A zsidó identitás helyreállításáról és a benne rejlő erő nagyszerűségéről beszélt Natan Sharansky a szovjet börtönből történt szabadulásának 30. évfordulóján.

Harminc év telt el azóta, hogy Natan Sharansky, a Zsidó Ügynökség elnöke kiszabadult a Szovjetunió fogságából és Izraelbe alijázott. A donyecki születésű író és politikus kedden különleges esemény keretein belül számolt be a mögötte lévő időszakról és a szovjet rezsim ellen vívott harcának emlékeiről.

A tel-avivi David Intercontinental Hotelben tartott rendezvényre felesége, Avital is elkísérte, akitől tizenkét éven keresztül élt elszakítva a szovjet fogságban. „A Szovjetunió kormánya hazaárulóként tekintett rám, ugyanis mindenkit veszélyesnek tartottak a kommunista kormányra nézve, aki Izraelbe szeretett volna vándorolni” – nyilatkozott Sharansky az Arutz Sheva riporterének.

Az emberjogi harcosként is világszerte ismertté vált Sharansky elmondta, hogy nagy örömmel fogadta a Szovjetunió összeomlásának hírét és azt a pillanatot, melytől fogva a zsidók szabadon elhagyhatták annak területét. „A Szovjetunióban teljesen asszimilálódott zsidók apró csoportja is visszatért az identitásához” – mondta, hangsúlyozva a szovjet zsidóság szenvedésének történetét.

Sharansky szerint az identitásukat újra felfedező zsidók rádöbbentek arra, „hogy a bennünk lévő erő hatalmas”. „Nincs olyan erő a világon, amely megállíthatna minket, amikor a történelmünk egy részének, a népünk egy részének és ennek a történelmi harcnak egy részének érezzük magunkat” – tette hozzá.

zsido.com

No Title

No Description

 

Kép forrása: Haaretz

Megszakítás