Hetiszakaszunk, a Ki técé („Ha kivonulsz”) nem kevesebb, mint 74 micvát sorol fel. Valójában az egész szakasz csupán cselekvő és tiltó parancsolatokból áll, nem tartalmaz semmiféle narratívát. Ebben a szakaszban szerepel például a kilájim, a különböző dolgok keverésének tilalma, a válás különféle szabályai, valamint különféle, jótékonysággal, vagy társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos parancsolatok. Itt olvashatjuk a cicesz (szemlélőrojtok) parancsolatát, és az Ámálékra való emlékezés kötelességét. És itt ismerkedhetünk meg két furcsa parancsolattal, az egyik a siluách háken, a fészekből való elküldés micvája, melyről itt írtunk részletesen, a másik pedig a sógorházasság parancsolata. Ezt a furcsa és szokatlan, ám mai napig érvényben levő szokást mutatjuk be most.

Ha együtt laknak testvérek és meghal az egyik közülük, és fia nincs neki, ne legyen a halottnak felesége (családon) kívül idegen férfié, sógora menjen be hozzá és vegye őt nőül, sógorsági házassággal vegye el. És legyen, az elsőszülött, akit szülni fog, maradjon meghalt testvére nevén, hogy ne töröltessék a neve Izraelből. (M.V. 25:5-6)

Ez a jibum, a sógorházasság: a hátramaradt fivér gyermeket nemz utód nélkül elhunyt testvére nevében, akit az ő, vagyis az eltávozott gyermekeként tartanak majd számon. A Tóra azonban arra az esetre is gondol, amikor (bármilyen oknál fogva) a sógor nem akarja feleségül venni elhunyt fivére megözvegyült feleségét, vagy az asszony nem szeretne hozzámenni néhai férje testvéréhez. Így folytatódik a szöveg:

De ha nem akarja a férfi elvenni sógorasszonyát, akkor menjen ki sógorasszonya a kapuba, s vénekhez és mondja: Sógorom vonakodik fenntartani az ő testvérének nevét Izraelben, nem akar engem sógorsági házassággal elvenni. És hívják meg városának vénei és szóljanak hozzá; ő meg odaáll és azt mondja: Nem akarom elvenni, akkor lépjen oda sógorasszonya hozzá a vének szemei láttára, húzza le saruját a lábáról és köpjön ki előtte; szólaljon föl és mondja: Így történjék a férfiúval, aki nem építi föl testvérének a házát. És neveztessék el Izraelben: Saruja – lehúzottnak háza. (M.V. 25:7-10)

Ez a szokás a chálicá, a saru lehúzásának parancsa. Ha nem jön létre a sógorházasság, a megözvegyült asszony csakis abban az esetben házasodhat újra, ha ezt a szertartást végrehajtották. Mivel a felek (az özvegy és a sógor) nincsenek összeházasodva – a válólevél (get), melyről szintén szó esik e szakaszban, nem jelenthet megoldást a problémára. A szokás mindenesetre furcsa. Egyesek úgy magyarázzák, hogy a lábbeli lehúzása arra való, hogy megszégyenítse azt a férfit, aki nem akarja teljesíteni a jibum micváját (vagyis nem áll szándékában, hogy elhunyt testvére nevét fenntartsa). Mások azonban azt mondják, hogy éppen ellenkezőleg, a saru lehúzása azt szimbolizálja, hogy nem tart igényt testvére hagyatékára, vagyis az örökségre.

Askenáz közösségekben általánosan elfogadott, hogy inkább az utóbbi, a chálicá szertartást végzik el, a jibumot inkább szfárádi közösségekben gyakorolják.

Az özvegynek 92 napot kell várnia férje halála után, mielőtt megtartják a jibum, vagy a chálicá szertartását, ahogyan egy özvegy, vagy elvált nőnek is legalább három hónapot kell várnia újraházasodás előtt. Ennek az az oka, hogy ennyi idő elegendő arra, hogy kiderüljön, nem várandós-e az asszony, és elkerüljék az apasággal kapcsolatos kétségeket. Ugyanígy, ha a férj halálát követő 92 napban kiderül, hogy hátramaradt felesége várandós, akkor nincs szükség sem a sógorházasságra (sőt, tilos, hiszen senki nem veheti el testvére feleségét), sem pedig a sarulehúzásra, mivel ez esetben nem gyermektelenül halt meg a férfi.

A folyamat a következőképpen zajlik: az özvegy és a sógor megjelennek a bét din, a vallási bíróság előtt és kitűzik a chálicá időpontját, többnyire másnap reggelre. A meghatározott időpontban a három-, vagy öttagú bét din előtt két tanú jelenlétében megjelenik a két fél, és felteszik nekik a kérdést: a jibumot, vagy a chálicát választják. Azokban a közösségekben, ahol nem szokás napjainkban a sógorházasság, a bét din tagjai a chálicát javasolják a feleknek. (Mivel a többnejűség a világ nagy részén törvénybe ütközik, csak egyedülálló férfi esetében merülhet fel a legtöbb esetben a jibum lehetősége.) A sógornak érvénytelenítenie kell minden olyan korábbi kijelentését, amely esetleg érvénytelenné tehetné magát a chálicát. Vastag talpú, hosszú bőrszíjakkal ellátott szandált hoznak, a férfi ezt felhúzza és meghatározott módon, nagyon szorosan ráköti a jobb lábára. Eközben héberül, illetve, amennyiben a felek nem értenek héberül, akkor az általuk beszélt nyelven elmondják az ez alkalomra előírt szöveget, melyben kijelentik, hogy a férfi nem akarja feleségül venni néhai fivére megözvegyült feleségét. Az asszony jobb kézzel kioldja a saru szorosan megkötött bőrszíját, majd megemeli a férfi lábát, lehúzza a lábbelit, és a földre hajítja, ezután a földre köp. További hagyományos szöveg kíséretében a jelenlevők mind kijelentik, hogy a férfi most már „lehúzott sarujú” (cháluc hánáál), és fel van mentve a néhai fivére feleségével való házasság alól. A szertartás végén a bét din tagjai a következő áldást mondják el: „Legyen az az Örökkévaló akarata, hogy Izrael lányainak soha ne kelljen sem a chálicát, se a jibumot gyakorolniuk. Áldott vagy Te, a világ Királya, aki megszentelt minket Ávráhám atyánk parancsolataival és kötelezettségeivel.” Ezután az asszony egy úgynevezett get chálicát kap, hivatalos, vallási bíróság által kiállított iratot, mely bizonyítja, hogy az előírások szerint végrehajtották a chálicát, és a nő szabad, újra férjhez mehet.

 

zsido.com

 

Forrás: chabad.org