Mire való a szóbeli Tan? Ha közelről megnézzük a Tánáchot, vagyis a zsidó Bibliát, akkor kiderül, hogy a Tórában foglaltak és a zsidó gyakorlat között hatalmas a különbség. Ezt a távolságot a zsidóság alapvető rendszere, a szóbeli Tan tölti ki.
Amit teszünk, nincs leírva, ami le van írva, azt másként csináljuk – a szóbeli Tan történetéről az Izraeli Nemzeti Könyvtár blogja mesél.
39 – amiből a szóbeli Tan jóval többet csinál
Vegyük például a szombati munkatilalmat. A háláchá, azaz a zsidó jog 39 fő munkát ismer, melyek elvégzése szombaton tiltott. Ezek azonban csupán kategóriák, és mindegyik alá számos további tilalom tartozik. A Tóra viszont mindössze annyit mond, hogy „Tartsd meg a szombatot, hogy megszenteld”. Hogyan jutunk el tehát egy ilyen egyszerű mondatból napjaink összetett és mindenre kiterjedő tilalomrendszeréhez?
Ennek megértéséhez képzeljük magunkat a sivatagba, ahol egy bizonyos hegy lábánál hangos csoport gyülekezik: felnőttek, gyerekek, nyájak. Ezek Izrael gyermekei, akik akkor már két hónapja vándoroltak a pusztában. A zsidók készülődnek, Mózes pedig felmegy a hegyre. Felhők, villámok, tűz – a résztvevők számára talán nem teljesen nyilvánvaló, hogy mi történik, ám Mózes a Tórával tér vissza. Sőt, a Tórákkal. Mindkettővel.
Bölcseink elmondják, hogy a Szináj-hegyen két Tórát kapott a zsidó nép: az egyik az írott, a másik a szóbeli tan – két egymást kiegészítő rendszert, melyek közül az egyik a nyersanyag, a másik pedig az elkészült termék.
A Tóra ugyanis önmagában nem teljesen világos és érthető. A magyarázatokat, részleteket a szóbeli Tanból ismerjük.
A „szemet szemért” elv példája
„Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért.” – írja a Tóra. A szóbeli Tan működésének megértéséhez gondoljuk végig: mik a „szemet szemért” előnyei. Elmondhatjuk, hogy van benne bizonyos igazságosság – a bosszúvágy erőteljes emberi érzés, melyet elsősorban szabályokkal lehet kordában tartani. Mik a hátrányok? Az így elért igazság valójában nem igazság. Az a személy, aki elveszítette a szemét, semmit nem ér azzal, ha másnak sem lesz szeme, és az elégtétel nem vezet a társadalom javításához. Feltehetjük a kérdést, hogy talán meg kellene változtatni ezt a parancsolatot, ám tudjuk, hogy a Tóra szövege szent és megváltoztathatatlan. Mit tehetünk tehát? Elmagyarázhatjuk! Erre való a szóbeli Tan.
A zsidók valójában nem gyakorolták szó szerint a „szemét szemért” elvet. Soha. Ez a gyakorlat egyszerűen nem létezik sem a valóságban, sem pedig a leírt jogban. A változásra a szóbeli Tant összefoglaló Misnában került sor. Itt olvassuk, hogy ha valaki elveszi egy másik ember szeme világát, akkor nem a bosszú a megoldás. A károkozónak meg kell fizetnie pénzzel az okozott kárt, vagy ahogyan Bölcseink írják: „A szemet szemért – pénzt [jelent]”.
Ez az írott és a szóbeli Tan közti egyik legszembetűnőbb különbség, de számos más egyszerűbb esetet is hozhatnánk példának. Ez pedig visszavezet minket a szombat törvényeihez.
Az „őrizd meg” a szombatot jelentése
A Tóra mindössze néhány egyszerű mondattal rendelkezik a szombat megtartásáról, melyek – közelebbről megvizsgálva – egyáltalán nem világosak. Mit jelent, hogy az „őrizd meg” a szombatot? Bár ma már van egy általános elképzelésünk a dologról, volt olyan időszak a történelem során, amikor ez nem így volt. Bölcseink ahhoz, hogy választ adjanak erre a kérdésre, a „tárgyból tanult dolog” (דבר הלמד מעניינו) elnevezésű magyarázati módszert alkalmazták. Végignézték a szombattartással foglalkozó tórai mondatokat, és azt tették, amit minden okos diák tesz: megpróbálták megérteni a kontextust.
Vegyük például a következő mondatokat:
„Hat napon át végeztessék munka, de a hetedik napon legyen nálatok szentség, szombati nyugalom az Örökkévalónak; mindenki, aki azon munkát végez, ölessék meg. Ne gyújtsatok tüzet mind a ti lakóhelyeiteken a szombat napján.” (2Mózes 35:2–3.)
Ezek a mondatok a Tóra Vájákhél című hetiszakaszában szerepelnek, mely kizárólag a hordozható pusztai Szentély, a Miskán kérdésével foglalkoznak. A Bölcsek ebből azt a következtetést vonták le, hogy bár továbbra sem világos, mit is jelent valójában a szombattartás, de annak bizonyára köze van a Miskánhoz. Az eredeti héber szöveg ugyanis a „meláchá” szót használja a munkára, ami általában valamiféle mesterséghez kapcsolható. Ugyanezt a kifejezést használja a Tóra a Miskán működését biztosító munkafolyamatokra: vetés, varrás, írás, tűzgyújtás stb.
Bölcseink arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a mesterségek vagy munkák azok, amelyekre a szombattal foglalkozó parancsolat utalt, és pontosan azokat a munkákat tilos szombaton elvégezni, amelyekre a Miskán mindennapos működéséhez szükség volt. Amilyen szűkszavú a szombattal kapcsolatban a Tóra, olyan kiterjedt a hozzá kapcsolódó törvények és tilalmak rendszere.
A szóbeli Tan tisztázza a nem teljesen világos vagy nem praktikus tórai mondatokat, és szükség esetén adaptálja is azokat úgy, hogy közben nem szegi meg a szabályokat.
És hol találjuk a szóbeli Tant?
A szóbeli Tant a következő könyvek tartalmazzák: Misna, Toszefta, babilóniai és jeruzsálemi Talmud, olyan, midrásokat tartalmazó könyvek, mint a Mechiltá, a Szifré, a Midrás Rábá és a Midrás Tánchumá, de ide sorolhatjuk a responzumirodalmat is, ami a mai napig növekszik és terjeszkedik.