Az elsősorban ortodox zsidó önkéntesek által működtetett Hácálá mentőszolgálat tagjai engedélyt kaptak arra, hogy szombaton is pisztollyal az oldalukon végezzék feladatukat – írja az Arutz7.

Az elmúlt hónap terrorhullámában két, főként haredi zsidók lakta jeruzsálemi városnegyed, Neve Jáákov és Rámot is érintett volt. E két helyszínen összesen tíz ártatlan ember életét követelte az arab terror. A Bnéj-Brákban élő neves tóratudós, Szináj Halberstam rabbi, a Hácálá mentőszolgálat rabbinikus tanácsának a tagja arra kérte a fegyvertartási engedéllyel bíró önkénteseket, hogy mindig hordják magukkal pisztolyukat, még akkor is, amikor szombaton zsinagógába mennek, hogy így védelmi feladatot is ellássanak az egészségügyi segítségnyújtás mellett. Mivel a haredi zsidók közül viszonylag kevesen birtokolnak lőfegyvert, a Hácálá vezetősége azon dolgozik, hogy minél több tagjuk váltsa ki a fegyverviselési engedélyt, és ezáltal minél több intézmény és helyszín védelme biztosított legyen.

Izraelben a fegyverviselési engedélyre való jogosultság egyik indoka az, ha valaki veszélyes területen él vagy dolgozik. A hatnapos háború alatt felszabadított területeken létesített zsidó települések lakosai automatikusan ebbe a kategóriába tartoznak. Bnéj-Brák azonban nem itt, hanem Tel-Aviv tőszomszédságában fekszik, ezért különleges engedélyt kellett a mentőszolgálat önkéntesei számára igényelni. Erre először tavaly került sor, miután a városban egy arab terrorista öt emberrel végzett. Amikor a mentősök kiérkeztek a helyszínre, a merénylő még életben volt és tüzet nyitott rájuk.

„A jelenlegi kockázatos helyzet és a megnövekedett fenyegetettség miatt vallási parancsolat minden, fegyverrel rendelkező önkéntesünk számára, hogy magánál tartsa fegyverét, még szombaton és ünnepnapokon is, különös tekintettel arra, amikor zsinagógába megy, mivel ott sok ember tartózkodik egy helyen, s így nagyobb mértékben van kitéve egy esetleges merényletnek”

– mondta Halberstam rabbi.

„Már utasítottam 25 önkéntesünket, hogy fegyverrel és orvosi felszereléssel menjenek zsinagógába. Remélem, hogy nem lesz szükség arra, hogy használják is ezeket, de felkészültnek kell lennünk. Az életmentés vallási parancsolat”

– tette hozzá Efi Feldman, a Hácálá Bnéj-Brákban működő egységének vezetője.

steve woods on Unsplash

Megszakítás