Világbank: Izrael lenyűgözően oldja meg a feladatot

Március 22-én volt a víz világnapja. A gyakori szárazsággal küzdő Izrael élenjár a vízkezelés területén. A vízzel kapcsolatos technológiák értékesítése évente 2.2 milliárd dollár bevételt jelent az országnak. A zsidó állam az üzlet mellett jelentős összeget fordít humanitárius programokra is, melyek keretében a felhalmozott tudást és tapasztalatot megosztja a vízhiánnyal küzdő, fejlődő országokkal.

Jelenleg az Izraelben keletkező szennyvíz 92%-át kezelik, és 75%-át használják fel a mezőgazdaságban. Ez világelsőséget jelent, de a tervek szerint 2025-re már a szennyvíz 95%-át hasznosítják újra, elsősorban öntözésre.

“A nyolcvanas években a szennyvíz újrahasznosítása még forradalmi ötletnek számított, és sokan kételkedtek benne. Ma már az öntözésre használt vízmennyiség több mint a fele újrahasznosított szennyvíz Izraelben.” – mondta Joszi Schreiber, a Zsidó Nemzeti Alap fejlesztési vezetője.

Izraeliek által épített öntözőcsatorna Nepálban

Az izraeli szakértelemre világszerte nagy érdeklődés mutatkozik. Az ismert nagyvállalatok mellet kisebb cégek is kaptak megbízást az Egyesült Államokban, Kínában, Spanyolországban, Szerbiában, Angolában és Ghánában. A jövedelmező üzleti megállapodások mellett Izrael számos segélyprogramot is finanszíroz, melyek közül összegyűjtöttük a legjelentősebbeket:

Innovation: Africa: Az ENSZ díjával kitüntetett program célja, hogy az elmaradott afrikai országokban az izraeli technológiák felhasználásával – mint például a víztakarékos, csöpögtető öntözést bevezető Netafim rendszer – növeljék a terméshozamot, és napelemmel működtetett szivattyúkkal gondoskodjanak a falvak vízellátásáról olyan területeken, ahol korábban a nők és gyermekek feladata volt naponta órákat vándorolni a távoli vízlelőhelyekig.

IsraAID: Az izraeli segélyszervezet négy évvel ezelőtt hozta létre WASH (víz, egészségügy, higiénia) elnevezésű projektjét, mely a Fidzsi-szigeteken, Myanmarban és a Fülöp-szigeteken gondoskodik a tiszta ivóvízről. Amikor 2014-ben a csendes-óceáni szigetország, Vanuatu esővizet hasznosító vízgyűjtőrendszere megsemmisült egy ciklon pusztítása során, az IsraAID segítségével hegyi forrásokkal oldották meg két falu vízellátását.

A kenyai Kakuma menekülttáborban és az ugandai Gulu településen, ahol a szennyezett ivóvíz jelenti az egyik legnagyobb problémát, a WASH szervezésében vízügyi technikusi képzés indítottak, hogy a helyiek szaktudásukkal segíthessék a biztonságos vízellátás megteremtését.

2016-ban, az ecuadori földrengés után víztisztító rendszereket állítottak munkába több katasztrófa sújtotta faluban. A helyiek elektromos energia felhasználása nélkül tudják a mosásra használt vizet ivóvízzé alakítani, így nem kell palackozott vizet vásárolniuk.

A Tevel b’Tzedek alapítvány egy nepáli faluban épített öntözőrendszert, mely a 2015-ös földrengésben megrongálódott. Más izraeli és zsidó szervezetekkel együttműködve helyreállították a csatornát, visszaállítva a vízellátást a település 1300 lakója és a megélhetésüket biztosító mezőgazdasági területek számára. Az alapítvány foglalkozik a szökőárak által tönkretett nepáli vízrendszer átszervezésével is, ennek keretében víztározókat, vízveszteség nélkül működő vezetékeket és víztakarékos öntözőrendszereket építenek izraeli módszerek felhasználásával. Támogatják továbbá a falusiak átképzését kevésbé vízigényes foglalkozási ágakban – például méhészetben – való munkavállalásra.

Az izraeli külügyminisztérium egy magáncéggel, a GAL Water Technologies-zel együttműködve már több mint húsz éve biztosít ingyenes vízfeldolgozási technológiákat szerte Afrikában. 2016-ban a szárazsággal küzdő Pápua-Új Guineába és a Marshall-szigetekre juttattak mobil víztisztító berendezéseket.

A külügyminisztérium egy másik program, a MASHAV keretében Kenyában hozott létre egy szárazságtűrő mezőgazdasági módszertani központot, ahol a legmodernebb izraeli öntözőrendszereket és vízkezelési technológiákat vezetik be.

Izraeli víztisztító berendezést indítanak be a Fidzsi-szigeteken

A “Mérnökök Határok Nélkül” szervezet tel-avivi csoportja egy esővízgyűjtő- és tisztító rendszert épített ki Tanzániában, ahol sok helyen veszélyesen magas az ivóvíz fluortartalma. A haifai Technion egyetemen működő csoport egy megbízható vízlelőhely nélküli etióp faluban oldotta meg az ivóvízellátást. Az izraeliek megtanították a falubelieknek, miként működtessék a rendszert és kezeljék a vizet.

2015 júniusában az izraeli gazdasági minisztérium félmillió dollárt adományozott a Világbank azon programjának, mely a fejlődő országok vízügyi problémáira nyújt megoldást. “Izraelnek egy különlegesen vízhiányos térségben kell megfelelő vízszolgáltatást nyújtania, és lenyűgözően oldja meg a feladatot. Innovatív módszerei világszerte elismertek, mind technológiai, mind intézményi szempontból. Izraeltől kétségkívül sokat tanulhatnak a vízproblémákkal küzdő országok.” – jelentette ki Jennifer Sara, a Világbank vízügyi igazgatója.

Forrás: Israel21c