A peszách ünnepét megelőző szombatot sábát hágádolnak, nagy szombatnak nevezik. A névadásnak többféle oka van.
Az első sábát hágádolt még Egyiptomban ünnepelte a nép, niszán hónap 10-én, öt nappal a kivonulás előtt, amikor az Örökkévaló megparancsolta nekik, hogy minden család vegyen magának egy bárányt. Ez a parancs csupán arra az egy szombatra vonatkozott, a későbbi nemzedékek számára nem volt kötelező pontosan azon a napon előkészíteni a peszáchi áldozatra szánt állatot.
Ezen a napon az Örökkévaló csodát tett Izrael népével Egyiptomban. Amikor az egyiptomiak, akik a bárányt istenségként tisztelték, meglátták a kikötött bárányokat, megkérdezték a zsidókat, hogy mire vannak. Amikor a zsidók megmondták nekik, hogy fel fogják áldozni a bárányokat, az egyiptomiak hiába próbálkoztak vele, egyetlen szót sem tudtak kiejteni tiltakozásul. Bölcseink szerint fontos momentum a történetben, hogy éppen szombatra esett niszán tizedike, és ezért ünnepeljük e napot különleges szombatként, nem pedig niszán 10-ét. Úgy magyarázzák ugyanis, hogy az egyiptomiak, akik tudták, hogy a zsidók nem dolgoznak szombaton, igencsak furcsállották, hogy bárányokkal foglalkoznak, ezért elhatározták, hogy utánajárnak az esetnek. Így azonban, hogy felfigyeltek e más napon talán fel sem tűnő dologra, nagy veszélybe kerültek a zsidók, és az Örökkévaló fent említett csodája révén menekültek csak meg. Az Álter Rebbe hozzáteszi, hogy a csoda részben abban állt, hogy az elsőszülöttek és atyáik, akik látták a bárányokat, könyörögtek a Fáraónak, hogy engedje el a zsidókat. Ám ő nem tette ezt meg, ezért az elsőszülöttek sokakat megöltek az egyiptomiak közül, igaz, hogy a zsidók ettől függetlenül nem tudták elhagyni Egyiptomot. Bár a zsidó néppel többször is történtek olyan csodák, amelyekben az ellenségeik közül számosan meghaltak, olyan csak ritkán, amikor az ellenfél saját maga győzte le önmagát, ezért indokolt a különleges öröm.
Mirjám prófétanő, Mózes és Áron testvére negyven évvel később niszán hó 10-én hunyt el a pusztában. Ezt a napot tehát inkább a rá való emlékezésnek szentelik (vannak, akik böjtölnek is), és a peszáchot megelőző szombatra kerül az ünneplés.
Sábát hágádolkor sok közösségben különleges, a közelgő ünnep szabályait felsorakoztató dalokat énekelnek a szombat reggeli imában. Az imádkozásban elhangzik a hágádá egy része is, részben az ünnepre való felkészülésként, részint pedig azért, mert a megváltás ezen a napon, sábát hágádolkor kezdődött meg. Vannak, akik a szokásos sábát sálom, békés szombatot köszönés helyett sábát hágádol mevorách – áldott nagy szombatot formulával köszöntik egymást.
Sábát hágádol legismertebb szokása, melyet már a Talmud korától fogva gyakorolnak, hogy a közösség legkiemelkedőbb tóratudósa, vagy szellemi vezetője az egész közösséghez szól ezen a napon. A beszéd témája részben a peszách ünnepére való felkészülés módja, részben más, spirituális üzenetek, vagy egyéb közérdeklődésre számot tartó témák. Abban az esetben, ha peszách szombat este kezdődik, vagyis sábát hágádolra már mindenki minden előkészületet megtett, akkor ezt a beszédet egy héttel korábbra hozzák, hogy mindenkinek alkalma legyen megismerni, illetve feleleveníteni az ünnep szabályait.
Egy érdekes régi szokás szerint a sábát hágádolt megelőző napon kis kenyereket sütöttek a maceszsütésre félretett liszt maradékából, és azt szétosztották a szegények között. Úgy nevezték: a szegények bárchesze, vagy a zsinagóga bárchesze. Mindenki a saját lehetőségeihez mérten sütötte a kalácsokat, a gazdagabbak többet, a kevésbé tehetősek kevesebbet.
Sábát hágádolkor Máláchi próféta könyvéből olvasnak fel egy részletet prófétai szakaszként a hetiszakasz után. A szakasz vége figyelmeztetést tartalmaz, ám egyben ígéretet is. A témakör: megtérés és megváltás, kapcsolódik a közelgő peszách ünnepéhez. A zsidók közül is csak azok jöttek ki Egyiptomból, akik hittek az Örökkévalóban – a nép egyötöde. A többiek meghaltak az elsőszülöttek halálakor, magyarázzák bölcseink. Az Egyiptomból való kivonulás a szolgaságból való megváltás volt, a prófétai szakasz pedig a végső megváltásra tesz ígéretet, melynek előhírnöke a peszáchi széderre vendégként várt, itt is említett Élijáhu próféta lesz:
„Mert íme jön a nap, égve, mint a kemence – és lesznek mind a kevélyek és mindaz, aki gonoszságot cselekszik, tarlóvá, és föllobbantja őket a nap, amely jön, mondja az Örökkévaló, a seregek ura, úgy hogy nem hagy nekik gyökeret és ágat. És felsüt reátok, nevemnek félői ti, az igazság napja, gyógyítással a szárnyain; és kimentek és ugrándoztok, mint a borjúk a hízlalóból. És majd tapossátok a gonoszokat, mert hamu lesznek lábaitok talpai alatt, azon napon, melyet én készítek, mondja az Örökkévaló, a seregek ura. Emlékezzetek Mózesnek, az én szolgámnak tanáról, melyet parancsoltam neki a Chórévben egész Izrael részére: törvényeket és rendeleteket! Íme, én küldöm nektek Éliját, a prófétát, mielőtt jönne az Örökkévaló napja, a nagy és félelmetes; És visszatéríti az atyák szívét a gyermekekhez és a gyermekek szívét az atyáikhoz – nehogy jöjjek és megverjem az országot átokkal.” (Máláchi 3:19-24)
Címlapkép: Chabad.org