Ha valaki Jeruzsálemben jár, akkor egy helyet biztosan meg fog látogatni: a Siratófalat, azaz a Szentély keleti falának a maradványát. A három zsidó zarándokünnepkor, Peszáchkor, Savuotkor és Szukkotkor hatalmas a tumultus az előtte lévő téren: nem minden nap lehet igazi kohénáldást kapni. Napjaink Izraelében az egykori Szentély hagyománya éledt újra – ismerjük meg együtt ennek a különleges helynek a történetét!
Az ablakok kifelé tágulnak
A Szentély épületének tervrajzát Dávid király rajzolta meg, aki az inspirációt magától a Jó Teremtőtől kapta, csakhogy a sokat háborúskodó Dávid király nem volt méltó a tervek kivitelezésére. Végül a Szentélyt Salamon király (Slomó Hámelech) építette föl az i. e. 10. században, azzal a céllal, hogy felváltsa a pusztai vándorlás során használt Miskánt, azaz a Találkozás sátrát, emiatt a kettőnek a szerkezete meglehetősen hasonló. Salamon Templomának szentélye 22×11 méter alapterületű volt, kőből és cédrusfából készült, tetejét aranylemezek borították.
A Szentély épülete többféle csodás tulajdonsággal rendelkezett: a Talmud szerint például az ablakkeretek az épület belseje felé szűkültek, emiatt kevés természetes fényt engedtek be, odabent mégis világos volt. Bölcseink úgy tartják, hogy a spirituális fény belülről kifelé világított, emiatt gyakorlatilag a külvilágot világította meg a Szentély fénye.
Nem csak zsidók zarándokoltak a Jeruzsálemi Templomba
A Szentély pontos leírását megtaláljuk a Királyok könyvében (6:1-38,8:1-66). Ami különösen érdekes, hogy a Szentélyt nemcsak a zsidók használták föl az áldozatok bemutatására, hanem a világ igaz népei is idejöttek imádkozni. Salamon Temploma egyfajta csatornaként szolgált az imák számára a Teremtő és az emberiség között, ezért imádkoznak a zsidók a Szentély irányába fordulva. (Tehát, ha valaki Kínában van, akkor nyugat felé fordul, ha viszont Magyarországon mondja az Ámidát [Tizennyolc áldást tartalmazó ima, melyet csöndben, állva mondunk el naponta háromszor – a szerk.], akkor kelet felé néz, míg Izraelen belül Jeruzsálem irányába fordulnak).
A Salamon Templomát Nabukodonozor pusztította el i. e. 587-ban, ami az ún. babilóniai fogság kezdetét is jelöli. A fogságot követően i.e. 516 körül sikerült újjáépíteni a Szentélyt, melyet később Heródes császár fel is újított. A zsidó férfiaknak ezt is évente háromszor meg kellett látogatniuk a zarándokünnepek alkalmával. A második Szentélyt a rómaiak rombolták le (i.e.70-ben), ami a zsidó diaszpóra kezdete.
izraeli katonák a Siratófal
visszafoglalásakor
10.000 Építőmunkás, 10 tonnás építőkövek
A Szentély maga gigantikus méretű volt: ma látható darabja, a Kotél, vagy Siratófal, külső falának egy töredéke csupán. Heródes nyolc éven át gyűjtötte az alapanyagokat hozzá. Az építéshez melyen 10 ezer ember dolgozott, átlagosan 10 tonnás kőtömböket használtak, de akad köztük 400 tonnás darab is. A kőtömbök tökéletesen illeszkednek egymáshoz, nem tartja őket össze habarcs. Heródes temploma olyan magas volt, mint egy húszemeletes ház, és egymillió ember befogadására volt alkalmas: ezt úgy érték el, hogy a Moria hegyet, melyen a Szentély áll, feltöltötték, és egy hatalmas, 480×300 méteres teret építettek az épület köré.
A Szentély helyére a 8. század elején két mecset is épült, amik ma – mint egykor a Szentély – Jeruzsálem látképét uralják: az Al Aqsát valamint az aranykupolás Sziklamecsetet.
A zsidó népnek közel kétezer éves szétszórattatás után sikerült visszatérni az Ígéret földjére, és 1948-ban megalakult a modern Izrael Állam. A Függetlenségi háború után azonban a jordán haderők a státus quo miatt lezárták az Óvárost, emiatt a zsidók nem mehettek többet imádkozni a Siratófalhoz. Az áttörést az 1967-es háború jelentette, melynek során június 7-én sikerült felszabadítani a Kotelt.
Ez a pillanat nem csak az Izraelben élőknek, de a világ teljes zsidóságának történelmi jelentőségű volt, hiszen nemcsak a régmúlt egy helyszínét, egy romot foglaltak ekkor vissza. A Siratófal vallásunk ma elérhető legszentebb helye. Imáinkban, de még az étkezéseket követő áldásokban is kérjük Jeruzsálem felépülését – ami a harmadik Szentély felújítását, és a Szentélybeli papi szolgálat ismételt bevezetését is jelenti.
Sarah Steiner írása
A cikk megjelent az Egység 85. számában