Smini

Smini

 

Kóserság az identitás jegyében

 

„Ne tegyétek magatokat utálatossá semmiféle csúszómászó állattal, ne tegyétek magatokat tisztátalanná velük… én, az Örökkévaló vagyok, a ti Istenetek, szenteljétek tehát meg magatokat, hogy szentek legyetek… mert én vagyok az Örökkévaló, aki felhozott benneteket Egyiptomból, hogy a ti Istenetek legyek…” (3Mózes 11:43–45.).

 

Ez a fejezet foglalkozik a zsidó étkezési törvényekkel, közismert nevén a kósersággal. Ez az összefoglaló meghatározás számtalan előírásból tevődik össze, kezdve az állatok vágási módjától, a tejes és húsos ételek elkülönítéséig, foglalkozik az étkezés legapróbb részleteinek elemzésével.

A zsidó étkezési szokások összessége a zsidó élet lényegi eleme, az identitás meghatározó tényezője. A Tóra – máshelyütt – röviden, de szemléltetően leírja, hogy az identitás-vesztés gyakran a fehér asztalnál kezdődik, amikor a zsidó ember a neki tilalmas ételeket fogyasztja. Ebből fakadhat a további lépés, a vegyes házasság, a kitérés, a zsidóság elhagyása.

Így tehát a kóserság törvényeinek betartása nem öncél, hanem a zsidó élet kereteinek fenntartása, azaz a zsidóság megtartása. Nem könnyű dolog ezeket a törvényeket betartani, nagy fegyelem és önmegtartóztatás szükséges hozzá. Különösen próbára tesz, ha ellenséges érzületű környezetben kell tenni.

Már Bölcseinknél is találunk erre vonatkozó utalást: „Mondá pedig Ráv: a parancsolatok azért vannak, hogy az emberiség jobb legyen általuk – vagyis a zsidók jobb zsidók legyenek. Mert hiszen mit érdekli az Örökkévalót, hogy valaki milyen módon vágja le a barmot, a nyakán vágja-e el, vagy hátulról döfi le? Azt kell tehát mondani, hogy ezek az utasítások azért adattak mégis, hogy a zsidók betartsák az utasításokat és ezáltal jobbak legyenek” (Brésit rábá 45:1. alapján).

Található olyan értelmezés is, hogy a humánus zsidó vágási eljárások betartása által válik jobbá a zsidó ember.

 

* * *

 

„Hogy különbség tétessék a tisztátalan és a tiszta között, az állat között, melyet szabad enni, és a között, amit nem szabad” (uo. 11:47.).

Ezzel a mondattal fejeződik be a kóser, illetve nem kóser állatokra vonatkozó utasítások sora, és közvetlenül utána az Írás már a szülőnőre vonatkozó törvényekről beszél.

Ez a sorrend a vilnai Gáont különféle gondolatokra késztette:

A Háláchá szerint, ha egy állapotos asszony megkíván valamit, lett légyen az akár valamilyen tisztátalan étel is, adnak neki, mert ha nem, az ártalmára lehet akár rá, akár a magzatra nézve.

A Talmudban (Jomá 82b.) olvasható, hogy egy állapotos asszony – Jom Kipurkor – ételszagot érzett és annyira megkívánta az ételt, hogy rosszul lett. Ekkor megkérdezték Jehudát, a fejedelmet, mi a teendő? Azt tanácsolta, súgják a asszony fülébe, hogy ma Jom Kipur van, hátha attól megnyugszik. A hatás nem maradt el, az asszony éhsége lecsillapodott és lemondott arról, hogy megszegje a böjtöt.

A gyerekből – akit ez az asszony szült – híres ember lett, rabbi Jochánán, az ereci zsidóság nagy alakja, a jeruzsálemi Talmud megalkotója.

Egy másik eset is fennmaradt e tárgykörből. Itt rabbi Chániná maga súgta a terhes nő fülébe ugyanezt, de ez nem segített, az asszony kénytelen volt enni. Ennek a nőnek a fia lett Sábtáj, aki gyümölcsfelhalmozó néven vált hírhedtté. (A Háláchá szerint Izrael földjén nem szabad élelmiszert felhalmozni és a kereskedelemből kivonni, nehogy ezáltal az árak magasak legyenek [Bává Bátrá 90b.]).

– Erre utal az Írás – mondta a vilnai Gáon – amely szerint ahhoz, hogy különbség tétessék tiszta és tisztátalan között, tudni kell, hogy a Chájá (élőlény, állat, más értelmezésben szülő asszony is), aki megkívánt valami nem kóser dolgot, sőt eszik is belőle – akkor a gyerek olyan lesz, mint Sábtáj. Ha pedig a Chájá, a szülőnő, képes magán uralkodni és nem eszik tisztátalant – akkor a gyerek tiszta, vagyis cádik lesz.

 

* * *

 

A disznó – a zsidó hagyományban – a tisztátalant jelképezi.

A Midrás Bölcsei nem egyszer a római impériumot hasonlították a disznóhoz.

A Midrás – azt az Írásverset, hogy „összerágja az erdei vaddisznó”… (Zsoltárok 80:14.) – Romulusszal hozza összefüggésbe, aki testvérével, Remusszal együtt Róma alapítói voltak (Jálkut, Zsoltárok 830.). Ezt olyan értelemben teszi, miszerint a rómaiaknál a disznó a hősiességet jelképezte. (Az ókori Izraelt leigázó és Jeruzsálemet romba döntő római légiók jelvényén disznó volt látható – Encyclopedia Judaica).

Az elfoglalt, leigázott városok főterein egy disznó szobrát állították fel. A fáma szerint Hadriánus császár Jeruzsálemben, a Betlehembe vezető út kapujában, állíttatott fel sertés-szobrot.

 

* * *

 

Mint ismeretes, a zsidók nagyon komolyan veszik a zöldségek, gyümölcsök féregtelenítést, nehogy, Isten őrizz, férges gyümölcsöt egyenek. Ez is a kósersághoz tartozik. Egyik neves moralista mondása szerint viszont vannak olyanok, akik embertársaikkal szemben már nem annyira kényesek, aggálytalanul kihasználják a másikat, a bőrükét is képesek lehúzni, nincs bennük könyörület.

Egy ilyen eset kapcsán mondta Dávid király, üldözőihez fordulva: „…én pedig féreg vagyok, nem ember…” (Zsoltárok 22:7.), vagyis miért üldöztök, miért rágjátok a lelkemet, képzeljétek azt, hogy féreg vagyok, nem ember…

Naftali Kraus