Jom kipur, a megtérés és bűnbocsánat napja számos különleges imával, szokással és jelképpel emeli a zsidó év legszentebb óráit.

Jom kipur a teljes testi-lelki megtisztulás ünnepe, amelyet a hagyomány szerint fehérbe öltözve, böjtölve, imádkozva és különleges rituálék közepette tartunk meg. A gyertyagyújtás, a gyermekek megáldása és a Kol Nidré bevezeti a szent napot, amelyhez öt tilalom és öt ima tartozik. Az ősrégi szokás, hogy a férfiak kitlit öltenek, a zsidó egységet pedig a közös imádság szimbolizálja. Az ünnep során a múlt emlékei is felidéződnek, például a rómaiak által kivégzett tíz tóratudós története. A böjt végén megszólaló sófár nemcsak a nap lezárását jelzi, hanem a Szináj-hegyi isteni jelenlét visszhangját is felidézi. Jom kipur ugyanakkor előkészíti a következő ünnepet: ahogy a böjt után asztalhoz ülünk, már megkezdjük a szukoti sátor építését, összekapcsolva így az engesztelés tisztaságát a közelgő örömünneppel.

Az ünnepi fények

Bár jom kipurkor böjtölünk, mégis fehér abrosszal terítjük le az asztalt és gyertyát gyújtunk. Ezt követően két áldást mondunk: az egyiket a fellobbanó fényekre, a másikat pedig azért, mert megérhettük ezt a napot.

A gyermekek megáldása: Mielőtt elindulunk a zsinagógába, az apa megáldja gyermekeit a Tórából vett idézetekkel. A fiúk a következő áldást kapják (héberül): „Tegyen téged az Örökkévaló olyanná, mint Efrájimot és Menássét!” A lányok: „Tegyen téged az Örökkévaló olyanná, mint Szárát, Rivkát, Ráchelt és Leát!” Ezután így folytatjuk: „Áldjon meg az Örökkévaló és és őrizzen meg. Világítsa rád arcát az Örökkévaló és könyörüljön meg rajtad. Fordítsa feléd arcát az Örökkévaló és adjon neked békét.”

Kol nidré: Ezzel az arámi nyelvű imával veszi kezdetét a szent nap, és sokan úgy gondolják, hogy ez jom kipur legfontosabb eleme. Valójában a Kol nidré még csak nem is ima, hanem egy deklaráció, melyben kijelentjük, hogy fogadalmaink érvényüket vesztik. E bevezető után veszi kezdetét a valódi imádkozás.

Az öt tilalom

Jom kipurról mindenkinek a 25 órán át tartó böjt jut először az eszébe, azonban van még négy fontos tilalom, mely a nap előírásai közé tartozik: nemi élet, mosakodás, piperecikkek (krémek, olajok) használata, és bőrcipő viselete. Természetesen mindez a szombaton tiltott tevékenységeken felül.

A megbocsátás ideje

Több, mint 3300 évvel ezelőtt, amikor Mózes a Színáj-hegyen beszélt az Örökkévalóval, a nép aranyborjút kezdett imádni. Amikor Mózes ezt meglátta, a földre dobta a kőtáblákat, melyek darabokra törtek. Miután visszatért a hegyre, új kőtáblákat kapott, melyeket éppen jom kipur napján, tisré hó 10-én vitt le a népnek, Isten bocsánatával együtt.

Tiszta fehér

Ősi szokás fehérbe öltözni jom kipurkor, a megtisztulást jelképezve. Házas férfiak a halotti ruhát, a kitlit öltik ruhájuk fölé, mely az angyalokra és a megtérés fontosságára emlékeztet. E napon még az esti imához is felöltik a tálitot, az imaleplet.

Jom kipur az egység napja

Függetlenül, hogy ki mennyit tart meg a Tóra előírásaiból, fontos, hogy jom kipurkor megjelenjen a zsinagógában. Ez a tóraadás pillanatát idézi fel, amikor a teljes zsidó nép ott állt a Szináj-hegy lábánál. A már említett kol nidré előtt elhangzik: „Megengedjük a bűnösöknek, hogy velünk imádkozzanak”. E kijelentés eredete a kényszer hatására katolizált, de a szent napon a zsinagógában megjelent ibériai conversók miatt került az imakönyvekbe.

A 10 mártír

A római uralom alatt meggyilkolt tíz tóratudós emlékét is felidézzük a jom kipuri ima alatt. Közülük Rabbi Akiva és Rabbi Simon ben Gámliel a legismertebbek. Ezt a részt a muszáf ima során, a jeruzsálemi szentély főpapjának jom kipuri tevékenységeit leíró szakasz után mondjuk el.

Az 5 ima

Egy átlagos hétköznapon három imát mondunk: este a máárivot, reggel a sácháritot és délután a minchát. Szombatonkét, újhold alkalmával és nagyünnepeken ez kiegészül a reggeli tóraolvasás után elmondott muszáffal. Jom kipurkor, a minchát követően elmondunk még egy ötödik imát is: ez a Neilá, mely lezárja a napot.

Purim?

Az engesztelés napjának teljes neve a Tórában: jom hákipurim. Ezt akár úgy is olvashatjuk, hogy jom köpurim, azaz a nap, amely olyan, mint purim. Purim a legvidámabb ünnepünk, melyet nagy evés-ivás, éneklés és egymás megajándékozása jellemez. Hogyan hasonlíthatjuk akkor az év legszentebb napját a purimi mulatsághoz? Az ember legfőbb célja a világban, hogy a hétköznapit szentté változtassa, a mindennapi cselekedeteket szentséggel töltse meg. Purimkor a legelemibb fizikai szükségleteinkre koncentrálunk, miközben felemeljük azokat egy magasabb spirituális régióba. Jom kipurkor azonban csak a szellemünkre figyelünk, fizikai vágyaink teljes kizárásával. Ez felkészít bennünket arra, hogy egy magasabb szintre emeljük a világot. Ez azonban csak később, purimkor következik be.

Hosszúnap

Magyarul gyakran hívják jom kipurt hosszúnapnak. Mint minden szombat és ünnep, az engesztelés napja is hosszabb, mint 24 óra. Ennek oka, hogy bölcseink tanítása szerint a szent napokat illik megtoldani minden irányból. Ezért jom kipurt is valamennyivel naplemente előtt kezdjük, és másnap csak a teljes sötétség beállta után búcsúztatjuk el, így összesen 25 óra telik el a két időpont között.

Meglepő téma

Jom kipur délutánján, amikor már mindenki kellő áhítatba került a sok imádkozástól és a böjtöléstől, ismét elővesszük a tóratekercset és meghallgatjuk a felolvasást. Ezúttal Mózes harmadik könyvéből a vérfertőzés és az egyéb tiltott szexuális kapcsolatok kerülnek terítékre. Ennek oka, hogy emlékezzünk: bármilyen magasra is jutottunk spirituálisan, továbbra is hús-vér emberek maradtunk, erős fizikai vágyakkal és késztetésekkel. A legsúlyosabb bűnök említése felhívja a figyelmünket az ösztöneinkkel folytatott mindennapos harc fontosságára.

Megint sófár

Ahogy ros hásánákor, úgy jom kipurkor is felhangzik a sófár, a kosszarvból készült hangszer hangja, igaz, csak a nap legvégén, az ünnep befejeződését jelezve. A kürtszó a Szináj-hegy lábánál az isteni jelenlét távozásakor felhangzott sófárhangra utal. A sófár egyben a böjt végét is jelzi. Jom kipur végeztével szokás ünnepélyesen megterített, ételekkel megrakott asztalhoz ülni.

Ünnepről ünnepre

Miután ettünk és ittunk az ünnep kimenetele után, dicséretes dolog azonnal hozzálátni az ünnepi sátor felépítéséhez, melyben a négy nappal később beköszöntő szukot ünnepét töltjük majd. A zsidók lakta városrészeket ezen az éjszakán betöltik a munka keltette zajok és az ezekhez társuló vidám hangulat hangjai.

Forrás: Chabad.org

Töltse le ingyen az 5786-os zsebnaptárat!

Minden benne van, ami egy zsebnaptárban kell.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.