávnál és jom kipurnál. Bár elsőre meglepő lehet, hogy a legszentebb nap, jom kipur is ide tartozik, a magyarázat mély szimbolikában rejlik. Ez az a nap, amikor az Örökkévaló és Izrael kapcsolata megújul, amikor Mózes megkapta a második kőtáblákat. Ez az „eljegyzés” és az „esküvő” napja is egyben a zsidó nép és az Örökkévaló között.
A tánc szerepe a zsidó hagyományban mindmáig megmaradt a házasság körül. A talmudi idők óta micvának számít a menyasszony és a vőlegény megörvendeztetése tánccal az esküvőn. A források szerint egyes bölcsek mirtuszágat tartva táncoltak a pár előtt, hogy örömet szerezzenek nekik.
Haszid közösségekben ma is él a micvatánc szokása. A férfiak a menyasszony előtt táncolnak, gyakran egy hosszú kötél két végét fogva, miközben az ifjú párért imádkoznak. A zsidó gondolkodás szerint a házasság az ember eredeti, isteni állapotához való visszatérés, amikor egy lélek két fele újra eggyé válik. Ebben az értelemben a menyasszony és a vőlegény előtti tánc nem csupán örömforrás, hanem spirituális cselekedet is, az isteni jelenlét, a sechina előtti szolgálat.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.