80 évvel ezelőtt ellopott képeslapokat adott vissza egy náci tiszt unokája, írja az Arutz7. Karla McCabe gyerekkorában nem sok szó esett nagyapja náci múltjáról. Amikor 18 évesen megörökölte a férfi bélyeggyűjteményét, az abban talált, 36 darabból álló képeslapgyűjteményről azonnal tudta, hogy zsidó tulajdonról van szó: felismerte a héber betűket és a zsidó neveket. A képeslapokat egytől egyig a Cháchméj Lublin jesivának címezték.
McCabe hamarosan megtudta, hogy a jesiva az egyik leghíresebb zsidó oktatási intézmény volt Lengyelországban. Arra is fény derült, hogy a nácik meggyilkolták a lublini zsidókat, a körzetben állomásozó nagyapja pedig felhasználta az alkalmat, hogy kiegészítse bélyeggyűjteményét: egy szemetesből 36 levelet horgászott ki e célból.
Az asszony nemrégiben, nyolcvan év elmúltával hazajuttatta a leveleket. Kéttucatnyi vendég előtt, szerény ünnepség keretében adta át a gyűjteményt Iwona Hermannak, a ma mintegy negyven főt számláló lublini zsidó közösség koordinátorának. Az eseményen jelen voltak a város levéltárának vezetői is.
„Nem ajándék ez és nem is adomány. Egyszerűen visszaadok valamit, amit a holokauszt során elloptak.”
A lublini zsidó közösség gyökerei egészen a XVI. századig nyúlnak vissza. A holokauszt előtt a városban pezsgő zsidó élet folyt, a náci megszállás idején a város lakosságának mintegy egyharmada zsidó volt, ez nagyjából negyvenezer embert jelentett. A jesivát 1930-ban nyitotta meg Meir Sapiro rabbi, és fennállásának röpke kilenc éve alatt a zsidó világ egyik legnagyobb iskolájává vált, több tízezer kötetes könyvtárral, melyben ritka kéziratok és nyomtatványok is megtalálhatók voltak.
A nácik a város zsidó lakosságának 99 százalékát meggyilkolták, a zsidó élet jeleit pedig megsemmisítették. A jesiva épülete ugyan megmaradt (a német hadsereg vette használatba), a könyvtár azonban nyomtalanul eltűnt (feltehetőleg ellopták és szétszóródott). Csupán az elmúlt években sikerült Piotr Nazaruk történész-kutatónak 850 könyv nyomára bukkannia, melyekben megtalálható a jesiva könyvtárának pecsétje, ezek közül tíz könyv került vissza az egykori jesivába.
A most visszajuttatott képeslapok többnyire a jesiva épületének finanszírozásáról, illetve egyéb pénzügyi kérdésekről szólnak. Vannak személyesebb lapok is, melyek ünnepekről vagy Sapiro rabbi 1933-as haláláról szólnak. A dokumentumokat a Lublini Nemzeti Archívumban konzerválják, majd kiállítást is szerveznek belőlük.
Az asszony beszélt arról is, hogy a dokumentumok virtuális súlya évtizedek óta nyomja a lelkét. Az asszony állítása szerint már több alkalommal próbált túladni a képeslapokon, semmilyen zsidó intézmény nem mutatott érdeklődést irántuk. Végül 2023-ban bukkant egy hirdetésre, melyben Nazaruk a lublini jesiva könyvei után kutatott. Végre megtalálta, akit keresett! Idén áprilisban döntő lépésre szánta el magát: nyolc órán át autózott otthonából, a szászországi Chemnitzből Lublinba, hogy átadja a csomagot.
„Megnyugtat, hogy többé nincsenek nálam. Ámulatba ejtett az az érdeklődés, amivel körülvették őket, és remélem, hogy valakinek hasznára válnak majd – ez volt a célom.”
A képeslapok átadása óta eltelt rövid idő alatt sikerült már több embert azonosítani a képeslapokon. Az Izraelben élő Cvi Grossman például tudta, hogy a családja Lublinban élt a háború előtt. Amikor a képeslapokat elérhetővé tették az interneten, meglepve látta nagybátyja, Slomó Dávid Grossman nevét az egyik lapon, pontosan apja gyerekkori lakcíme fölött. A férfi a Jád Vásem Holokauszt Emlékmúzeum segítségével megbizonyosodott arról, hogy nagybátyja valóban a jesiva tanulója volt, akit a család többi tagjával együtt meggyilkoltak a nácik. Csupán Grossman apja maradt életben.
A lapok nemcsak a rokonok vagy leszármazottak számára fontosak, hanem a jövő nemzedékei számára is, akiknek ezek az emlékek kézzelfogható kapcsolatot jelentenek majd a város zsidó múltjához.
Képernyőkép: Monika Tarajko