Az izraeli törvényhozás, a Knesszet illetékes bizottsága jóváhagyta egy új nemzetközi repülőtér építésének tervét Dél-Izraelben. Ez jelentős gazdasági fellendülést jelenthet a Negev régiójának.

Israel transportation plane

A pártokon átnyúló kezdeményezés, amely várhatóan a parlamentben is zöld jelzést kap, a repülőtér megépítését a Beer-Sévától nem messze délkeletre fekvő Mosáv Nevatimban tervezi, hét éven belül. A repülőtér, amely évente akár 15 millió utast is képes lesz fogadni, a jogszabály indoklása szerint mintegy 50 ezer munkahelyet teremtene.

Repülőtér a sivatagban

„Nem nyugszom addig, amíg a repülőtér nem működik” – mondta a kezdeményezés egyik előterjesztője, Almog Cohen kormánypárti képviselő. „Ez nemcsak egy ígéret, ez egy nemzeti küldetés” – fogalmazott a politikus.

„Ez a törvényjavaslat megváltoztatja a Negev jövőjét, amely évek óta beváltatlan ígéretekkel küzd”

– mondta Benny Biton, Dimona város polgármestere, aki részt vett a parlamenti meghallgatáson.

„A törvényjavaslat széles körű támogatottsága egyértelműen bizonyítja, hogy mély egyetértés van, a Negev Izrael jövőbeli növekedési és fejlesztési központja lesz az elkövetkező évtizedekben”

– fogalmazott a városvezető.

A legújabb légikikötő

Egy utazási szakértő azonban megkérdőjelezte egy ilyen nagyszabású projekt megvalósíthatóságát az elhelyezkedés miatt. „Nem akarok vészmadárkodni, de melyik beutazó turista akar majd Beer-Sévába repülni, majd felutazni Jeruzsálembe vagy Tel-Avivba, vagy elmenni Eilatra” – mondta a lapnak Mark Feldman, a Diesenhaus Tours jeruzsálemi igazgatója.

A tervezett reptér területe az izraeli légierő egyik bázisával szomszédos, ahol F-35-ös vadászgépek is vannak, és tavaly Irán célpontja volt. A leendő nevatimi repülőtér célja, hogy enyhítse a Ben-Gurion zsúfoltságát. A 2019-es izraeli turisztikai rekordévben mintegy 24 millió utas haladt át a tel-avivi repülőtéren, köztük több mint 4,5 millió turista.

Az ókori Beer-Sévá

Az ókori Beer Seva a mai, azonos nevű várostól keletre fekszik, Tel-Sévá, vagy Tel Beer-Sévá néven a turisták számára is látogatható nemzeti park. A helyszínen 1969-76-ig, majd az 1990-es években folytattak ásatásokat, melyek során feltártak egy nagy, valószínűleg Dávid király uralkodásának időszakából, a polgári időszámítás kezdete előtti 1000 körülről származó, erődített várost, illetve korábbi korszakokra datálható településnyomokat.

A világörökség része lett

A Dávid-korabeli települést a térség első, tervezett városának tartják, mivel utcahálózata rácsszerkezetet követ, különválaszthatóak benne a gazdasági, a katonai, az adminisztratív és a lakhatási célokat szolgáló épületek, és megtalálhatók a jól megtervezett vízellátó rendszer nyomai is, melyek közül egy hatalmas, kőbe vájt ciszterna emelkedik ki. A feltárt emlékeket – melyek 2007 óta az UNESCO világörökség részét képezik – bemutató nemzeti parkot 1990 óta látogathatják az érdeklődők. Tudjon meg még többet Beer-Séváról!

Cikkeinket Facebook-oldalunkon is megtalálja!

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás