Cikkünk előző részében megismerkedtünk a makói Lemberger rabbival, a strasshofi zsidók vallási vezetőjével. Láthattuk, hogy a Schrankenberggasse iskolaépületébe összezsúfolt rabok mindent megtettek annak érdekében, hogy megőrizhessék vallási hagyományaikat. A most megjelenő második részben a rabbi által megválaszolt háláchikus kérdésekből válogattunk.
A kényszermunkára hurcolt zsidók hozzá fordultak útmutatásért, hogy hogyan tarthatnák meg a zsidóság szabályait a kegyetlen körülmények ellenére is. A rabbi visszaemlékezéseiben leírta, hogy mindösszesen egy imakönyv és egy egykötetes Chok Chumás (talmudi részletekkel és háláchá válogatással bővített Mózes öt könyve az év minden napjához) állt rendelkezésére, amit magával hozott otthonról, ebből minden nap tanított munka után1. Mindezekből kitűnik, hogy a válaszaiban idézett forrásokat jobbára fejből idézte.
Szombati munka a jom kipuri pihenésért
Az előzőekből megtudtuk, hogy a Strasshofba hurcoltakat elsőre a Bécs közeli erdőkbe vitték fát vágni. Noha korábban sosem foglalkoztak ilyesmivel, mégis olyan hatékonynak bizonyultak a favágásban, hogy egy idő után az idősebbek a táborban maradhattak, majd már szombatonként sem kellett dolgozniuk2.
Amikor azonban eljött jom kipur, felmerült a kérdés, nem volna-e jobb elcserélni a szombati szabadnapjukat, hogy a hosszúnap idején ne kelljen dolgozniuk. Mi volt a dilemma? Általában a szombati munkatilalom súlyosabb, mint a jom kipuri, ezért fontosabb, hogy szombaton ne dolgozzanak. Jom kipurkor viszont, ha a böjt mellett dolgozniuk is kell, könnyen rosszul lehet valaki annyira, hogy meg kell szegnie a böjtöt.
Lemberger rabbi nagyjából 20 sorban foglalja össze az érvelését3.
Először idézi azt a rabbinikus vitát4, amely a bebörtönzött ember esetét boncolgatja, akinek összesen egyszer van lehetősége kijutni és a közösséggel imádkozni. Kérdés, hogy rögtön az első lehetőségnél menjen-e, vagy inkább valami fontosabb napra tartogassa a kimenőjét. Azonban a rabbi szerint az ő esetükben egy másik oldalról kell megközelíteni a kérdést. Arra jutott, hogy egyes vélemények szerint a kényszermunka nem számít tórai szombatszegésnek, csak rabbinikusnak5: hisz szombaton az a munka tilos, aminek van szándéka és célja (möláchá hácárichá lögufá)6, márpedig az ő munkájuknak számukra nincsen célja. „Ha nem számít igazi szombatszegésnek, akkor inkább legyen jom kipur az a nap, amikor nem dolgozunk.” Ugyanis ennek az érvelésnek a mentén a szombati kényszermunka tilalma már nem tórai tilalom, így a jom kipuri böjt tórai tilalma erősebb és így elsőbbséget élvez. Ezért inkább aznap ne dolgozzanak, nehogy valakinek a munka miatt kelljen megszegnie a böjtöt. „Remélem, hogy nem hibáztam most.” – írja Lemberger rabbi utalva rá, hogy nincsenek könyvei, amiben utánanézhetne a véleményeknek.
Kenyérkeresõ munka sábeszkor
Novemberben már állandóan bombáztak és leállt a fakitermelés is. A tél beköszöntével új munkát kaptak a rabok. A férfiakat a lerombolt házakban megmaradt értékek elszállítására vezényelték ki, a nők pedig a közelben található Ankerbrotfabrik nevű péküzemben robotoltak, ami másfél utcával arrébb volt. A férfiak munkája rendkívül kimerítő volt, ahogy a rabbi írja7, volt, hogy azt hitték, nem jutnak el élve a földszintre a rengeteg teherrel, amit rájuk pakoltak. Egy alkalommal azonban különleges kincsre bukkantak, épp hanuka előtt. Egy negyedik emeleti műteremből kellett lehurcolkodniuk, és már talán vagy negyvenedszerre fordultak, amikor találtak egy üveg olajat. Ebből és a heti ételadagjukból kispórolt, kis adag margarinokból készült aztán hanukai mécses8.
Jobban jártak azok, akik a pékségben dolgoztak, ahol meleg volt, és ahonnan a munka végeztével egy-egy fél kenyeret kaptak. Ráadásul, ahogy édesanyám visszaemlékezik rá, nadrágjuk szárában hosszú, vékony bagetteket is ki tudtak csempészni. Ezt más, értékes dolgokra tudták cserélni az első emeleti olasz foglyokkal, amiknek ők híján voltak. Ráadásul a pékségben meleg víz is volt, így időnként, titokban meg is tudtak rendesen fürdeni. Sőt volt, hogy édesanyámat is becsempészték oda, hogy megfürödhessen.
Ekkor két háláchikus kérdéssel fordultak a rabbihoz. Egyrészt ha a kenyér, amit kaptak a pékségben, fizetségnek volt tekinthető és nem ajándéknak, akkor felmerül a kérdés, hogy szombaton szabad volt-e elfogadniuk, hisz szombaton nem szabad pénzt keresni9. Lemberger rabbi azonban úgy vélte, hogy ha visszaadnák a kenyeret, azzal csak ajándékot adnának az őket dolgoztatóknak, így nem szükséges visszautasítani a szombati kenyéradagot. Ez az érvelés sajnos olyan tömör, hogy nem lehet pontosan érteni, mire célzott a rabbi10.
A másik probléma az volt, hogy meg szabad-e enni a nem zsidó által villanytűzhelyen főzött ételt, hisz a kóserság szabályai szerint zsidónak kell főznie az ételt11. A rabbi válaszából látszik, hogy az életveszélyes körülményeket figyelembe véve mindenáron meg akarta találni a kiskaput, hogy engedélyt adhasson, így két érvvel is próbálkozott12. Egyrészt, ahogy a Sulchán áruch13 az mondja, hogy a füstölés nem számít főzésnek és meg van engedve, hasonlóan lehet az elektromossággal való főzésre is ezt az engedélyt megadni. Ezt azonban elvetette. A második érve az, hogy mivel ez egy újfajta főzés, ami a tilalom kihirdetési korában még nem volt, ezért nem vonatkozik rá14. Fontos megjegyezni, hogy az elfogadott vélemény szerint ma a villanytűzhelyen való főzést ugyanolyannak veszik, mint a tűzön való főzést15.
Macesz Teresienstadtban
Február 28-ig, susán purim napjáig16 éltek a Schrankenberggasse utcában a Tiszántúlról összeterelt zsidó családok. Innen mentek vissza Strasshofba, ahonnan egy héttel később, március 7-én újabb transzporttal Teresienstadtba vitték őket17. Jóval korábban, decemberben, azonban még lezajlott egy érdekes csere. Lemberger rabbi szép ünnepi kaftánjára szemet vetett az egyik ott raboskodó olasz férfi, aki egy malomban volt kényszermunkán. A kabátért cserébe 20 kilónyi tiszta, száraz búzát kért a rabbi. „Őriztem ezeket állandóan és ahova csak vándoroltunk egy tarisznyában zárva és bekötve, hogy Isten őrizz ne negyvesedjen be” írta a rabbi18. Az üzlet megköttetett, így Lemberger rabbinak módja volt rá, hogy Teresienstadtban maceszt süssön peszách ünnepére19.
Zsidóság minden körülmények között
Gyerekként rengeteget hallottam Strasshofról, ezekkel a történetekkel nőttünk fel. A Schrankenberggasse számomra annak a bizonyítéka volt, hogy a zsidóságot minden körülmények között meg kell tartani, és az megtart bennünket. Ezt a legjobban illusztrálja a következő kis történet. Nagynéném visszaemlékezéseiben beszélt egy Szőke nevű emberről, akit később telepítettek abba a terembe, ahol édesanyámék szállása volt. Ezt a még gyerekként kikeresztelkedett zsidó embert lenyűgözte, hogy a Rubin-
stein család még ezek között a nehéz körülmények között is megtartja a vallási szokásokat, amennyire csak telt tőlük. Egy péntek este, amikor épp a szombati kidust mondták el a szokásos két szelet kenyér felett, a férfi megkérte nagyapámat, hogy hadd csatlakozzon hozzájuk: „Semmit sem tudok a vallásról.” – mondta – „De ez, amit csináltok, nagyon tetszik nekem, főleg az, hogy együtt van az egész család.”
Oberlander Báruch rabbi írása
| A cikk az Egység magazin 108. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra. |
1 Uo. Előszó 18. oldal, uo. 4. oldal; 2 Uo. 18. oldal; 3 Uo. 4. oldal; 4 Ídézi a Böér hétév a SÁ-hoz, OC 90:11.; 5 MáHáRIK responsum 137. fejezet. Idézi Grünfeld Simon (1861–1930) bűdszentmihályi rabbija MáHáRSáG responsumában 2. kötet 58. fejezet; 6 SÁ RSZ 278:1., 3; 7 Kli golá uo. 25. oldal; 8 Részletesebben lásd Holokauszt és Háláchá 70–72. oldal; 9 SÁ OC 245:6., RSZ uo. 19.; 10 Úgy tűnik, hogy arra utal, hogy csak zsidótól nem szabad elfogadni szombati fizetést, ami ellentmond az előző lábjegyzetben említett Sulchán áruch szabálynak, ami pont a nem-zsidótól kapott fizetésről beszél. Lásd még MáHáRáM Brisk responsum 2. kötet 55. fejezet, Kávánát hálév responsum 14. fejezet, Minchát Ásér responsum 1. kötet 30. fejezet; 11 SÁ JD 113:1.; 12 Áteret Mose responsum JD 2. kötet 248. fejezet, Kli golá uo. 5. oldal; 13 Uo. 13.; 14 Lásd hasonló érvelés a peszáchi hüvelyesek tilalma kapcsán: Áfrákszátá döánjá responsum 1. kötet 117. fejezet, Igrot Mose responsum OC 3. kötet 63. fejezet; 15 Lásd Sulchán möláchim 1. kötet 666–671. oldal; 16 Moskovits Báruch Cvi: Nisbá láávotechá uo.; 17 Kli golá uo. 20. oldal, Biográfia uo. 31–32. oldal. Érkezésükről lásd uo. 22–23. oldal; 18 Uo. 27. oldal végén; 19 Uo. 32. oldal végén.
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 108. szám – 2018. július 2.