A különösen jámbor és nagy tudású zsidókat – cádikokat – az emberek gyakran keresik fel, hogy áldást vagy tanácsot kérjenek tőlük vagy arra kérjék őket, hogy imádkozzanak értük. Haláluk után a sírjuk gyakran zarándokhellyé válik – a vallásos zsidók közül sokan előszeretettel keresik fel e sírokat annak reményében, hogy az ott eltemetett cádik közbenjár értük az Örökkévalónál, és imáik meghallgatásra találnak. Az alábbiakban néhány híres izraeli sírhellyel ismerkedhetnek meg olvasóink, a híres sírok száma azonban ennél természetesen sokkal-sokkal nagyobb. Egyedül az észak-izraeli Cfát, Meron és Tverjá (Tiberiás) térségében több mint 90 ilyen sír ismert, ezek közül csupán néhányat mutatunk itt be. 

 

Közvetítő vagy közbeavatkozó?

Hogyan magyarázhatjuk meg ezt a furcsaságot, amikor a háláchá világosan kijelenti, hogy nem állhat közvetítő a zsidók és Isten között, és személyesen Hozzá kell fordulnunk minden kérésünkkel? A híres XIX. századi Mose Sik rabbi, a pozsonyi Chátám Szofer tanítványa a következő magyarázatot adta mestere nevében: egy zsidó megkérhet egy másik zsidót, hogy imáival járjon közbe az Örökkévalónál az érdekében. Amikor ugyanis egy zsidó beavat egy másik zsidót a saját szenvedésébe, a másik annyira átérzi a helyzetet, mintha ő maga lenne bajban. Fájdalmában az Örökkévalóhoz fordul, de ekkor az imája már nem a másikért van, hanem olyan, mintha saját magáért imádkozna. Más szavakkal: minden zsidó testvér egy nép és egy test. Ahogyan, ha az embernek a kisujja fáj, a fejének és a szívének is fájdalma van, és segíteniük kell a kisujjnak a gyógyulásban, ugyanígy, ha az egyik zsidó bajban van, a másik a segítségére siet.

Így van ez a már eltávozott cádikokkal is. Nem azért imádkozunk a sírjuknál, hogy sírjukból kikelve segítséget nyújtsanak nekünk, sőt nem is hozzájuk imádkozunk, ám képesek vagyunk összekapcsolódni az ő emelkedett lelkükkel. Kifejezzük ezáltal hitünket abban, hogy a lélek továbbél, és a cádikok, akik, amíg éltek, törődtek a zsidó lelkekkel, haláluk után is képesek átérezni zsidó testvéreik fájdalmát és úgy könyörögni értük, mintha saját magukért imádkoznának. Más felfogás szerint a cádik sírja különleges szentséggel bír – hasonlóan Izrael földjéhez –, ezért ott nagyobb erőt kapnak imáink. Voltak olyan bölcsek is, pl. a Rámbán, akik nem pártolták ezt a szokást, mert attól féltek, hogy egyesek az elhunyt cádikba vetik bizalmukat az Örökkévaló helyett.

 

Mi az az ohel?

A sírok fölé gyakran épületet, ohelt emelnek, megvédve a sírt az időjárás viszontagságaitól, kiemelve a hely jelentőségét, valamint megfelelő teret biztosítva az imádkozáshoz is. Van, ahol csak kisebb imahely, máshol egész zsinagóga is csatlakozik a sírhoz. Van, ahol maga a sír is látható, máshol, például a hevroni Máchpélá-barlangban, csak egy emlékhelyhez járulhatunk, a sírokat nem lehet megközelíteni. Ennek részben az az oka, hogy az ősi Izraelben sírbarlangokba temetkeztek: a halottakat sírkamrába tették, a megmaradt csontokat később összegyűjtve közös családi sírba helyezték (innen a tórai „összegyűjtetett atyáihoz” kifejezés). Később azonban a temetőben, sírba való temetkezés szokása terjedt el, ezért a középkori rabbik sírjai már megközelíthető helyen, nem barlangokban vannak.

 

Az ősatyák és ősanyák nyughelye

A legismertebb talán Ráchel betlehemi, illetve a többi ősanya és ősapa hev­roni sírhelye. A hevroni Máchpéla-barlangot Ávráhám ősapa vá­sá­rolta meg egy helyi méltóságtól, Efrontól, hogy ott temethesse el fe­leségét, Szárát. A hagyomány sze­rint itt van eltemetve az első em­ber­pár is, és ez az Édenkert bejárata. Szá­rá után férjét, Ávráhámot is ide te­mették, valamint itt nyugszik Jicchák és Rivka (Izsák és Rebeka), il­letve Jáákov és Lea. A hely érdekessége, hogy egyike azon ritka, Biblia-korabeli síroknak, melyeknek a helye egészen bizonyosan ismert, és nem csupán feltételezés. Ahogyan arra már fent is utaltunk, a helyszín a tórai időkben is megfelelő helynek számított arra, hogy a zsidók őseik közbenjárását kérjék az érdekükben. Ma a sírok fölé épített, Heródes-kori építmény látogatható, a barlangba nem lehet leereszkedni. A világ minden tájáról érkeznek zsidók, hogy szívüket kiöntve az ősapák közbenjárását kérjék. Hevronban egyébként más híres sírok is találhatók, például Jisáj, Dávid apjának sírhelye, a Máchpéla-barlangtól messzebb, a Tel Ruméda nevű, ősi városrészben.

Jáákov ősapának azonban csak az egyik felesége nyugszik Hevronban. A másikat, Ráchelt ő maga temette el Betlehem közelében, az út mellett, ahol meghalt, hogy az arra elhaladó zsidók megállhassanak ott, és a sírjánál imádkozhassanak a megváltásért. „Ráchel siratja fiait” – mondja a hagyomány, a negyedik ősanya átérzi leszármazottai fájdalmát a szétszóratásban, és imádkozik értünk és a végső megváltásért.

Ráhel sírja

Próféták és szentéletű rabbik sírjai

Ha ugrunk néhány száz évet az időben, egy bíra és próféta, Smuel (Sámuel) sírját látogathatjuk meg Jeruzsálemtől északra. A sír ma – a próféta anyja, Cháná és apja, Elkáná sírjával együtt – egy keresztes erőd alapjain álló mecset épületében található, a hozzá csatlakozó toronyba felkapaszkodva gyönyörű jeruzsálemi kilátásban lehet részünk. Az arabul Nábi Számuelnek nevezett sírhely körül a próféták-korabeli települést is feltártak a régészek, amit szintén érdemes megtekinteni, ha Smuel próféta nyughelyénél járunk.

Sámuel sírja

Az ősapák és ősanyák végső nyughelye után talán leginkább látogatott sírhely a meroni Rásbi-sír. Simon bár Jocháj rabbi (történetét mese rovatunkban olvashatják) talmudi bölcs volt, rabbi Akiva egyik tanítványa, akinek halálozási évfordulóján, lág báomerkor százezrek özönlenek a Gálilban található Meronba, hogy a sírjánál imádkozzanak. Sok közösségben szokás a hároméves kisfiúk haját Meronban levágni, sőt vannak olyanok, akik kifejezetten megvárják ezzel lág báomert, és akkor tartják meg az első hajvágási ceremóniát Meronban. A sír fölé épületet emeltek, melyben imahely található.

Magazinunk gasztronómiai cikkéhez (32. oldal) kapcsolódva megemlítjük Cho­ninak az észak-izraeli Chácor Háglilitben található sírját. Choni arról volt nevezetes, hogy imáit különösen kedvelte az Örökkévaló, és amikor ő imádkozott esőért, mindig megérkezett az égi áldás. A látogatható, földalatti sírbarlang fölött – a gasztronómiai cikk elolvasása után nem meglepő módon – cháruv, vagyis szentjánoskenyérfák nőnek.

 

Choni sírja

Cfát szent városa

Az észak-izraeli Cfát városa különösen híres volt szent életű kabalistáiról, és a mai napig rengetegen keresik fel a város különböző pontjain eltemetett cádikok sírját. Közülük a szent életű Ári rabbit és Joszef Káro rabbit emeljük ki.

Az Ári z”l (a.m.: emléke legyen ál­dott) teljes neve Jicchák Lurjá Ás­ke­názi volt, és a cfáti kabalisták és misz­tikusok fénykorában, a XVI. szá­zadban élt. Magyarázatot írt töb­bek közt a Kabala egyik könyvéhez, a Zohárhoz, és a lubavicsi haszidok által követett imarend is az ő nevét viseli. A sírtól néhány lépésnyire található a mikvéje, egy igen hideg vizű, természetes forrás, mellyel kapcsolatban az a legenda járja, hogy maga a szent életű Ári rendelte el híveinek az abban való megmártózást, valamint, hogy aki megmerül a vízben, addig nem hal meg, míg meg nem tért. Lurja rabbi sírjából fa nőtt ki, és vannak, akik kis tasakokban kívánságcédulákat aggatnak rájuk.

Joszef Káro rabbit „mecháber”-ként, vagyis szerzőként is ismerik, ő volt ugyanis a mai napig alapvető, hatalmas jogi kódex, a Sulchán Áruch összeállítója. 1488-ban született az Ibériai-félszigeten, és 1536-ban érkezett Cfátra, melynek hamarosan spirituális vezetője lett.

 

Szentéletű asszonyok

Végül, hogy a nők se maradjanak ki a felsorolásból, két szent életű asszony sírját említjük. Az egyik Ráchel, a sokak számára ismert (és ugyanitt, Tverjában – Tibériás – eltemetett) rabbi Akiva felesége volt. Gazdag családból származott, mégis feleségül ment a szegény és tanulatlan Akivához, aki az ő ösztönzésére kezdett tanulni és vált a zsidó történelem egyik legnagyobb tudósává. Sírját elsősorban asszonyok látogatják, hogy megfelelő házastársért vagy gyermekáldásért kérjék a közbenjárását az Örökkévalónál.

Cfáton, a fent említett Ári rabbi mikvéje közelében található Cháná és hét fiának sírja, akik a zsidó történelem legjobban ismert mártírjai közé tartoznak. A fiúkat a görög uralkodó ölette meg, mivel nem voltak hajlandóak meghajolni előtte. Anyjuk, Cháná egy tetőről ugrott le fiainak halála után.

Adja az Örökkévaló, hogy imáink meghallgatásra találjanak!

 

Dénes Anna írása

 

Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 113. szám – 2018. december 3.

 

Megszakítás