Képzeljük el a következő, szombat reggeli jelenetet egy zsinagógában: egy férfi a sáchárisz, vagyis a reggeli ima után leveszi a táleszét, összehajtja és szépen elrakja. Ezt meglátja egy másik férfi, mire a kedves hangnemnél kicsit durvábban odaszól neki:
– Ezt tudod, hogy nem szabadna!
– Mit nem szabadna?
– Összehajtani a táleszt.
– Ezt meg hogy érted?
– A Misna Brurában áll, hogy nem szabad összehajtogatni a táleszt.
– Mégis miről beszélsz? Nyugodj csak meg. Én még soha nem hallottam erről. Az apám is összehajtotta sábeszkor a táleszét és a nagyapám is. És a rabbim sem mondott erről semmit, pedig sokszor látta, hogy szombaton összehajtogatom a táleszomat.
Ilyen, és ehhez hasonló beszélgetések százai hangozhatnak el időről időre szerte a világ zsinagógáiban, a Misna Brurá megírása óta. De a Misna Brurában tényleg ez áll? Kinek van igaza? És mi az elterjedt szokás? A válasz kiderül Yair Hoffman rabbi, az internet népszerű háláchá magyarázójának egyik cikkéből, amely a VINnews portálon is megjelent.
A háláchá eredeti forrása a Gemárában (Sábát 113a) található. A Misnában az áll, hogy egy ember akár négyszer-ötször is összehajthat egy ruhát, azonban a Gemárá, rabbi Jánájra hivatkozva szigorítja ezt a kitételt: a hajtogatást csak egy személy végezheti; kizárólag fehér ruhadarab hajtogatható, illetve fehér ruhaneműnél is csak akkor megengedett, ha azt a ruhadarabot még aznap, vagyis sábesz napján használatba veszik. Ha meg nem lesz használatban, mert például van egy másik erre a célra, akkor tilos összehajtani. A Toszáfot, vagyis a Talmud kommentátorai pedig a fenti Gemárát úgy magyarázzák, hogy innen tudható, hogy szombaton nem szabad táleszt összehajtani, hiszen arra csak másnap lesz újból szükség.
A Sulchán Áruch (Orech Chájim 302:3.) törvénykönyvben az áll, hogy az ember összehajtogathatja a táleszát, ha azt még sábeszkor hordani fogja.
A Misna Brurá (302:13.) a Mágén Ávrahámot idézve írja, hogy annak ellenére, hogy a cicesz micvája egész napra vonatkozik miután az embernek a reggeli ima után már nem áll szándékában tovább hordani vagy újból felvenni, ezért nem hajtogathatja össze, hacsak nem az adott közösségben szokás a mincha, vagyis a délutáni ima közben is táleszt felvenni. Azonban a Misna Brurá a fentieket kiegészítve hozzáteszi, hogy még az utóbbi esetben is teljesülnie kell négy további feltételnek:
- Csak egy ember hajtogatja.
- A ruhadarabnak (itt: tálesznak) újnak kell lennie, melyet még soha nem mostak ki.
- A ruhadarabnak fehérnek kell lennie.
- Az illetőnek nem lehet birtokában egy másik ruhadarab, amellyel helyettesíthetné az előzőt.
A négy kitételt pedig az alábbiakban magyarázza:
Csak egy ember hajtogathatja, mert ha két ember tenné, akkor a ruhadarab szétterülne és a ráncok kisimítódnának rajta, amely úgy tűnne, mint a „meszákén máná” munkatilalma, vagyis, hogy rögzítettek.
Azért kell a ruhadarabnak olyannak lennie, amelyet még soha nem mostak ki, mert akkor még keményebb, merevebb az anyag és így kevésbé gyűrődik, tehát a hajtogatás során kevésbé keletkeznek élek, ezért nem számít rögzítésnek, mely a „meszákén máná” alapján már tiltott lenne.
A fehér szín azért fontos, mert a színes esetében jobban fennáll a munkatilalom.
Ha pedig van másik ruhadarabja az illetőnek, még ha kevésbé szép is, mint a korábbi, akkor sem hajtogathatja össze. Mindazonáltal a péntekre eső jom tovokon, vagyis ünnepnapokon megengedett összehajtani új és fehér ruhadarabot még akkor is, ha aznap már nem hordja, de sábeszkor fel szeretné venni (a rabbik között viszont vita folyik arról, hogy ehhez szükséges-e éruv távsilinre vagy sem – Élijáhu Rábá szerint igen, míg Ákivá Eger rabbi szerint nem), azonban fordítva ezt már nem tehetné meg, mert a szombat szentsége nagyobb.
Azonban van egy olyan vélemény, miszerint, ha valaki nem az eredeti hajtási vonalak mentén hajtogatja be a ruhadarabot sábeszkor, akkor az teljesen megengedett, még akkor is, ha a fenti négy feltétel közül egyik sem teljesül. Ugyanis az ilyen fajta hajtogatás nem tekinthető, állandónak és tartósnak.
A Sulchán Áruch tehát arra a következtetésre jut, hogy e második vélemény szavai helytállóak, s a Misna Brurá megjegyzi, hogy a döntéshozók többsége is egyetért ezzel, mindazonáltal hozzátesz egy idézetet is a Máchácit háSekel szerzőjétől, Smuél Loew (1720?–1806) rabbitól:
„Aki szigorú akar lenni magával egyáltalán nem hajtogat sábeszkor, hacsak nem teljesül mind az öt feltétel.”
Ráv Jechiél Michel Epstein (1829–1908) az Áruch háSulchán (302:12.) könyvében azt írja, hogy napjainkban már sok ember hajtogatja a táleszát sábeszkor, amire azt lehet válaszolni, hogy semmilyen problémát nem jelent a tikkun mánával, vagyis egy eszköz kijavításának tiltásával. Másfelől manapság, amikor szokássá vált minden ruhát összehajtogatni, valószínűleg nem hasonlítható össze az egykori hajtogatással, amikor gondosan eltávolítottak minden gyűrődést a ruháról.
A Misna Brurával ellentétben az Áruch háSulchán egyértelműen arról beszél, hogy lehet sábeszkor a táleszt összehajtani még az eredeti hajtás szerint is. Mi lehet tehát a következtetés? Természetesen mindig szép és helyes dolog a szigorúbb álláspontot követni, azonban ha korunk Bölcsei nem találnak problémát egy enyhébb gyakorlattal szemben, akkor semmiképpen sem helyes valakit pellengérre állítani.
Visszatérve a bevezető történetében szereplő személyre aki felháborodott a másik gyakorlatán: ahelyett, hogy kioktatja, helyesebb lett volna csupán oktatnia.