A Smá Jiszráél elmondása minden zsidó számára napi tórai micva, amelyet reggel és este kell teljesíteni, akár otthon, akár útközben éri az embert.

A Smá Jiszráél a zsidó élet egyik legfontosabb imája. Rövid, mégis az egész zsidó hitvilágot összefoglalja. Bár ideális esetben a reggeli ima részeként mondjuk, a háláchá rugalmas kereteket ad arra, hogyan és hol kell elmondani. A következőkben áttekintjük, mikor jár le a micva ideje, és mi a teendő, ha épp úton, például a metrón vagy autóban talál minket a kötelesség.

A Smá Jiszráél mint tórai micva

A Smá Jiszráél kezdetű ima elmondása tórai parancsolat. A Tóra kifejezetten előírja, hogy reggel és este mondjuk el: „…amikor lefekszel, és amikor felkelsz”.

Ennek megfelelően az első Smát reggel, akkor kell elmondani, amikor az emberek általában felkelnek, ez körülbelül a nap első három óráját jelenti. A zsidó naptárakban megtalálható a Smá legkorábbi és legkésőbbi ideje is, mégpedig kétféle számítás alapján.

Ha nem fér bele a reggeli imába…

Bár a legszebb, ha a sáchárit, azaz a reggeli ima részeként mondjuk, a micva teljesítéséhez ez nem feltétel. Ha valaki valamilyen okból nem tudja az aznapi végső időpontig elimádkozni a reggeli imát, a Smá Jiszráélt akkor is külön el kell mondania, függetlenül attól, hogy később még lesz-e lehetősége teljes sácháritot mondani.

Hol kell elmondani? Ott, ahol éppen vagyunk

A Smát, akárcsak más micvákat, ott kell teljesíteni, ahol az „találja” az embert. A lényeg a megfelelő koncentráció. A Sulchán Áruch azt írja: aki úton jár, az első versnél álljon meg, hogy jobban oda tudjon figyelni. Ha azonban valaki kocsiban utazik, és nem ő vezet, akkor nem szükséges megállni.

Ugyanez vonatkozik a tömegközlekedésre is: ha valaki úgy érzi, hogy a metrón is tud megfelelően koncentrálni, akkor nyugodtan elmondhatja ott. Egy dologra azonban figyelni kell: ha szemérmetlenül öltözött utasok vannak a közelben, illik elfordulni és úgy imádkozni.

Oberlander Báruch rabbi teljes, forrásokkal ellátott cikkét ide kattintva olvashatják.

A borítókép illusztráció. Forrás: Gerald Matzka / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.