Hogyan ünneplik a szédert és a mimunát a világ különböző zsidó közösségei?
Széder
Napjainkban a nők Izrael minden közösségében részesei a szédernek. Nem volt azonban ez mindig így: a Talmud Pszáchim traktátusa (108a) szerint csak akkor kell egy nőnek a férje házában részt venni a széderen, ha „isá chásuvá” – fontos asszony. A XIV. század elején a provance-i Rábénu Jeruchám mondta ki, hogy minden zsidó nő fontos asszony, és ezért helye van a széderasztalnál.
Kurdisztánban a nők megőrizték a széder esti áfikomán egy-egy darabkáját a rizs-, liszt- és sóraktárakba rejtették, abban a reményben, hogy soha nem fogynak ki a készleteik. A világ számos részén volt szokás megőrizni egy-egy darabkát az áfikománból, mivel úgy tartották, hogy szerencsét hoz.
Ráv Jesájá Hálévi Horowitz, a Slá Hákádos (1560-1630) a széderestén fogyasztott négy pohár bort a négy ősanyához kapcsolta: Száráé az első pohár, amivel a kidust és az „aki kiválasztott minket a népek közül” áldást mondjuk, mivel ő térítette be a nőket, Rivkáé az elbeszéléshez tartozó pohár, Ráchelé az asztali áldás pohara és Leáé az utolsó.
Etióp zsidó közösségekben az asszonyok maguk sütötték a maceszt. Peszách előtt eltörték a régi agyagedényeket, és a megújulás jegyében újakat készítettek maguknak. A gibraltári zsidók a chároszetbe (chrajszesz, alma, dió és bor keveréke), mely az építkezéseken használt maltert jelképezi, téglaport kevernek. Afgán és perzsa (iráni) eredetű zsidók körében szokás, hogy újhagymákkal, vagy póréhagymával ütögetik (óvatosan) egymást, emlékezve az egyiptomi rabszolgahajcsárok ütéseire. Iraki zsidó szokás a tíz csapás említésekor egy tálba kevés bort önteni a résztvevők poharából. Ezután az egész tálat kidobják, mert átkozottnak és balszerencsésnek tartják.
Az észak-afrikai, valamint indiai zsidó közösségekben a szédertálat a résztvevők feje fölött körözve adták körbe. Ezzel jelezték a világ forgását: először szolgák voltunk, utána pedig fordult a kocka, és szabad emberek lettünk. Egyes marokkói családok nem esznek fekete olajbogyót egész niszán hónapban, mivel úgy gondolják, hogy az feledékenységet okoz. Mivel a zsidóknak niszán hónapban emlékezniük kell a kivonulásra, kerülik a fekete olajbogyót. A széder estét a Fej Éjszakájának is nevezik, ezekben a közösségekben szokás bárányfejet enni a peszáchi áldozatra való emlékezésképpen.
A portugáliai ánuszim (titkos zsidók) körében szokás volt, hogy új edényeket vásároltak peszách előtt. Az ügy nem keltett feltűnést, hiszen cserépedényeket használtak, melyek gyorsan törtek. A nők maguk sütötték a kör alakú maceszt, melyet „tortász”-nak neveztek. A lakoma előtt fejes salátát, tormát és retket ettek. Hágádájuk nem volt, a kivonulás történetét latinra fordított Bibliából olvasták fel. A széder vezetője – ahogyan más közösségekben is -, fehér ruhába öltözött.
Számos helyen szokás eljátszani a széderen a kivonulás történetét: egy zsidó elindul Egyiptomból és a megváltás reményében vándorol. Tunéziában például a széder kezdete előtt fiatalemberek mentek a rabbihoz zsákokkal, vagy egyéb holmival a vállukon. Szokás volt a középső macesz eltörésénél, hogy valakit átküldtek a szomszédokhoz, hogy megjósolja a Messiás eljövetelét. A Kaukázusban az áfikománt vitték a vállukra vetve. Egyes kelet-európai közösségekben a zsinagógákra is kiterjedt az elbeszélés eljátszása, és a Nádas-tenger szétválásának felolvasásakor vizet öntöttek a padlóra, a jelenlévők pedig levették a cipőjüket, és belemártották a lábujjukat a vízbe.
Mimuna
A szfárádi zsidó közösségekben szokás rögtön peszách kimenetelét követően chámeces lakomát rendezni, ezt nevezik mimunának.
Afganisztánban a nők peszách ünnepének kimenetelekor hatalmas, vízzel telített tálat helyeztek az asztalra. A tálba arany ékszereket tettek, mellé pedig tükröt. A hagyományaik szerint különösen jó jel látni a tükröződést a tükörben és a víz színén, és közben megérinteni az ékszereket.
Líbiában a családfő vásárolt peszách kimenetelére salátát és virágokat, és amikor hazatért, könnyedén megütögette velük háza népét, a ház asszonya pedig megáldott mindenkit. Az ünnepet követő mimuna alkalmából a fiatal lányok szép ruhákba öltöztek, és a menyasszonyok és vőlegények meglátogatták mindkettejük szüleit, és édességeket ettek.
Marokkóban a peszách kimenetlét követő mimunán, a nők ünnepi asztalt terítettek, és megrakták zöld búzakalászokkal, friss, fénylő babszemekkel, liszttel, tejjel, vajjal, édességekkel és édes szárított gyümölcsökkel, mézzel, datolyával, mandulával és egyéb finomságokkal. Az ünnepet búcsúztató hávdálát követően megáldották egymást, hogy sikeresek, boldogok és szerencsések legyenek. A házaspárok vajjal és mézzel ízesített mandulával megtöltött datolyát adta egymásnak, és jó, sikeres, áldott évet kívántak, majd a jelen levőknek is adtak az édességből. A másnapi kenyérhez a kovászt előkészítő asszonyok Élijáhu próféta áldását kérték a házra, hogy soha ne fogyjon ki onnan az áldás, és legyenek egészségesek. Szokás volt, hogy niszán hónap beköszöntétől fogva esővizet gyűjtöteni, hogy abból készítsék a mimuna éjszakáján a másnapi kenyérhez a kovászt. A mimunán a marokkói közösségek tagjai a mai napig kókuszból készült süteményeket, szárított gyümölcsöt, dióval töltött datolyát és vajas-mézes mufletát fogyasztanak.
Az Atlasz-hegység Tarudant nevű városában a mimuna központi eseménye a tésztakészítés volt, mellyel a családanyát tisztelték meg, ő gyúrhatta meg a tésztát. A családtagok vallásos dalokkal kísérték a műveletet, például az Éset chájillal (A derék asszony dicsérete), a Mislé (Példabeszédek könyve) mondataival, lezárásként pedig a megváltásról és a Jeruzsálembe való visszatérésről szóló idézetekkel.
A görögországi Szalonikiben a gyerekek a zsinagógából hazafelé tartva nagy csokor gyomot és füvet gyűjtöttek anyjuk számára az ünnep kimenetelekor. Az asszony ezek után a ház sarkaiba tett belőlük, megszórta őket cukorral, és jókívánságokat mondott.