A peszáchi szokások a világ minden táján meglepően homogének. A zsidó, akárhonnan is származnak, ugyanazokat a peszáchi micvákat tartják be:

• megszabadulunk a kovászostól;
• maceszt eszünk (lehetőleg kézzel készült, kerek, őrzött maceszt), hogy emlékezzünk, milyen gyorsan kellett elhagynunk Egyiptomot, valamint szabadságunk ünneplésére négy pohár bort iszunk;
• a gyerekek felteszik a négy kérdést (Má nistáná) és válaszul elmondjuk nekik a kivonulás hágádában rögzített történetét;
• a rabszolgaság emlékére keserűfüvet eszünk;
• követjük a talmudi korszak óta szinte változatlan szöveget.

Mindemellett szerte a világban különleges és egy-egy tájegységre jellemző szokások is kialakultak. Az alábbiakban különféle szfárádi közösségek hagyományaiból mutatunk be néhányat a chabad.org gyűjteménye alapján. (Ha valaki szeretne a családi hagyományaitól eltérő szokást felvenni, mindenképpen konzultáljon először a rabbijával!)

1. Bab és rizs

Közismert, hogy az askenáz zsidók nem esznek babot és más hüvelyeseket, rizst és kukoricát, vagyis kitniotot peszáchkor. A szokás egyes szfárádi közösségekben is él. A marokkói zsidók például nem esznek rizst, viszont babot igen, a bucharai zsidók pedig éppen fordítva, a babtól és a borsótól tartózkodnak, ám a rizst megeszik.

2. Puha macesz

Egyes szfárádi zsidó közösségekben a mai napig a középkorig fogyasztott vastag, puha maceszt eszik.

3. Citromlébe mártva

A legismertebb változat szerint a kárpászt, vagyis az előételként felszolgált zöldséget sós vízbe vagy ecetbe mártjuk. Egyes zsidó közösségek, például a kurdisztáni zsidók szokása szerint citromlébe mártják a zöldséget.

4. Az áfikomán átadása

A szentföldi zsidók egyik szokása szerint az utóételként félretett fél maceszt, az áfikománt fehér kendőbe csavarják, először a jobb, majd a bal vállukra teszik, és így adják tovább az asztal körül. Akihez utoljára ér, ezt mondja: „Dagasztóteknőiket kendőben a vállukra kötötték”. Majd négyet lép és megkérdezik tőle: „Honnan jöttél”. „Egyiptomból” – hangzik a válasz. „És hová mész?” – szól a kérdés. „Jeruzsálembe” – feleli. Aztán közösen, emelt hangon mondják: „Következő évben Jeruzsálemben”!

5. A négy kérdés arabul

A széder valójában beszélgetés: a gyerekek kérdeznek, a széder vezetője válaszol. Éppen ezért sok helyen szokás a résztvevők anyanyelvén is elmondani a hágádá egyes részeit. Így aztán egy jemeni vagy szíriai zsidó kisgyerek egy-két nemzedékkel ezelőtt minden valószínűség szerint judeo-arab nyelven is elmondta a kérdéseket.

6. A szédertál lengetése

A Rámbám (Maimonidesz) hágádája a következő szavakkal kezdődik: „Sietséggel jöttünk ki Egyiptomból”. Sok marokkói családban szokás újra és újra elmondani ezeket a szavakat, meglengetve a szédertálat a résztvevők feje fölött. Csak akkor folytatják az „Ez a sanyarúság kenyere” résszel a hágádát, miután mindenkinek a feje fölött meglengették a tálat.

7. A gyerekek szimbolikusan elhagyják Egyiptomot

Sok helyen a gyerekek egy kupac maceszt adnak a gyerekeknek, hogy kendőbe kötve vessék át a vállukon, míg a következő, arab nyelvű párbeszéd folyik:

Honnan jöttél?

Egyiptomból.

Hova mész?

Jeruzsálembe.

Mit viszel?

Maceszt és márort.

8. Hagymaveszély!

Sok perzsa zsidó család kedvence az a rész, amikor egymást csépelik újhagymákkal. A szokás arra emlékeztet, hogy hogyan ütötték-verték az egyiptomi felügyelők a zsidókat. Ráadásul a gyerekeket is remekül ébren tartja a várakozás!

9. Chároszet az ajtófélfán

Egyes marokkói zsidók a széderről megmaradt édes keveréket, a chároszetet rákenik az ajtófélfára. Ez a szokás emlékeztet az egyiptomi kivonulást megelőző éjjelre, amikor a zsidók bárányvért kentek az ajtófélfára, valamint kifejezi a messiási idők iránti vágyakozást, amikor a Szentély ajtófélfáira kennek majd a bemutatott áldozatok véréből.

10. A messiás érkezésének bejelentése

A dzserbai zsidók között szokás volt, hogy szédereste valaki a hátára kötött áfikománnal körbesétált a zsidók által lakott környékeken, és azt kiáltozta: „A messiás, Dávid fia úton van!”

11. Mimuna

Peszách kimenetelekor tartják a marokkói zsidók a mimunát: ellátogatnak egymás otthonaiba és szépen terített asztalnál lisztből készült finomságokat, elsősorban mufletát esznek. A mimuna azt jelenti: szerencse. Peszáchkor sokan csak az otthonukban esznek (hiszen nem mindenki tartja be ugyanolyan szigorúan az előírásokat), a peszách utáni közös étkezés pedig azt mutatja: nincs harag!