Mint „felkelő oroszlán” úgy kelt életre Izrael válasza az iráni fenyegetésre. Az elmúlt napok eseményei nemcsak haditechnikai bravúrok voltak, hanem spirituális ébredésre is hívást jelentettek. Steiner Zsófia, a Gut Sábesz és az Egység magazin főszerkesztője vall arról, miért nem lehet ma közömbösnek maradni.
Izrael lassan két éve vívja küzdelmét a biztonságáért, a terror, a propaganda és a stratégiai fenyegetések árnyékában. A Felkelő oroszlán hadművelet nemcsak katonai értelemben történelmi jelentőségű: lelki értelemben is új korszakot nyitott. Steiner Zsófia írásában arra emlékeztet bennünket, hogy az izraeli frontvonalak nem érnek véget a határoknál. A harc ma már az otthonainkban, a hitünkben és a közösségeinkben is zajlik, és ebben mindannyiunknak szerepe van.
A Felkelő oroszlán hadművelet
Izrael húsz hónapja áll háborúban: valódi hadszíntereken a terroristákkal, a levegőben a rakétákkal és a gyilkos drónokkal, a tengeren a jogvédőnek álcázott provokációkkal és virtuális hadszíntereken a hamis információk ellen harcolnak. Múlt héten csütörtökről péntekre virradóan pedig új területen léptek hadba, egy nagyon is valós fenyegetéssel, az iráni iszlamista rémuralom nukleáris fegyverkezése ellen. A Felkelő oroszlán hadművelet bravúros megtévesztések, halált megvető bátorságot igénylő akciók és a legmodernebb hadviselés ötvözetéből született azért, hogy megvédje Izraelt és a világot az iráni atombombáktól.
Ennek a védelemnek azonban ára van. Iránból 400 ballisztikus rakétát és 1000 gyilkos drónt indítottak útnak bosszúból. Bár a Vaskupola, a légierő és az Örökkévaló segítségével mind az összes drónt és a rakéták jelentős részét kivédték, 20 rakéta mégis becsapódott, két tucatnyi életet oltva ki – köztük egy ukrán kislányét, akit leukémiával kezeltek Izraelben. Rengeteg a sebesült – köztük egy idős magyar hölgy is – és vannak, akiket még mindig keresnek a romok alatt. Minden kioltott élet tragédia, minden összeomlott otthon fájdalmas veszteség, és hálát adunk az Örökkévalónak minden egyes rakétáért, ami nem éri el célját.
Mi se üljünk ölebtett kézzel
Nekünk, akik messziről aggódunk szeretteinkért és egész Izraelért azonban nem kell ölbe tett kézzel ülnünk, mi is segíthetünk! Hiszen vannak, akik külföldön ragadtak és segítségre szorulnak – éppen ezért nyitotta meg az EMIH a balatonőszödi menekülttábort a hazánkban rekedt izraeliek előtt. Kóser ellátással és biztonságos szálláshelyekkel segítik őket addig, amíg haza nem térhetnek.
Emellett segíthetünk azzal is, hogy részt veszünk Izrael spirituális védelmében. Imáink és az Izrael biztonsága érdekében magunkra vállalt micváink ugyanúgy védik az országot és az ott élőket, mint a katonák és a fegyvereik. Így tettek a Bét Menáchem iskola diákjai is. „Mindannyian tudjuk, hogy Isten különösen szereti a gyermekek imáit” – írta erről Facebook-oldalán az iskola igazgatója, Oberlander Batsheva rebecen. – „Ma a Bét Menáchem intézményben különleges összejövetelt tartottunk, ahol a gyerekek extra Tórát tanultak, zsoltárokat (Töhilim) mondtak, és adományt (cödákát) adtak – a zsidó nép biztonságáért. Adja Isten, hogy tiszta imáik meghallgatásra találjanak az Égben!”
Csatlakozzunk mi is Izrael spirituális védelméhez!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.