Smá Jiszráél…

Smá Jiszráél …

Nagy várakozással vettem kezembe a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület gondozásában megjelent Sámuel imája című zsidó imakönyvet, mert az imák új magyar fordítása nagyon érdekelt.

A héber imákat az imarendben — a Szidurban — bölcseink úgy állították össze, hogy azok az Istennel való mindennapos párbeszédben, az Örökkévaló szolgálatában a mindennapok fölé emeljék az imádkozók lelkét. Ezért válogatták be az imakönyvbe a zsidó szellem bölcseletben és költészetben héberül és zsidó-arámi nyelven létrehozott kincseinek legszebb darabjait.

A most közölt új imafordítások nagyon sok helyen megközelítik az eredeti szépségét, új szempontokból világítják meg értelmét. Természetesen a szövegben vannak új megoldások is, melyek minden bizonnyal vitát váltanak majd ki. Ezek egyikére szeretném felhívni a figyelmet.

A Semá-ima fordításáról van szó.

Ez az ima, melynek szövege a Tórából való, az egyistenhit első megvallása a világtörténelemben, a zsidó hit alapjainak kifejezése. Az ima a zsidó imarend vissza-visszatérő központi része, szavai a haldokló zsidó ember utolsó szavai, mártírjaink évezredek óta elpusztításuk pillanataiban ebből az imából merítik erejüket az Örökkévaló megszenteléséhez.

Fenséges magasztossága még a nem zsidó magyar költőt, József Attilát is annyira megihlette, hogy nagyon szép verset írt „Smá Jiszróél”-címmel.

Az imakönyvben megjelent új fordítást a következők alapján tartom aggályosnak:

Az ima első verssora (5Mózes 6:4) az eredeti héberben a következő:

Semá Jiszráél Adonáj Elohénu Adonáj Echád.

Hogy ez a szöveg pontosan mit jelent, azt — megítélésem szerint — a legjobban az az angol fordítás mutatja, amely az eredetivel együtt Joseph Hertz néhai angol birodalmi főrabbiDaily Prayer Book (Mindennapi Imakönyv) című hitelesített kétnyelvű (angol-héber) imakönyvében jelent meg (New York, Bloch Publishing Company, 1979, Sixteenth Printing).

Az angol szöveg a következő:

„HEAR, O ISRAEL: THE LORD IS OUR GOD, THE LORD IS ONE.”

Ennek szöveghű magyar fordítása: „Halld oh Izráel, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy.”

Ezzel az angol fordítással értelmében azonos az a magyar fordítás, amely a teljes kétnyelvű (magyar-héber) Bibliában, az úgynevezett IMIT-Bibliában olvasható. Ezt a bibiliafordítást a század elején magyar zsidó nyelvészek készítették közösen, változatlan utánnyomásban pedig nemrég adta ki a Makkabi Kiadói Kft. Ott ez a verssor a következőképpen hangzik:

„Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy!”

Mind az angol, mind a magyar fordítás pontosan adja vissza az eredeti lényegét kifejező szerkezetet, ti. azt, hogy a verssor egy összetett felszólító mondat, amely a Halljad Izrael (HEAR OH ISRAEL) főmondatból és két kapcsolatos tárgyi mellékmondatból áll. Ezek közül az első azt állítja az alanyáról (Örökkévaló, THE LORD),hogy a mi Istenünk (IS OUR GOD), a második pedig ugyancsak erről, az elsőből változatlan névvel megnevezett alanyról, hogy egy (IS ONE). A változatlan néven kétszer ismételt alany két különböző állítmánya fejezi ki a hitvallás értelmét, teszi nyomatékossá, ez adja költői szépségét.

Az angol fordítást azért idéztem, mert az angol szövegből felismerhető, hogy az első állítmány állítmány és nem értelmező.

Bár az én általam forgatott magyar fordítású imakönyvek legnagyobb része ezt a fordítást közli, egyes magyar fordítások a szöveget másképpen értelmezik.

Például az 1929-ben és nemrég reprint kiadásban kiadott Ujvári-féle Zsidó LexikonSemá címszó alatt a következő fordítást közli:

„Halljad Izrel, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlen egy.”

Az 1987-ben Budapesten megjelent Dr. Jólesz Károly összeállította Zsidó Hitéleti Kislexikonban közölt fordítás pedig:

„Halljad, Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy!”

A központozás mindkét utóbbi fordítás esetében lehetetlenné teszi az alany felismerését, az első állítmányt pedig értelmezőként fogja fel. A két kapcsolatos mellékmondat sincs világosan elválasztva bennük. A második fordítás pedig még azt sem fejezi ki, hogy a felszólítás Izraelnek szól, és Izrael nem azonos az utána felsorolt, névelővel, illetőleg birtokos névmással ellátott főnevekkel.

Az Örökkévaló-szót viszont változatlanul megismétlik és ezzel, no meg azzal is, hogy nyilván esztétikai szempontoktól vezettetve az eredeti értelmétől — egyes vélemények szerint helytelenül — eltérve (az egy helyett a nyomatékosabb egyetlen egy-szavakat, illetőleg az egyetlenegy-szót használják), megőrzik, illetőleg még fokozni is igyekeznek az eredeti költőiségét.

[Az IMIT-Biblia fordítói — a zsidó hagyományokat követve — nem változtatták meg azegy szót, bár nyilván ők is érezték, hogy egy hosszabb szó nyomatékosabb volna. Ennek két oka lehet. Egyrészt az eredeti szövegben nem a jáchid (egyetlen) szó szerepel, másrészt pedig a zsidó hagyományos imádkozás a megfelelő nyomatékosítást másként igyekezett megoldani. Hertz rabbi fentebb idézett művében, a Semá-hoz írt megjegyzései között megemlíti azt az előírást, amely szerint az imádkozásnál ennek a verssornak az utolsó szavát (az echád-szót) hangosabban kell kiejteni, mint a verssor többi szavát, mégpedig úgy, hogy az imádkozó „a fülével hallja, amit a szájával mond.” (Különösen érvényes lehetett ez az előírás azokban az időkben, amikor a zsidók beszélt nyelve a zsidó-arámi nyelv volt, hiszen a tóraolvasás hivatalos részévé tett Onkelosz-féle zsidó-arámi fordításban ennek a verssornak a szövege az eredeti héber szövegtől csak abban tér el, hogy az echád-szó helyett a még rövidebb chád-szó szerepel második állítmányként.)

A Sámuel imája című most megjelent Zsidó Imakönyvben a Semá első verssorának fordítása a következő:

„Halljad, Izrael, Örök Istenünk, az Örökkévaló egyetlen!”

Minthogy ez a fordítás az én véleményemmel ellentétes felfogást tükröz, szeretném megismerni a fordító és mások véleményét is a fentebb felvetett értelmezésbeli kérdésekről.

Hollander György