Nemcsak a fővárosban indultak meg a (köz)fürdőfejlesztések a magyar zsidóság aranykorának idején, 1867 és 1918 között, de a gazdagodó zsidóság révén – különösen 1880 után – épültek vidéki mikvék és zsinagógák is. Példa van arra, hogy a nem orthodox zsinagóga mellett (esetleg annak építésével párhuzamosan) felépült egy mikve is.
„A bátyám bár micvóját az Aréna úti templomban tartottuk [Aréna úti (ma: Dózsa György út) zsinagóga: Baumhorn Lipót tervei alapján emelt épület, 1908-ban avatták föl. – A Centropa szerk.], ahol mikve is volt az asszonyoknak, de a mama ezt aligha vette igénybe. Nem voltunk túlzottan vallásosak, de a nagyünnepeket tartottuk.”1
„A nagytemplom udvarában állt a mikve. A mikvét Gottlieb bácsi gondozta. A mikve állandóan készenlétben kellett hogy álljon, amikor szükség volt rá. A férfiak mindig pénteken jártak fürdeni. Gyerekkoromból emlékszem, hogy mi is eljártunk oda fürdeni. Alig fértünk el benne, olyan sűrűn voltunk egymás mellett. De hát el kellett menni a mikvébe. Csak az az egy mikve működött [Duna]Szerdahelyen.”2
Bizonyos, hogy legalább egy neológ rituális fürdő működött a fővárosban is még azelőtt, hogy a Körúti Fürdő mikvéje orthodoxból neológgá konvertált volna 1930-ban. Az 1925-ös PIH zárszámadás ugyanis a szertartási ügyosztály kiadásai között futólag megemlíti a mikvét is.
„A pesti izr. hitközség szertartási ügyosztályának legutóbbi ülésén terjesztette elő dr. Lederer Sándor hitközségi elnök és dr. Hajdú Marcel szertartásügyi elől járó az ügyosztály 1925. évi költségelőirányzatát, melyben impozáns számok beszélnek a pesti zsidóságnak a vallási tradíciókhoz való ragaszkodásáról és a hitélet érdekében kifejtett bámulatos áldozatkészségéről. Az 1924. év 4.145,011.721,95 korona kiadási összegével szemben a szertartási ügyosztály 1925-re 5.592,000.000 koronát irányzott elő. (…)”
A jelentés szerint a neológ pesti hitközség nagy gondot fordít a rituális szabályok szigorú betartására, fáradságot és áldozatot nem kímélve őrködik a hívek vallásos lelkiismeretének megnyugtatásán, hogy a hitközségi intézményekben megbízható felügyeletet gyakorolnak. E gondosság meggyőző bizonyítéka, hogy „kasrusz-ra (kasruszrabbi, vágóhídi felügyelet, metszők, mészárszékek felügyelete, masgiachok, baromfivágó helyek, rituális fürdő stb.) a múlt évben 675,679.324 koronát költött a hitközség és ez áldozatait most megduplázza, amennyiben a kasrusz célokra a jövő évre 1,144.000.000 koronát irányoztak elő.”3
A pengő 1927-es bevezetése után a Pesti Izraelita Hitközség 1930-as zárszámadásából4 az következtethető ki, hogy a PIH abban az évben mindössze egy rituális fürdőt tartott fenn (talán ez a royalbeli mikve), így komoly vallásos igénnyel nem számoltak. A fürdő fenntartásának éves előirányzata mindössze 362 pengő 88 fillér volt, amely arra vall, hogy nem terveztek komoly fenntartási költségekkel sem, tehát korábban nem számoltak az üzemeltetés költségeinek viselésével. A tényleges kiadás viszont ennek tízszerese (3630 pengő 35 fillér) lett. Ebből 860 pengő 85 fillért fordítottak személyzeti kiadásokra (24%), és 2769 pengő 50 fillért dologi kiadásokra (76%). Lévén a rituális fürdő üzemeltetése adómentességet élvezett és a kiadást sokszorosan felülmúlták a bevételek. Az 1930-as árjegyzék tanúsága szerint – a legolcsóbb árakkal és a statisztikákból nyert adatokkal számolva – a mikve bevétele megközelítette a 17.000 pengőt, a nettó nyeresége akár 13.276 pengő és 85 fillér lehetett.
A fővárosi fürdőstatisztikák tanúsága szerint a századfordulótól meginduló fürdőkampányok és az irányított „fürdőváros” imázspolitika meghozta a maga gyümölcsét: az évi fürdőlátogatások száma az 1890-es 1,3 millióról 1928-ra 3,45 millióra nőtt; a fürdőberuházások – alacsony fenntartási költségek mellett – hatalmas bevételt hoztak, és a város nehéz illata minden bizonnyal frissült egy kissé. Ezzel párhuzamosan a főváros lakossága és a fürdőszobák száma is nőtt, de a pestiek tömegei továbbra is a heti – néha a tisztasági fürdőben megejtett – egy fürdéssel érték be.
A Körúti fürdő forgalma is érdekesen alakult. Az bizonyos, hogy 1925–1930 között a pesti orthodoxia, 1930 után a neológia üzemeltette a rituális fürdőt. E fürdő statisztikájában „egyéb fürdőhelyiség”-nek nevezett különtermek 1936-ig működtek, utána a helyüket átvette egy gyógy- (mediciális) fürdő. Részletes háttérkutatás nélkül a statisztikák csupán azt mutatják, hogy 1936-ig meredeken emelkedett a látogatók száma, akik feltehetően a mikvébe jártak ide. A látogatás csúcséve 1930-ban volt, 42.268 látogatással. Az 1930-as nagy, de éves szám kissé megtévesztő lehet: hetente átlagosan és kerekítve 813 látogatást jelent. Természetesen, ha ez a tömeg péntek délután jelentkezett a fürdőben, akkor az nehezen kezelhető állapotokat jelenthetett a Royalban. A Kazinczy utcai mikve megnyitása után a Körúti fürdőbe látogatók száma évi néhány ezerrel; heti szinten 700-ra esett vissza.
A budapesti zsidó hitközségek önbevalláson alapuló – tehát nem a hitközségi adót fizetők létszámán mért – megoszlása 1931-ben a KSH szerint:5
Ha a pesti zsidók – így Óbuda, Buda és Kőbánya nélkül számított – lélekszámát (214.000 fő) vetjük össze a csúcsévben feltételezett heti mikve-látogatásokéval (813), úgy teljesen érhető, hogy miért panaszkodtak mind az orthodox, mind a neológ rabbik a vallásosság visszaesésére. Ha minden orthodox – öt fővel számolt – család feje hetente egyszer elment a mikvébe, már az is megközelítőleg kitette a Körúti fürdő szinte teljes forgalmát, s akkor még nem vettük figyelembe a hölgyek látogatásaink gyakoriságát, a konzervatív neológ hívekről nem is beszélve.
Egy 1935-ös összeállítás6 szerint a 180 magyarországi kongresszusi (neológ) hitközségből 23 tartott fenn rituális fürdőt (12,7 százalék). Tehát a neológ zsidók is jártak mikvébe, ha vallásos igényeik mértéke nem lehetett – immár a XX. században – kiemelkedő és az orthodoxokéval összemérhető.
De nem csak a neológ zsidóság hagyta maga mögött a korábbi szabályrendet és hagyományt, ennek jelei az orthodoxiában is megmutatkoztak. A vallásos zsidó élet felett őrködő orthodox rabbiság fel is rótta a híveknek, hogy visszaesett a rituális fürdők látogatásának dinamikája, hiszen a zsidó élet egyik alapja a fürdő – a kóser háztartás és a szombattartás mellett, amellyel szintén voltak gondok.
„A budapesti orthodox rabbik a családi élet tisztaságáért és a strandfürdőzés ellen. A budapesti orthodox hitközség rabbisága Sussman és Steiff főrabbik7 aláírásával körlevelet bocsátott ki az orthodoxiához. A tudós orthodox papok rámutatnak arra, hogy a rituális fürdő látogatottsága csökkent, ami a családi élet tisztaságának nagy hátrányára válik [a szerző kiemelése]. Ugyanekkor élesen állást foglalnak a közös strandolás és közös sportolás ellen, mint ami a zsidó etikába ütközik. A rabbinátus szigorú hangon hívja fel az orthodox közönség figyelmét arra, hogy ha felhívása eredménytelen maradna, kénytelen lesz szigorúbb eszközökhöz nyúlni.”8
Szerencsére nem derülhetett ki, milyen szigorúbb eszközökre gondoltak a rabbik az orthodox közösség fürdőbe kényszerítésére, de a világi vezetés inkább a szelíd meggyőzést és a kérést választotta, racionális érvelés kíséretében. Az orthodox mikve megnyitását bejelentő röplap ugyanis felhívta a férfiak figyelmét a mikve látogatására, s ennek nem csupán hitéleti okai voltak.
„…hogy hitközségünk a fürdőépitkezéssel épen hívei érdekében oly újabb terhet vállalt magára, mely az amúgy is túlterhelt háztartását súlyosan érinti. Ezen állandó plusskiadás fedezéséhez azonban híveink hozzájárulhatnak, ha nemcsak a nők, hanem a férfiak is a fürdőket rendszeresen igénybe veszik. Ezáltal bennünket szent feladataink teljesítésében támogathatnak, hogy ezt, a zsidó hitéletre nézve nagy jelentőséggel biró intézményt nehézség nélkül fenntartani és fejleszteni képesek legyünk.”
Tehát, ha már a közösség adójából és adakozása révén megépült a mikve, akkor a közösség tartsa is fenn az intézményt. Erre csak a női látogatók kevésnek bizonyultak.
Találunk példát arra is, hogy a neológ miliőben is hiányozhat a mikve a hívőknek. Így 1900 novemberében magánkezdeményezésre, vállalkozási céllal létrejött neológ rituális fürdő hirdetése jelent meg a lapokban. E mikve működési idejéről egyelőre nincs adatunk, itt és most csupán a megnyitás tényét tudjuk rögzíteni.
„Rituális fürdő. Eddig nélkülözött intézmény létesült [a szerző kiemelése] a fővárosban, a pesti izr. hitközség tagjai számára, amennyiben nagy költségekkel és a pesti izr. hitközség támogatásával, valamint a rabbik felügyelete alatt, élükön Pollák rabbival, rituális fürdőt épített Fedor Csák János építőmester, Cserhát u. 23. sz. alatti saját házában, mely fürdő a rabbik tanusága szerint minden tekintetben megfelel a rituális követelményeknek, amennyiben direkte a forrásban fürödhetni.”9
Esetleg lehetséges lenne, hogy a volt Cserhát utcai mikve volt az első, valóban neológ mikve Budapesten? Erről nem szólnak a források, viszont a Cserhát utca neve nem bukkant fel soha a magánfürdők jegyzékében, sem zsidó lapokban. Spiegler Gyula Sámuel, Erzsébetváros tudós-rabbi történetírója 1902-ben megjelent művében10 nem tud Cserhát utcai fürdőről, mikvéről. A történet hitelét viszont erősíti Pollák rabbi említése. E korban két Pollak is működött a fővárosban, az óbudai Pollak Chaim, akit leginkább szótáráról ismerünk11, és Pollák Lázár12, korának ismert kasrusz szakértője. Kérdéses, hogy vajon ő segédkezett-e egy nem hitközségi kezdeményezésű fürdő megnyitásában. A fürdőt a budapesti címjegyzék 1901-1902-es kiadása nem rituális, hanem „Fedorcsák János, VII, Cserhát-u. 23.” néven említi.
A Cserhát utca 23. a napilapokban olyan helyként tűnik elő a következő félszáz évben, ahol szorgos polgárok élnek, s mindennel vállalkoznak, amivel pénzt lehet keresni: a mézraktározástól a szobakiadásig. A háromszintes épületben javarészt szoba-konyhás lakások voltak. Lakott a megnyitás évében e házban burgonyaügynök, szobafestő, asztalos. 1904-re a fürdő eltűnik a címjegyzékből és a házban ’Fodor Csák’ helyett ’Fedorcsák’ János építő mester lakását tünteti fel, aki korábban 1902-ig az elegánsabb VI. kerületi Dessewffy utca 26. szám alatt lakott. A Magyarország c. lap 1905-ös hirdetéseiből kiderül13, hogy Fedorcsák (ekkor már csak így jelenik meg a neve) komoly pénzügyi nehézségekkel küzd, és ingatlanjai eladásával próbálkozik. Pesten eladásra villát, a Szemlőhegyen telkeket hirdet. Kérdéses persze, hogy Fodor Csák és Fedorcsák vajon ugyanaz az ember, de erős a gyanú, hogy igen. Fodor Csák János kőműves 1898-ban a VII. kerület Garay tér 13. szám alatt lakva tapasztalhatta a pesti zsidók mikve-igényét, amelyet a Cserhát utcai ingatlanban megvalósíthatott, s a századforduló építési lázában hozzájuthatott vállalkozása révén értékes ingatlanokhoz, telkekhez is. A Fodor Csák név (Fedorcsák egyszer sem) ezután már csak egyszer jelent meg a sajtóban, amikor 1916-ban az I. kerület Kruspér u. 10 alatt társtulajdonosa-alapítója lesz egy törpegyárnak14, amelynek termékei nélkül a háborúban álló Magyarország nem lehetett képes felvenni a harcot – a minden bizonnyal felfegyverzett törpékkel támadó – ellenséggel. De a Cserhát utca 23. mégsem a zsidó rituális fürdőjéről lett nevezetes, hanem arról, hogy 1909-ben a lakbéremeléstől feldühödött lakók és környékbeliek Schreiber József vezetésével rommá zúzták az épületet15; illetve arról, hogy e házban fogták el16 Strasznov Ignácot, a mátészalkai, de nemzetközi karriert befutó szélhámost, akinek szívbéli barátnője Bánfi (Brudermann) Róza, a „veszedelmes tolvajnő” éppen itt lakott.
Egyébként mikvét építőket nem volt nehéz találni Pesten, mint Lefkovics Adolfot a Wesselényi utcában, s volt arra is példa – igaz vidéken –, hogy gazdag, mélyen vallásos zsidó mikvét, sőt imatermet is építtetett saját házában, miként azt tette a nagyváradi orthodoxok vezetője Ullmann Sándor17.
„A lakása olyan díszes és előkelő, mint a leggazdagabb kultúremberé (…). Rituális fürdő van benne, valamint egy kis imaház is. Külön teraszt építtetett magának a sátoros ünnepek céljaira.”
A századfordulón a fürdőváros-koncepció megszületésével párhuzamosan megindult a fürdőkre vonatkozó statisztikai adatok összeállítása is. De a rituális fürdők használatára nézve pontos adatot csak a Kazinczy utcai mikve megnyitása után közöl a statisztika. Így csak feltételezéseink lehetnek arról, hogy hányan használták a XIX. közepén a Meszetics-fürdőt, a század végén Rác-fürdőt, még akkor is, ha népszerűsége miatt az akkor már orthodox zsidó központ, az Orczy-ház elől indult a lóvasút a Rácfürdőhöz, a mikvéhez. Nem ismerjük az Aréna úti neológ és a Magdolna utcai orthodox mikve forgalmát sem, amely a VIII. kerület mélyének legvallásosabb részén volt található orthodox imatermektől ölelten.
A Kazinczy utcai mikve hivatalos statisztikái 1936 és 1949 első negyedéve között közölnek adatokat. Lévén a KSH harmonizálni kívánta a többi fürdővel a kérdőívét, nem tudható, hogy pontosan mit is értenek kő- és kádfürdő, illetve a gőzfürdő kifejezések alatt. A Körúti fürdő és a Rácfürdő esetében is csak feltételezhető, hogy az „Egyéb fürdő” a mikvére utal, de a statisztika készítőinek módszertana még feltárásra vár, mint oly sok minden még a mikvék kutatásakor.
A Dr. Beck Béla által összegyűjtött és közzétett statisztikák18 a mikve esetében csak részben informatívak, de elsődleges forrásaink.
A grafikonból egyértelmű, hogy a magyar zsidóságra nehezedő külső nyomás növekedésével párhuzamosan nőtt a rituális fürdő látogatóinak száma, meghaladva a Körúti fürdő korábbi adatait. 1936-hoz képest 1943-ra megkétszereződött a fürdőzések száma, de ezek az adatok a grafikon fejléce ellenére sem a különböző személyeket, hanem látogatások összességét rögzítik. A létszám megcsappanása 1943-44-ben egyértelműen jelöli a munkaszolgálatra történő behívások hatását. Meglepő, hogy a statisztika nem rögzített hölgylátogatókat: az teljesen kizárt, hogy nők ne mentek volna el a mikvébe. Külön érdekesség, hogy az 1936-os és 1946-os látogatók száma szinte megegyezik, tehát a vallásos, a pesti belső területen élő zsidók aránya visszaállt (minden bizonnyal a vidékről a fővárosba költözők által) a Soá előtti szintre.
Az 1946-os Beck-féle adatsort a KSH budapesti évkönyve19 némiképp árnyalja. Itt havi bontásban is láthatjuk az összesített adatokat.
A kommunista hatalomátvétel, 1949 után a zsidó szó eltűnik a nem felekezeti sajtóból, s a zsidó Új Élet is szűkebbre szabja a rituális kérdések tárgyalását. A nyilvános mikve-statisztika megszakad, a rituális fürdő eltűnik a fürdőstatisztikákból. A mikve témája az Új Életben nosztalgikus visszaemlékezések tárgyává, és ismeretterjesztési feladattá vált. Dr. Seifert Géza (1906-1976), a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének főtitkára és a Budapesti Izraelita Hitközség elnöke 1975-ben kijelentette20, hogy „mind Budapesten, mind vidéken rituális fürdőket (mikvó) tartunk fenn ott, ahol arra igény mutatkozik.” De nem sorolja fel ezeket – talán nem véletlenül. Az Új Élet 1971-ben21 adott hírt arról, hogy 200.000 forintért renoválták a Kazinczy utcai mikvét, majd 1987-ben arról, hogy nemsokára be is fejezik a renoválást.22 A renoválás végül elkészült, s az új elavatásról az Egység is közölt23 – sokak mellett – beszámolót.
„Az avatáson jelen volt a new yorki magyar származású szatmári közösség rabbija Friedman Jiszráél, Bécs egyik ortodox rabbija, a budapesti születésű Schwarcz Ábrahám, Oberlander Báruch a budapesti Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület rabbija, aki a fürdő építését felügyelte, az Autonóm Ortodox Hitközség rabbija Weisberger Mózes, illetve a frissen újjáalakult Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbija Köves Slomó. Mikve adományozói két New Yorki magyar származású szatmári hászid, akik ezt az önálló intézményt adományukkal hozták létre, és a továbbiakban is ők finanszírozzák majd a működését, melyet Weisberger Mózes és Oberlander Báruch fognak felügyelni.”
A Kazinczy u. 16. mikvéje 2005-ben nyert műemléki védettséget.24
Remélhető csak, hogy képesek leszünk megőrizni a magyar zsidóság mai mindennapjainak tárgyait, eseményeit az utókornak, hogy nekik már ne kelljen nyomozni őseik eltűnt élete, szokásai után. Igaz ez a digitális korra is, amelynek veszélye, hogy áram nélkül visszaidézhetetlen lesz a múlt. A mi pesti régmúltunk zöme – ilyen fontos dolog is, mint a mikve – pedig feljegyzések, tárgyak, visszaemlékezések nélkül tűnt el.
Dombi Gábor írása
1 Zinner Endre visszaemlékezése, Centropa, 2004. URL: http://www.centropa.org/hu/biography/zinner-endre; 2 Korányi György visszaemlékezése, Centropa, 2004. http://www.centropa.org/hu/biography/koranyi-gyorgy; 3 Egyenlőség, 1925. június 27., 12. o.; 4 A Pesti Izraelita Hitközség zárszámadása az 1930. évről. Forrás: Hungaricana. URL: https://library.hungaricana.hu/hu/view/mioi_hitkozsegek_pest_1930_1931_pih_zarszamadas/?pg=0&layout=s;
5 Budapest Székesfőváros Statisztikai és Közigazgatási Évkönyve, 1932, 489. o.; 6 dr. Bakonyi László: A kongresszusi zsidó hitközségek statisztikája. Magyar Zsidó Szemle, 1936. 139-160. o.; 7 Sussmann Viktor rabbi (1867-1942), Steif Jonátán rabbi (1877–1958), 1944-ig a Pesti Ortodox Rabbinátus vezetője; 8 Egyenlőség, 1933. július 15., 14. o.;
9 Egyenlőség, 1900. nov. 11. 10. o.; 10 Spiegler Gyula Sámuel: Budapest-Erzsébetváros története. Budapest, 1902. Dobrowsky és Franke. Nyomatott Kellner Gerson könyvnyomdájában, Bpest, Csányi-u. 13.; 11 Pollak Chaim, Liptószentmiklós, 1834 – Budapest, 1905. Pozsonyi, sátoraljaújhelyi és prágai tanulmányok után tanító volt Szekszárdon, Hódmezővásárhelyen, majd Óbudán. Számos tankönyvet írt, legnagyobb munkája a Héber-magyar teljes szótár (1880). Művei: lbn Gabirol Mivchar ha-Peninim költeményei; Tikkun Middót ha-Nefes (1895); Izrael népének múltjából (1898); Josefinische Aktenstücke über Alt-Ofen (1902); Die Erinnerungen an die Vorfahren (1902). 1882-83-ban Jesurun címen felekezeti lapot szerkesztett az antiszemitizmus ellensúlyozására. Forrás: Magyar Zsidó Lexikon, 1929.; 12 Pollák Lázár, Nyitra, 1822 – Budapest, 1905. Óbudai majd prágai tanulmányok után Prágában hitszónoknak választották meg, majd egy sziléziai kisváros rabbiságát cserélte fel a pestivel. Itt a Rumbach utcai templom hitszónoka volt. Hatáskörébe tartozott a kasrusz és rituálék feletti felügyelet. Szigorúan konzervatív irányú rabbi volt, és tagja volt a Rabbiképző vezérlő bizottságának; 13 Magyarország, 1905. december 1. 28. o.; 14 Honi Ipar, 1916. április 1.; 15 Az Ujság, 1909. február 20. 8, o.; 16 Tolnai Világlapja, 1925. június 29. 21-23. o. A memoár-író szélhámos. Strasznov nagy csalásaiból; 17 Nagyvárad egyik legvagyonosabb kereskedőjét letartóztatták. Az Est, 1915. október 9. 2. o.;
18 Dr. Beck Béla (szerk.): A fővárosi fürdők 75 éve. Pallas Lap- és Könyvkiadó. 1988.; 19 Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve az 1944-1946-os évekről. KSH, 1948. 59. o.; 20 Scheiber Sándor (szerk.): Évkönyv – Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1975-1976 (Budapest, 1976) Seifert Géza: A magyar zsidóság harminc éve, 343. o.; 21 Új Élet, 1971-06-15, 12. szám, 2. o.; 22 Új Élet, 1987. július 1., 2. o.; 23 Egység, 2004, 54. szám. URL: https://zsido.com/fejezetek/uj-ritualis-furdo-budapesten/; 24 Kulturális Közlöny, 49. évf. 11. szám, 2005. 04. 22.
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 141. szám – 2021. április 1.